Veczán Zoltán

Vélemény és vita

Fogfehér

Ditrói tragikomédia, sokadik felvonás

Emlékszünk: két Srí Lanka-i vendégmunkás miatt állt a bál a kis székely településen, ahol a rasszistáknak kikiáltott helyiekről csak egy hét után derült ki a falugyűlésen, hogy tiltakozásuk valójában nem a vendégmunkások bőrszínéről szólt, hanem saját addigi, minimálbéres–ingyentúlórás kizsigerelésük, a helyi munkaerő semmibevétele és a kiskirálykodó péküzem-tulajdonosok bojárrendszere ellen robbant ki. A tulajdonos Köllő családnak hirtelen más elfoglaltsága támadt, így itt csak felolvastatott levélben fogadkoztak a gyűlésen, hogy fél évig leállítják a vendégmunkások felvételét, és helyben keresnek munkaerőt. Mint korábbi ígéreteik, úgy ennek betartására sem tehettek komolyabb erőfeszítéseket: a harmadik külföldi segédmunkás már úton lehetett, amikor ígérgető levelüket fogalmazták, sőt azóta három új nepáli vendégmunkás érkezését is bejelentették. A helyiek petícióban szólították fel mindemellett a rasszistázó péküzem tulajdonosait a nyilvános bocsánatkérésre. Érthető, minekutána a fél világ s különösképpen a román sajtó egy hétig köszörülte a közösségen a nyelvét, és hirtelen minden hatóság, testület és véleményvezér-kar az ő kárukra akart példamutató büntetést kiszabni kirekesztésért. Erre a pékség vezetősége nem volt hajlandó, sőt Köllő Katalin a román Agerpresnek adott nyilatkozatban azt nehezményezte, hogy az ezernyolcszáz helyi által aláírt petíciót nem fogalmazták meg románul is, hiszen „mégis, Romániában élünk”. Mindezt úgy, hogy a bukaresti alkotmánybírák éppen aznap ütöttek még egy szeget a magyar nyelv koporsójába a közigazgatási törvény helybenhagyásával. Gyergyóditróban a legutóbbi népszámlálás szerint 5379 magyar és 38 román élt. A következőn a jelek szerint előbbi számból kivonni, utóbbihoz meg hozzáadni kell majd kettőt.

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Korompay Csilla

Korompay Csilla

Hősök és pojácák

ĀA magyar gyerekek mindegyikének meg kell tanulnia: vannak hőseink. Akkor tisztán látják majd, hogy vannak pojácáink is

Boros Imre

Boros Imre

Birodalmi helytartók

ĀAmiért néhány éve még közéleti megkövezés járt, amit idült összeesküvés-elméletnek volt kötelező titulálni, az mára maga a rögvalóság. Ezen a bázison ébredt öntudatra a pénzvilághatalom főhadiszállásának számító Egyesült Államok népének józan többsége