
Friss levegő
ĀA baloldalinak nevezett európai pártok az EP-választások közeledtével pánikrohamukban kapkodó cselekvésekkel próbálják igazolni téves politikájukat

ĀA baloldalinak nevezett európai pártok az EP-választások közeledtével pánikrohamukban kapkodó cselekvésekkel próbálják igazolni téves politikájukat

ĀÁlláspont. Hazánk gazdasága kitűnő évet zárt tavaly, hiszen a bruttó hazai termék öt százalékkal növekedett, és a várakozásokat meghaladva az uniós átlag háromszorosával bővültünk

ĀA politikailag korrekt közbeszéd diktatúrája és a liberális hegemónia, kulturális és társadalmi értelemben ismét adott egy jókora pofont a normalitásnak

Ā…azaz fokozzák. Természetesen szándékosan. Minden bizonnyal összefüggésben a májusi európai parlamenti választásokkal is

ĀHannover főpolgármesteri hivatala nemrég színes szórólapokon tájékoztatta a lakosságot, hogy a nemi esélyegyenlőség jegyében kötelező hivatalos nyelvhasználatot vezet be
ĀVörösiszap-áradat zúdult a Veszprém megyei Kolontárra, Somlóvásárhelyre és Devecserre 2010. október 4-én

ĀÁlláspont. Nem éppen a tervek szerint alakult a visegrádi országok és Izrael csúcstalálkozója Jeruzsálemben

ĀA kérdés, hogy miként lehet megszabadulni a pénzuralom arctalanságától, ha lehet egyáltalán

ĀOlvasom, hogy Kanadában olyan kísérlet zajlik, amelynek nem fehér egerek az alanyai, hanem egy ország és a benne élő emberek
ĀÁlláspont. Haza. Szeretet. Európa – hangzik az MSZP legújabb, frenetikus szlogenje, mely ott virított a már emlegetett Frans Timmermans mellett, miközben furcsa logikai csavarokkal terhelt beszédét előadta a könnyes szemű demokratáknak
ĀMég valamikor a kádári idők kezdetén két magyar író nagy nehezen eljut nyugatra
ĀÁlláspont. A valamikori nemzeti radikális párt mára olyanná vált, mint az egyre kisebbé összezsugorodó rohadtalma-kupac
ĀTisztelt Miniszter Asszony!
ĀAhogy az várható volt, Orbán Viktor miniszterelnök szinte teljes egészében a népesedési kérdéseknek szentelte évértékelő beszédét
ĀA spontán létrejött munkástanácsok szerepe 1956. november 4-e után lett meghatározó
Ā„Megmondta Lenin elvtárs, nem az a fontos, hogyan megyünk be a kocsmába, hanem miként jövünk ki onnan” – mondogatta nagy meggyőző erővel Major Tamás színész, a nagy piás
ĀÁlláspont. Meglehetősen magabiztosan fogalmazott vasárnap Orbán Viktor, aki hagyományos évértékelőjét így indította: „Soha rosszabb évet, mint a 2018-as volt”
ĀHa lett volna egy okos séf a V4-ek és Angela Merkel csúcstalálkozóján, ott Pozsonyban tejszínhabbal díszítve egy gyönyörű, banánná hámozott uborkát szolgált volna fel neki desszertül
ĀOlyan időket élünk, amikor Izrael és Európa – így Magyarország – biztonsága összekapcsolódik
ĀTizenöt évvel ezelőtt, 2004 januárjában különös látogatók landoltak a Marson, úgy hívták őket: Spirit és Opportunity
ĀAki megfelelő időben jár Zugló vasútállomásnál, szemtanúja lehet, amint egy filozófiai elképzelés tökéletesen megvalósul a gyakorlatban