Vélemény és vita
Liberális önkény
Az SZFE nem csupán szerves része a magyar kultúrának, de talán az egyik vezérhajója is – bár jelenleg a kikötőben vesztegelve generáljavításra szorul
Lekordonozott bejárat és egyetemfoglalás a színművészetis hallgatók egy része által. A legbrutálisabb Rákosi-korszakot idéző fenyegetés Gyurcsány részéről, amely ellen egy szót sem szóltak az egyetemfoglalók (holott a diákság szóban nem kért a politikából, de nem határolódott el a kijelentésektől). Az egyetemisták – minden bizonnyal kisebbségben lévő része – a hatalom által fenyegetve érzi magát, miközben a kormányt fenyegetik, és megfélemlítik azokat a diáktársaikat, akik tanulni szeretnének.
Erőszaknélküliséget követelnek, miközben a lehető legerőszakosabb formában követelik maguknak a korlátlan szabadságot. Korábbi tanítványok beszámolói (miért csak most?) a bűntény határát súroló, „intézményesített”, tananyagba épített szexuális megaláztatásokról, miközben azok, akiknek legalább egy bocsánatkérés erejéig meg kéne szólalniuk, mélyen hallgatnak. Párbeszédet követelnek, de annak a lehetőségét is elutasítják, nem mennek el ezekre az alkalmakra.
Liberális színházi megmondóemberek korábban azt vallották, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem alapvető reformokra szorul, most, amikor erre lehetőség nyílik, tagadják korábbi gondolataikat. Megannyi antagonisztikus önellentmondás az SZFE ügyében. A „freeeszefe” önmagába harapó kígyóvá vált, létrejött a liberális önkényuralom, a liberalizmus megmutatta a tökéletes csődjét, totális kudarcát. A „freeeszefe” nem vált brandé, hanem csak a nevetségesség mémje lett.
Mindezt a szabadság jegyében, holott a legalapvetőbb torzulás a liberalizmus örve alatt a szabadság területén ment végbe. Az antik szabadság nemcsak a külső befolyástól való mentességet jelentette, hanem a szenvedélyeink és előítéleteink feletti uralmat is, ráadásul volt egy erős közösségi dimenziója is. Ezzel szemben a liberalizmus a szabadságot szűkebben értelmezte, és az egyénről lehántotta az olyan, esetlegesnek tartott tényezőket, mint a térbeli, időbeli, sőt a nembeli meghatározottságok, a vallási-kulturális kötelékek, nemzethez tartozás. A liberalizmusban „az egyéni döntések meghozatalakor nem kell a közösség vagy az adott rend irányába elköteleződni, illetve Isten parancsaihoz idomulni”. Egy láthatóan szűk csoportra szorítkozó tanár-diák kapcsolatrendszer sok évvel ezelőtt – a liberalizmus jegyében – kisajátította, azaz felhatalmazás nélkül „államosította” az intézményt, és azt liberális önképére formálta. Amiben a friss megnyilatkozások alapján az önmérsékletre épülő erkölcs is kiment a divatból.
Az egyetemfoglaló kisebbség mintegy értékvédő közösségként határozza meg magát, holott a közösség sokkal több, mint egyetemfoglaló akció, mint olyan egyének csoportja, akik saját érdekeiket hajszolva, személyes előnyök szerzése végett rendeződnek egységbe. Az igazi közösség olyan szerveződés, amelynek élete és cselekedetei a bizalom, a jóakarat, a béketűrés, az önuralom, a részvét és a megbocsátás közösen elfogadott erényeire épül. Jelen helyzetben ennek az alapjai sincsenek meg: totális bizalmatlansággal utasítják el a bizalomkérést, a jóakarat kinyilvánítását.
