
Ahogy a demokrácia tőlünk nyugatra működik
ĀKíváncsian várom, mikor indítják el az EU-ban a 7. cikkely szerinti eljárást Németország ellen, mert ha valahol sérül a jogállamiság, akkor itt és most igen erősen

ĀKíváncsian várom, mikor indítják el az EU-ban a 7. cikkely szerinti eljárást Németország ellen, mert ha valahol sérül a jogállamiság, akkor itt és most igen erősen

ĀFricska. Unom már, hogy egy-egy bírósági ítélet kapcsán a gutaütés szélére kell jutnom. Ezúttal az száguld végig a balliberális médián, hogy jogerősen pert nyert Kunhalmi Ágnes és paramilitáris társasága az MTVA ellen

ĀA magyar gyerekek mindegyikének meg kell tanulnia: vannak hőseink. Akkor tisztán látják majd, hogy vannak pojácáink is

ĀAmiért néhány éve még közéleti megkövezés járt, amit idült összeesküvés-elméletnek volt kötelező titulálni, az mára maga a rögvalóság. Ezen a bázison ébredt öntudatra a pénzvilághatalom főhadiszállásának számító Egyesült Államok népének józan többsége

ĀDitrói tragikomédia, sokadik felvonás

ĀA nemzeti polgárság lényege az, hogy alattvalóból a döntéshozatalba beleszóló polgár lett

ĀFricska. Az nagyjából eddig is világos lehetett minden józan ember számára, hogy Greta Thunberg nem a legélesebb kés a fiókban

ĀAz állami vagyon gyarapítása, így energetikai cégek visszavásárlása jócskán hozzájárult ahhoz, hogy csökkenjenek a lakosság kiadásai, így a rezsiköltségei is

ĀA német múlttal néha elég nehéz szeretettel foglalkozni
ĀNem csupán a Nyugat és az iszlám világa tekint idegenként a másikra, a fejlett világon belüli ellentétek is egyre végletesebbek. A tőkés világrendszer lerombolt minden anyagi és erkölcsi torlaszt a szerzés útján
ĀNapok óta emésztgetjük Gyurcsány Ferenc újabb agymenését, amelyet évértékelő címén adott elő vasárnap
ĀÚgy látszik, bő fél évszázaddal ezelőtt még nem elmeroggyantak ültek az ENSZ-ben
ĀFricska. Sok esztendő után baloldali, liberális polgármestere lett a Várnegyednek. Ideje volt tehát, hogy a bántóan független 444.hu interjút készítsen a friss vezér asszonnyal, V. Naszályi Mártával
ĀFricska. Íme, ekképpen éledt újjá a mai Magyarországon Otto von Bismarck egykori „kultúrharca”
ĀMeglehetősen rossz hír, hogy Gyurcsány Ferenc – elirigyelve Orbán Viktor évértékelőit – ugyancsak évértékelőt tartott a minap
ĀA számos biztosítás között létezik egészség-, élet-, vagyon- és utasbiztosítás
ĀNem túl szerencsés dolog azzal fogadni egy külföldi kormányfőt, hogy épp aznap mondott le a posztjáról az egyik tárgyalópartnere
ĀAz elmúlt tíz év során az egyik legdöntőbb stratégiai cél éppen az volt, hogy a hazai tulajdon arányát tíz százalék körüli szintről ötven százalék fölé vigyük
ĀFricska. Gyurcsány Ferenc, a minden erkölcsi gátját, hitelét, maradék józan eszét sutba vágó bukott miniszterelnök évértékelőt tartott
ĀFiatal jogász koromban a Pénzintézeti Központban, a külföldiek magyarországi vagyonával kapcsolatos ügyeket intéző osztályon dolgoztam
ĀA magyar balliberális ellenzék tobzódik a gyűlöletben. Különös, beteges kéjérzettel akarják elpusztítani mindazokat az értékeket, amelyek végtelenül egyszerű eszméik, pontosabban eszméjük útjában áll