A marsjárók atyja

Azért érkeztek, hogy megvizsgálják és felkutassák, volt-e, illetve van-e még ma is víz, és ennek köszönhe­tően lehetett-e, sőt ma is lehet-e valamilyen életforma a vörös bolygó belsejében. A Földről „teleoperációval” irányított, napelemekkel működő marsjáró robotok (roverek) kerekeken gurultak, karjaik, műszereik segítségével kőzet- és talajanalízist végeztek, rengeteg képet készítettek és küldtek a bolygó felszínéről és a sziklák belsejéről az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) központjába. Segítségükkel minden korábbinál több informá­ciót tudtunk meg a Marsról, így azt is, hogy fagyott állapotban víznyomok találhatók a felszínen, amelyet egykor valószínűleg tengernyi víz borított. Az életnek azonban semmilyen nyomát nem találták az évekig szorgoskodó okos robotok, sőt megerősítették azt a feltételezést, hogy ma a Marson nincsenek meg az élet legalapvetőbb feltételei. Például nincs mágneses tere, nagyon ritka az atmoszférája, és szélsőséges hőmérséklet-ingadozások, hatalmas szélviharok uralkodnak a sivatagos felszínén.

Mindezt személyesen hallottam csaknem másfél évtizede a két marsjáró robotautó „atyjaként” ismert mérnökprofesszortól, a NASA-nak dolgozó Bejczy Antaltól. Az 1930-ban Magyarországon, Ercsiben született, 1956. november végén műegyetemistaként emigrált kutató 1966-ban NATO-ösztöndíjasként került Amerikába, 1969 óta a Kármán Tódor által alapított pasadenai Jet Propulsion Laboratory (Lökhajtási Laboratórium) Mars-kutatóprogramjának munkatársa volt, és az Egyesült Államok egyik legtekintélyesebb űrkutatási szakembere lett. A California Institute of Technology telerobot-fejlesztési programjának vezető professzoraként az ő irányításával fejlesztették ki az ezredforduló táján a Földről irányított Mars-rovereket.

Nyugdíjasként már ideje nagy részét előadások tartásával, cikkek írásával töltötte, és 1989 után rendszeresen hazajárt szülőföldjére. Mindenütt azt próbálta megértetni az emberekkel, hogy mindennapi életünk során próbáljuk olykor kívülről, az űrből is nézni és látni önmagunkat, szűkebb és tágabb környezetünket, mert minél jobban megismerjük a Földön túli világot, annál jobban felismerhetjük azokat az univerzális törvényszerűségeket és összefüggéseket, amelyek mögött egy Teremtőnek kell lennie. Mint elmondta, gyermekkora óta hívő ember, a családjától vallásos nevelést kapott, a középiskolát Kalocsán végezte el a jezsuitáknál, tőlük sajátította el a „tanulás rációját”, amely nem áll ellentétben a hittel. Iskoláskorától nagyon szerette Berzsenyi Dániel Fohászkodás című versét, amely így kezdődik: „Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér, / Csak titkon érző lelke ohajtva sejt: / Léted világít, mint az égő / Nap, de szemünk bele nem tekinthet.” Mindig ezt idézte, amikor hit és tudomány viszonyáról volt szó.

A tudományos munkásságáért számos magas rangú díjjal és kitüntetéssel elismert Bejczy Antal 2015 júniusában, életének 86. évé­ben visszaadta lelkét Teremtőjének. „Féltett gyermeke”, az Opportunity nem egészen négy évvel élte túl: a NASA most szerdán hivatalosan is „halottnak” nyilvánította, miután tavaly júniusban megszakadt vele a kapcsolat, és azóta nem reagált egyetlen ébresztő parancsra sem. (A Spirit küldetése már nyolc éve véget ért.) Ez is mutatja, hogy – minden naiv hiedelem és fantasztikus vízió ellenére – ahogyan az ember, úgy a gép sem halhatatlan. De amíg élnek emberek a Földön és kutatják a Földön kívüli világot, bizonyára fennmarad Bejczy Antal és a két marsjáró robot emlékezete. „Az Opportunityéhoz hasonló úttörő küldetéseknek köszönhetően jön el egyszer az a nap, amikor kiváló űrhajósaink a Marson lépkedhetnek majd” – fogalmazott James Bridenstine, a NASA igazgatója, és hozzátette: ezekben az első lépésekben majd az Opportunityt megalkotó nők és férfiak munkája is benne lesz.

Persze ma még sem a NASA vezetői, sem más nem tudhatja, kik és mikor teszik meg azt a bizonyos lépést. És ha egyáltalán eljön az a szép, fényes nap, vajon rátalálnak-e az egykor a Mars–Egyenlítő környékén kalandozó két különös kocsi nyomaira.