Az egyetemfoglaló kisebbség a kormány törekvéseit – az egyetem alapítványi újjászervezését, a jelenlegi mellett új eszmék behozatalát a falak közé –, a kormány által meghatározott kuratóriumot illegitimnek tartja. Szinte illegálisnak, így az illegitim furkósbottá válik (egészen elmenve a kormánybuktatás illúziójáig). Mi ezzel a céljuk? A legitimáció biztonságot, öntudatot ad annak, aki benne részesül, és annak is, aki ezt nyújtja. Tehát a legitimáció elleni lépések az öntudatot, az identitást, a határozott és célszerű közjó érdekében történő cselekvést igyekeznek ellehetetleníteni. Ezt határozottan, de kellő türelemmel meg kell akadályozni, mert azok, akik illegitimnek tartják a kormány lépéseit, a saját identitáshiányukat és legitimációnélküliségüket igyekeznek képtelen vádjaikkal leplezni.
Az SZFE nem csupán szerves része a magyar kultúrának, de talán az egyik vezérhajója is – bár jelenleg a kikötőben vesztegelve generáljavításra szorul. A kultúrát a keresztény-konzervatív nézeteket vallók egyfajta kollektív bizalomként értelmezik. Patrick Deneen szerint „a kultúra a teljes, átfogó időtapasztalat gyakorlata, a múltat, a jelent és a jövőt összekapcsoló intézmény. (…) A kultúra tanítja meg nemzedékünknek, hogy milyen adósságaink és kötelezettségeink vannak. A kultúrán keresztül tapinthatóvá válik a múlt öröksége, amelyért mindannyian felelősséggel tartozunk. (…) A kultúra szinte mindig a kultusszal áll összefüggésben, így a lokális az egyetemeshez, az istenihez és a fenségeshez kapcsolódik. E gyakorlatok révén bontakozik ki a sokféleség, azaz a kultúrák olyan választéka jön létre, amely miközben sokrétű, mégis a transzkulturális emberi igazságokban gyökerezik, ezáltal pedig alkalmas arra, hogy sok-sok ember együtt ünnepelhesse.”
Jelenleg azt tapasztaljuk, hogy az előbbiek talaján álló nemzeti-keresztény eszmevilág csekély teret kap az intézményben. A Vidnyánszky Attila vezette kuratórium éppen ezt a sokszínűséget kívánja biztosítani, mindennemű kizárólagosság nélkül. Az alkotói nézetek, az oktatási módszerek, a művészi hitvallások versenyét szeretné megvalósítani, amelynek révén még kiemelkedőbb filmes és színházi alkotók nőhetnek fel az intézményben, majd születhetnek alkotások a magyar –nemzeti liberális és konzervatív – kultúrában. A feladat az, hogy lokális helyszíneken kibontakozó (és feltétlenül a SZFE-n is) új, életképes kultúrákat teremtsünk. Ma az a legnagyobb próbatétel, hogy el tudunk-e képzelni, és meg tudunk-e valósítani egy újfajta szabadságot.
Mi kell ehhez? Fel kell bukkanniuk a jelenlegi hallgatók között és a tanári, vezetői karban olyan személyiségeknek, akik felismerik a jelen helyzet összes antagonisztikus önellentmondását. El kell hogy ismerjék a kormány döntéseinek jó szándékát, bizalmat kell hogy szavazzanak a Vidnyánszky Attila vezette kuratóriumnak, párbeszéd- és kompromisszumképesnek kell lenniük. De mindenekelőtt legyenek képesek az intézmény önmagába záródását, a liberális önkényuralmat felszámolni és a jelenlegi, megvezetett tiltakozókat nagy türelemmel leszerelni.
Már csak azért is, mert – Balázs Zoltánnak, a Corvinus Egyetem tanárának (amely egyetem szintén alapítványi formában működik) a szavai szerint – a konzervativizmusnak és a liberalizmusnak van közös, egymást akár támogatni is képes szellemi magva, gyökere.
Amennyiben ezek a lépések megtörténnek, a SZFE-ről magától le fog esni a „freeeszefe”-bélyeg és Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetemmé formálódhat.
(A szerző építész, volt országgyűlési képviselő)
