Vélemény és vita
Közös úton
Nem túl szerencsés dolog azzal fogadni egy külföldi kormányfőt, hogy épp aznap mondott le a posztjáról az egyik tárgyalópartnere
álláspont
Mondhatni elég kínos. Orbán Viktor hétfő reggel érkezett meg Berlinbe, hogy Angela Merkel német kancellárral és Annegret Kramp-Karrenbauerrel, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökével tárgyaljon. AKK – ahogy a német sajtóban hívják – azonban tegnap bejelentette, hogy hamarosan távozik a párt éléről, és a kancellárjelöltségért folyó harcba sem száll be.
Az aprócska délnyugati tartomány, Saar-vidék első női miniszterelnökének karrierje szebben is alakulhatott volna. Két éve azonban a kereszténydemokraták gyengülése miatti belső feszültség és elégedetlenség a hesseni választáson való újabb leszereplés után eljutott arra a pontra, hogy Merkel lemondott pártja vezetéséről. Ezzel megelőzött egy nagyobb és fájdalmasabb bukást, de nem kecsegtetett sok jóval, hogy a kancellári és a CDU-elnöki tisztséget nem ugyanaz a politikus tölti be. Régi tapasztalat a német politikában ez. Merkel hiába szánta utódjának Kramp-Karrenbauert, nem lett belőle sikeres pártelnök, a választások továbbra is rosszul alakultak.
A lemondás közvetlen előzménye pedig a türingiai eset, ami igazából nem is azért botrányos, amiért a német vezetők annak nevezik. A frissen megválasztott liberális tartományi miniszterelnök ugyanis a múlt héten azért kényszerült mindössze egy nap után lemondani, mert a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) is rá szavazott. Páratlanul abszurd és képmutató ez. Kramp-Karrenbauer bukásához mindez azzal járult hozzá, hogy ő láthatóan nem volt vezetői képességei zenitjén éppen, Merkel kancellár dörgedelmes szavai előtt hajolt meg a tartományi politika.
Persze a türingiai események legnagyobb áldozata nem a CDU elnöke, hanem a német demokrácia. Válságtünet a javából! Tavaly októberben Türingiában a szélsőbalos Die Linke 31, az AfD 23, a CDU 21, a szocdemek pedig 8 százalékot kaptak. Ez azt jelenti, hogy Merkelék 12 százalékot vesztettek, a jobboldali AfD pedig körülbelül ennyivel erősödött. Ez a nagy keletnémet valóság, amit AfD-stül, Linkéstül se lenyelni, se kiköpni nem tud a berlini politika. A türingiai választópolgárok csaknem negyede annak ellenére szavazott az AfD-re, hogy ezért a vezető német sajtó és a közvélemény formálói lenézik, lenácizzák, leköpik őket. A német jobbközép rúgott egy jó nagyot azokba a szavazókba, akik már egyébként is csalódtak benne, akik eddig is úgy érezték, hogy a véleményüket semmibe veszik.
Bár Németország a világ legtöbb országának szemszögéből nézve persze irigylésre méltóan stabil, egyre több ilyen politikai vihar lesz, ha nem hajlandók foglalkozni azzal, hogy a keletnémetek még mindig rosszabbul élnek, a tömeges bevándorlásnak pedig súlyos társadalmi hatásai vannak. Ilyen hátországgal Merkelnek nehéz lesz továbbra is vezető szerepet betölteni az európai politikában, amikor a britek kilépésével átalakulnak az erőviszonyok, az Európai Néppártban pedig egymásnak feszülnek a liberálisok és a konzervatívok.
Amikor Angela Merkel leült tárgyalni Orbán Viktorral, több nehéz téma is napirendre kerülhetett, de amikor a magyar–német gazdasági kapcsolatokról ejtettek szót, elégedetten konstatálhatták, hogy bizonyos dolgok azért remekül működnek. A megbeszélés előtt a sajtónak a kancellár úgy fogalmazott: közös úton halad a két ország. Németországnak érdeke, hogy a fenti válságtünetek fényében, a megváltozott európai klímában szorosabbra fűzze együttműködését Magyarországgal és a visegrádiakkal. A közös út helyes is.