A szolidáris Európa – avagy Greek lives don’t matter

Amelynek népe reménytelen küzdelmet vív az évek óta rázúduló migránsáradattal, amelyről Európa urai úgy gondolták, majd Görögország megállítja, pontosabban úgy kezeli, ahogy azt az európai parancsolók kénye-kedve diktálja. Kudarctörténet lett belőle.

A migránsok egyre csak jönnek, többségükben Törökország felől, amellyel szintén van egy velejéig erkölcstelen megállapodása az uniónak. S e megállapodásról is bizton állíthatjuk immár, bárhogy és bármiről is szól, betarthatatlan. A legújabb hírt mindenki ismerheti. Felgyújtottak egy szigetet, pontosabban egyelőre csak az ott lévő, hatalmas menekülttábort. A legfrissebb jelentések szerint szándékosan.

A tündéri szépségű (melyik nem az?) Leszbosz szigetét. Ahol évek óta „működik” a moriai menekülttábor, elviselhetetlenné téve az állandó lakosok életét, turisták meg persze évek óta nem merészkednek a hajdani üdülőparadicsomba. Európa fura urai sem igyekeznek élvezni a migránsok társaságát, magyarán a turizmus már rég kimúlt Leszboszon.

Görögország harmadik legnagyobb szigetéről van szó, ha valaki nem tudná, s tragédiáját az is fokozza, hogy mintegy tíz kilométerre van a török partoktól. Útban van tehát, s ez minden értelemben igaz. Jó úszónak jó időben meg se kottyan a távolság. Persze a migránsok gumicsónakkal érkeznek, s ha már egyszer megérkeztek, maradnak is addig, ameddig valami nem történik. Most történt. A tábort felgyújtották. Részleteket nem tudunk, nem is hinném, hogy kiderül majd, ki vagy mi volt az akció oka.

Mert végül is mindegy, hogy a migránsok lázadása, avagy a helyi lakosok (nem csak Leszboszon, hanem egész Görögországban) rendre megnyilvánuló elégedetlensége az. Mindkét közösség a nagy átverés Európájának áldozata. Máig nem tudjuk pontosan, bár érdekelne bennünket, hogyan zajlott le az a színjáték, amikor Európa urai összehívtak egy gyors értekezletet, s elhatározták, meghívják az innen-onnan származó migránsokat, jöjjenek Európába, tág itt a tér, elférnek, és még a piszkos meg nehéz munkákat is elvégezhetik, mert ahhoz a művelt németnek, belgának, franciának és a többinek nincs kedve.

Azt sem tudjuk, mivel fenyegették vagy éppen kecsegtették a színfalak mögött a görögöket, hogy váljanak Európa elátkozott kapujává, s eltűrjék a menekültek (?) áradatát. Nyilván, mint mindig, ebben is a pénz játszott főszerepet, ám lássunk csodát, minden elképzelésük ellenére valahogy most a pénz sem oldott meg mindent. Pontosabban semmit. Vajon meddig gondolták, hogy Görögország tarthatja a frontot? Örök időkig?

Hogy közelebb kerüljünk a válaszhoz, tudnunk kell, hogy a menekültügyi rendszer valójában még csak elképzelés, és mindenféle tárgyalás ellenére a kompromisszum évek óta nem született meg, továbbá mindenfajta nemzeti konzultáció elmaradt a demokratikus berendezkedésükre oly büszke európai országokban. Így legalább lehet folyamatosan gyalázni azt a „diktatúrát” (Magyarországot), ahol volt ilyen. Azt csak a vak nem látja, hogy Ki nevet a végén? társasjátékot játszik az unió, amely a szellemi erőszakon alapul, s játékosai mérhetetlen beképzeltségükben úgy gondolják, ahogy a kisgyerekek, hogy ha nem néz oda a játékostárs, bábujukkal könnyen átugorható vagy kiüthető a naiv és nem csalásra berendezkedett partner figurája.

