Dippold Pál

Vélemény és vita

Sátánfattyú

Gyurcsány, ez a Magyarországra szabadított sátánfattyú folyamatosan kavar. Fondorlatos politikai mozgása, nevezhetjük kígyózásnak is, igen alkalmas arra, hogy a magukat balliberálisnak tituláló eszmetársak gyűlöletét forrponton tartsa

álláspont

A bukott miniszterelnök vezette, a minden erejével Orbán Viktorra és szavazóira rázúduló baloldali martalóchad összetétele a normális emberek számára furcsa: ott van benne a bevándorláspárti Demokratikus Koa­líció, mellettük az éppen általuk széttépett szocialista párt főostobái, az egykor keményen rasszista Jobbik maradéka, a momentumos hülyegyerekek csapata és az álzöldek LMP-je. Összefogtak, és magukat szivárványkoalíciónak is nevezik. Minden okuk megvan rá, hiszen a világ ma haladónak tartott liberálnáci, lánykori nevén kommunista eszméi szerint semmiféle kisebbség nem maradhat ki soraikból.

A legesleghaladóbb hagyományuk a Gyurcsány-lelkű figuráknak az egyházellenesség. Az úgynevezett felvilágosodás óta gyilkolják az Európát ezer éveken át megtartó keresztény értékeket. Cseppet sem gondolkodnak, amikor a keresztény vallás és intézményrendszere tönkretételéhez a másik, mindennél erőszakosabb hit, az iszlám terjesztését is segítenék Európában. Hadműveleteikben a satnya ateisták – mint például a Momentum törtető fiataljai – mellett a hitükből kiszakított egykori katolikusokat is bevetik. Sőt egy-egy papot is előrángatnak néha a farzsebükből. Így történt ez Hodász Andrással, aki nem látott át a balliberális véleménydiktatúra képviselőin, és idióta propagandafiguraként hagyta magát bábjukká válni.

Ez a feltehetően hiú ember abbahagyta ugyan a baloldali agitátorokat szolgáló mutatványait, ám a gyurcsányi gépezet nélküle is tovább forgott. Szombaton például kiköpte magából bizonyos Ongjerth Hanna fogalmazását a Népszavában. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett hölgy számon kéri az egyházon, hogy miért állt le a népszerű Hodász. Ha az ex-népszabadságos kicsit is tájékozódna, már hónapokkal ezelőtt megismerhette volna Kiss Antal világos válaszát lapunkban arra, hogy Ongjerth Hanna állításával szemben miért nem „lapítanak és nem védik meg” a nem is kicsit magamutogató plébánost.

„A Hittani Kongregáció 2003-ban, Szent II. János Pál pápa megerősítésével, Joseph Ratzinger bíboros prefektus és Tarcisio Bertone érsek aláírásával hozta meg a Katolikusok részvétele és magatartása a politikai életben című útmutatását papok és a világi hívők számára, akik mindenkor »keresztény lelkiismerettel« és az azzal megegyező értékekkel egyetértésben teljesítik általános politikai kötelességeiket, gyakorolják sajátos feladatukat, hogy az evilági rendet keresztény módon átitassák… Egy jól megalapozott keresztény öntudat nem enged meg olyan politikai programra… történő szavazást, amely ellentétes a hit és erkölcs alapvető tételeivel.”

Az állami hirdetésekkel amúgy igen bőkezűen kitömött baloldali Népszava szerzője nem kevesebbet állít írásában, mint azt, hogy Hodász feletteseit megvásárolta az Orbán- kormány. Aztán, akárcsak a bukott Gyurcsány, megfenyegeti a világ legnagyobb létszámban üldözött közösségének hazai vezetőit. Sunyi kérdése a következő: „Ki mellé áll majd a katolikus egyház, ha egyszer mégis leváltják a jelenlegi magyar kormányt?”

A szégyentelen perszóna úgy köpködi rá otromba vádjait az egyházra, mint Gyurcsány Vidnyánszky Attilára. Akit, ugye, földönfutóvá tesznek, ha.

Ongjerth Hanna nyegle sipákolásától azonban – hiába követi a gyűlölet karmestere, Gyurcsány ütemét – szerencsére nem várható jelentős politikai fordulat.

(A szerző lapszerkesztő)

Kapcsolódó írásaink

Rab Irén

Rab Irén

Leszbosz-szindróma

ĀSzerdára virradóra tűz ütött ki a leszboszi Moria menekülttáborban. Nem véletlen baleset volt, hiszen a tábor különböző pontjain egyszerre csaptak fel a lángok

Bogár László

Bogár László

Egy híján húsz

ĀAfganisztán, Irak, Líbia és Szíria húszezermilliárd dolláros ráfordítással az állítólagos „demokrácia” helyett az anarchia, a káosz és a pusztulás megrendítő mementói lettek

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom