Krónika
Szombat délutántól szabad az út a Flórián téri felüljárók déli hídján
Szombaton 16 órától elindulhat a közúti forgalom a megújult déli hídon Pest irányába a Flórián térnél

Közleményük szerint szombaton 16 órától elindulhat a közúti forgalom a megújult déli hídon Pest irányába a Flórián térnél, mivel a felüljáró megkapta az ideiglenes forgalomba helyezéshez szükséges hatósági engedélyt. A gépjárművel közlekedők szombat délutántól egy sávon hajthatnak fel a déli hídra, amely a későbbiekben majd két sávra szélesedik. A Szentendrei út felől érkező buszjáratok szombat délutántól szintén a megújult felüljárón közlekednek, és ismét érintik a hídfőben lévő Szentlélek tér megállóhelyet.
A kivitelező már péntek este elkezdi a csomópontban a felújítás második üteméhez kapcsolódó ideiglenes forgalmi rend kialakítását. Megszűnik a felhajtási lehetőség az északi hídra Szentendre irányából Pest felé, ezért szombat délutánig Budáról az Árpád híd csak a Pacsirtamező utcai visszafordítón keresztül érhető el. Az északi híd forgalom előli teljes lezárása és felújítása tervezetten november 21-én 20 órakor kezdődik. A BKK javasolja a közösségi közlekedés igénybevételét, a Pest felől gépjárművel közlekedőknek pedig az Árpád híd elkerülését, másik híd használatát.
A Szentendrei út felől érkező 34-es, 106-os, 118-as és 134-es nappali, valamint a 901-es és 918-as éjszakai járatok a szombat délutáni megnyitástól ismét a déli hídon közlekednek, így nem érintik a bevásárlóközpont melletti Flórián tér megállót. A 34-es, 106-os, 901-es és 918-as autóbuszok viszont ismét megállnak a hídfőben lévő Szentlélek tér megállóhelyen. A megújult felüljárón haladó buszok gyorsabb eljutást, a Szentlélek térnél pedig átszállási lehetőséget biztosítanak a közösségi közlekedéssel utazóknak. Az északi híd felújításának idején is buszsávok segítik a közösségi közlekedést: az Árpád hídon a Népfürdő utcától a Szentlélek tér megállóhelyig új buszsáv létesül, hogy a második ütemben segítse a Buda felé tartó 34-es, 106-os és 226-os, valamint a Margitszigetre közlekedő 26-os autóbusz, továbbá az elővárosi autóbuszok haladását. A felújítás második üteméhez kapcsolódó forgalmi változásokról a folyamatosan frissülő florianter.hu oldalon és a BKK Info felületein lehet tájékozódni.
bse \ bazs \ bsa \ bsa
2024 Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Minden jog fenntartva.