Mindeközben szemmel láthatóan érik a tragédia. Athéni barátaink mesélik, hogy látványos és álságos gesztusként az ENSZ például belvárosi lakásokat bérelt átmenetileg a gazdagabb európai országokba vágyakozó jövevényeknek, akik a görög fővárosban nem egészen európai módon viselkednek ezekben a házakban, valamint a közlekedési eszközökön és az utcákon, meg azokon a földeken, birtokokon, amelyeken átgázolnak.

Németországi ismerőseink pedig, akik pár hete jöttek haza egy távoli görög szigetről, ahol még valahogyan működik a turizmus, egy szomorú, letargiába esett országról számoltak be. És nem feltétlenül a vírus miatt. Ahol ugyanis migránsokat sejtenek, oda nem mennek a turisták, a belföldiek sem, és ez újból padlóra teheti az országot. A csodálatos Hellászt, amely történelme során már sokszor volt padlón, de valahogy mindig felállt. Nem tudom, hányszor lehet egy padlón fekvőre rászámolni. Sportja válogatja. Viszont eljöhet az a pillanat, amikor már nem megy a talpra állás. A vesztest elviszik, elfelejtik, a ringbe mások lépnek.

A létéért küzd, miképpen Leszbosz is. A szigeten körülbelül annyian laknak, mint Kecskeméten. Mármint görögök. Mindenkinek a fantáziájára bíznánk, képzelje el, hogy egyszer csak tizenháromezer idegen lepné el a hírös várost, nem tudni kik, honnan jöttek, mi a szándékuk. És gyújtogatni kezdenek, meg lázongani, s a maguk szempontjából még akár igazuk is lehet, no de mi köze ehhez Kecskemétnek? És mi köze ehhez Leszbosznak? Semmi. Ám a lakosoknak mindezt el kell tűrniük. Ez történt Leszbosszal, és ez történik Európával is, szerencsére Kecskeméttel nem. Mert Európa is a létéért küzd. Pontosabban azért kellene küzdenie. De nem akarja tudomásul venni, hogy végveszélyben van, annyira elmerült a hazugságok tengerében.

Európa azon urai, akik meghívták a migránsokat, valójában a görögöket is átverték, meg az európai népeket is. Miközben szolidaritásról papolnak. Kérdés persze, kivel is szolidárisak ők? Mert sem a migránsokkal, sem az európai „őslakos” országok polgáraival nem azok. Nem igaz, hogy ezt nem tudják, nem érzik a félrevezetett emberek és országok. S hogy hol van az átvertek bátorsága? Elveszett. Hová tűnt Európa biztonsága? Nincs többé. Mocskos érdekharc dúl, amelyben Európa darabokra szakadt, s akik ezt előidézték, röhögnek a markukba. Pontosabban háború ez már, csak egyelőre még késekkel, robbanószerekkel, dorongokkal, sok esetben az utcán vívják. No meg meddő vitákkal.

A migránsok pedig várakoznak. Kik a nagyvárosok no-go zónáiban, időnként kitörve onnan, hogy kicsit késelgessenek, robbantgassanak, autókat gyújtogassanak. Mások pedig menekülttáborokban várakoznak lesben, vagy éppen úton vannak. A moriai volt táborlakók meg éppen Leszbosz tönkretételét helyezték kilátásba. Mind-mind fiatal, életerős férfiak. Kizárt dolog, hogy ezt ne tudnák Európa fura urai, akik a legújabb hírek szerint ismét tárgyalgatásokba kezdtek. Megint osztogatnák a migránsokat. Egy kicsit ide, egy kicsit oda.

Leszbosz történelmének számos nagy és tragikus fejezete van. Több történetíró szerint azért, mert a sziget évszázadokon át az emberiség történetében oly fontos kelet–nyugati tengeri országút fontos állomása volt. Mindenki meg akarta szerezni. Útban volt. A történelem számtalanszor ismétli magát. Leszbosszal és Görögországgal együtt most Európa van útban. Hogy a megszerzésére törekvők kívül vannak vagy belül, eldöntendő kérdés. Sokunknak úgy tűnik, kívül is, meg belül is van számtalan ellenség. S amíg hagyjuk, addig így is marad. S újra kigyullad majd valamelyik tábor vagy település.

(A szerző újságíró)