Fejedelmi vonal

Számos hagyatéki leltár jutott hozzám, melyben nem a külföldi örökös személye érdekelt, hanem az örökhagyó, illetve az örökhagyók! Sokan voltak ugyanis, akik mintegy párban haltak meg: néhány nap, hét, legföljebb hónap eltéréssel. Párban éltek ugyanis, mert nászukban megvalósult a valóságos egybekelés, ketten egy test lettek. A két fél egyesült. És amikor az egyik kivált az egységből, a másik utána ment. Pár szavunk a hajlandóságos kétfelé osztottságot jelenti: jobb és bal lábunkat, két agyféltekénket, a két nemet, melyek képesek egyesülni, azaz egyet alkotni. Így teremtődtünk: két bal kéztől semmi jót nem várhatunk – jó, ha tudják a genderisták. Föltéve, ha a jóért csinálják…

Párként élt Kopp Mária és Skrabs-ki Árpád, a demográfus, magatartás- és néplélekkutató tudós házaspár is, noha Mária több mint két évvel túlélte Árpádot. A biológiai ok egyszerű, Árpád rákbeteg lett, Mária testileg egészséges maradt, és folytatnia kellett küldetését. Élete legutolsó napjaiban is láttuk őt a televízióban, hallottuk a rádióban okos, tudományos kutatásokon alapuló véleményeit, mígnem 2012. április 3-ára virradó éjszaka oly erősnek nem érezte az Árpáddal való örök egységét, hogy nem ébredt föl többé ezen a világon.

Átkelt.

Ikermunkáikat itt most nem sorolom, a címeket lehet olvasni a lexi­konokban, a köteteket a könyvtárakban, csak egy fontos kis ötletüket említem, amelyből mozgalom lett, Somogyi Győző zászlót is festett neki, szóval olyasmi, amit mi, hátramaradottak valamennyien folytathatunk – életkorunk és számos egyéb személyes állapotunk, szándékunk, erőnk szerint. Ez pedig a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom: Haromkiralyfi.hu. Lényege: minden családban szülessék meg legalább a harmadik gyermek. Ehhez természetesen szükség van különféle föltételekre is. A mozgalom ezek megteremtéséért is harcol, ám Mária és Árpád kutatásai ennél messzebbre tekintenek: a nemzet minőségére.

A népmesék három királyfija és királylánya a mai időben nem csupán a nemzet testi fönnmaradásához nélkülözhetetlen, hanem a következő magyarság szellemi-erkölcsi minőségéhez is. Aki tudatosan egykézik, az megátkozza unokáját, hiszen annak saját ágán nem lesz sógora, unokatestvére, bácsikája, s ha mindkét ágról is egykék házasodnak, akkor ivadékuk teljesen rokontalan lesz, aki támaszpontok és életpéldák nélkül vergődik majd az idegen világban. Aki viszont három, hat, kilenc, vagy éppen tizenkét gyermekáldást fogadott el Istentől, az mind látja, hogy egyik fia vagy lánya sem fölösleges, mind különös tehetségekkel bíró csodalény. Pótolhatatlan. Nélküle csonkább volna a nemzet, a jövő, az élet. Régen kizárólag a „buták”: leginkább iparosok, parasztok egykéztek, nemesek és bankárok elvétve, mert mindezt tudták. Sőt, az is világos volt számukra, hogy a nemzetség ereje nagyobb a leendő örökségénél.

Bölcsességüket a modern szocio­lógia újra fölfedezte, és Bourdieu szavával „kapcsolati tőkének” nevezte el. Ez már akkor megnyilvánul, amikor az egyik kisgyerek a maga különös adottságával – dinamikus hierarchia – segít testvéreinek valamilyen életföladat megoldásában, s még többet ér, amikor magának az együttműködésének az értékét megtapasztalják valamennyien. Az egykék és kettőkék gyermekkora és jelleme gyakorta kölcsönös viszályban morzsálódik szét. Nem kell külön ecsetelni, hogy a nagycsaládban lehetséges egyáltalán, hogy egyik-másik kiemelkedjék, és sikerével húzza maga után a többit, hogy majd támogassa a pályáján. Így jön létre a természetes, azaz személyes társadalom, amely sok ponton érintkezik, és képes ellenállni a személytelen erők – a multiktól az Antikrisztusig – nyomulásának. A Három Királyfiak, Három Királylányok országában nem kóvályognak magányos, öreg szülők kihaló falvakban.

Röviden szólva Mária és Árpád – milyen szívmelengetően csendül történelmünkben így, együtt e két név! – a Kodály – Illyés – Makoveczjellegű „fejedelmi vonal” folytatói, akik – állami rang nélkül – a nemzet lelkiismereteként éltek és dolgoztak…