Boros Imre

Vélemény és vita

A nagycsaládos jólét szükségességéről

Célszerű lenne a támogatott konstrukciókat az állami bankrendszerhez utalni egyszerűsített eljárással, alacsony költségekkel. A rendszerbe feltétlen célszerű beleépíteni a sokgyermekes lét premizálását a nyugdíjazáskor

Nem lehet magasztosabb cél egy ország vezetése előtt, mint hogy a rendelkezésére álló eszközökkel segítse előmozdítani a népesség hosszú távú reprodukálhatóságát. Ennek a szempontnak kell alávetni minden intézkedését, mert ez első számú közügy, ha a vezetés népben, nemzetben és országban és annak fenntarthatóságában gondolkodik, és távol tart magától minden „idealizált” világpolgár szemléletet.

Olyan esetekben viszont – amelyben hazánk immár négy évtizede benne van –, amikor a népességszám fogyása tartóssá vált, ez a feladat még hangsúlyosabb, hiszen néhány évtized múlva már minden esély véglegesen és visszafordíthatatlanul elszáll. Gyorsan és hatékonyan kell évtizedek mulasztásait pótolni. A feladat nem más, mint szűk időkeretben a trend megfordítása. Ez csak úgy lehetséges, ha rendelkezünk az elmúlt évtizedek demográfiai tényeinek hajszálpontos feltárásával, és ezen ismeretek birtokában határozzuk meg a teendőket.

Kezdjük tehát a zuhanást előidéző tényanyag feltárásával. Semmiképpen sem vinne előre, ha kijelentenénk, mindezért a lepusztulásért egyedül a megelőző társadalmi rend a felelős, de az főként nem, ha mentesítenénk is a felelősség alól. Tény, hogy a kommunizmus első három évtizedében nem volt tapasztalható különösebb demográfiai zavar, legalábbis ami a reprodukciós ügyeket illeti. Jól megfigyelhető, hogy a dolgok végleges rosszra fordulása szinte hajszálnyi pontossággal egybeesik az ország külföld felé történő eladósításának a kezdeteivel, azzal az időszakkal, amikor a növekvő adósságvolumen terheit anélkül nem lehetett már fedezni, hogy annak a kárát a népjólét ne szen-vedje meg.

Az 1973-ban elinduló eladósítási hullám 1978-ra érte el azt a kritikus szintet, amikor kényszerűen, de lépni kellett. Be lehetett volna vallani, hogy az addig felhalmozódott adóssághegynek semmi köze nem volt a gazdaság fejlesztéséhez, éppen ellenkezőleg, nem hozzátett az erőforrásokhoz, hanem elvett azokból. A valós helyzet korrekt elemzése helyett bonyolult, mesterkélt és hamis kommunikáció kezdődött, amelybe vészesen beleszövődött a demográfia is. Lábra kapott az a magyarázat (néha még ma is találkozunk vele baloldali tálalásban), hogy az idegen forrásokat a népjólét növelésére fordították, azaz feléltük azokat, de ez tovább így nem mehet, hangzott azonnal a következtetés. Tovább nem élhetünk mások pénzén, hangzott a hamis mondat, de az adósságok  veszélyes tempóban nőttek. A relatív jólét megőrzésének eszközét nem az adósságnövekedés megállításában, esetleg csökkentésében láttatták, hanem a „kicsi vagy kocsi” elhíresült szlogent használva, éppen a kívánt gyermekek megszületésének törlésében.

Léptek is, 1979 júliusában a fogyasztói árszínvonalat közel tíz százalékkal emelték kompenzáció nélkül, szinte minden megdrágult, ezzel teremtettek fedezetet a megnövekedett adósság terheire. Tanácsként viszont jött a már említett „kicsi vagy kocsi” ajánlat. Az azonnali hatás nem is maradt el, 1981-ben már alacsonyabb volt a születésszám az elhalálozottakénál. Pár évvel korábban ugyanis megjelentek a vágyakozás idillikus tárgyai az akkori körülmények között modernnek számító, a keleti blokkból importált gépkocsik, évi százezer körüli eladási adatokkal (Lada, Skoda).

Kevesebb gyermekhez kevesebb bölcsőde, óvoda kell, elég a kisebb lakás is, és a család is kijön kicsit kevesebből. A magyar társadalom hosszú távú fenntarthatóságáért történő aggódás se távol, sem közel nem volt felfedezhető. Azt a néhány jóérzésű, jövőbe látó és a dolgok miatt aggódó „írástudót” jószerivel lesajnálták. Néha-néha lehetett néhány nagyszülőtől panaszt is hallani, hogy nincsenek unokák.

Az 1990-es politikai rendszerváltozás után a helyzet tovább romlott, hiszen kezdetben jelentős létnívócsökkenés következett, sok munkahely elveszett, amelyet a be-lépő, demokratikusan választott kormány – bár szándéka volt rá –, de megakadályozni nem tudott. A rendszerváltozás utáni tizenkét éves balliberális kormányzás alatt tovább folytatódott a zuhanás.

A pontot a képzeletbeli i-re a hírhedt Bokros-csomag tette fel. A tízmilliós országban először született százezernél kevesebb gyermek egy év alatt. A családok és természetesen a születendő gyermekek ügye teljesen magánüggyé minősült vissza, a társadalmi gondoskodás megszűnt. Az állam kivonult a népességpolitikából. Előtérbe került az a fajta feminizmus is, amely a hagyományosan női és főként az anyaszerepek háttérbe szorítására törekedett, helyette a karrierépítést és az önmegvalósítást helyezte előtérbe.

Jelentős és fokozatos átalakuláson ment keresztül a gyermekvállaláshoz kapcsolódó nyelvezet is. A korábban áldott állapotban lévő kismamák előbb csak állapotosak, majd terhesek lettek a napi szóhasználatban is, de a hivatalosban is (például terhesgondozás). A gyermekvállalást és a munkavégzést hosszú ideig nagyon nehéz, egyes esetekben lehetetlen volt összeegyeztetni. Hiány volt gyermekintézményi férőhelyekben, a mun-kahelyek zöme ellenségesen viseltetett a gyermeket vállaló női dolgozókkal szemben. A „kicsi vagy kocsi” szlogent újabb váltotta fel, mégpedig a nemsemleges szingli, mint ideális életforma. (Korábban egy bizonyos kor felett vénlányokról, aggszüzekről és öreglegényekről beszéltek.)

Ezen az úton jutottunk el oda, ahol most éppen vagyunk, 1981 óta folyamatosan csökken a korosztályok létszáma, így a szülőképes nőké is. Az első gyermek megszületése nagyon későn történik, rendre az anya harmincas éveire tevődik. Néhány potenciális szülőképes nő a negyvenes forduló körül döbben rá, hogy valamit nagyon elrontott, ha szül is, legfeljebb egy gyermeket. Ráadásul a szülőképes nők egy része egyáltalán nem akar szülni.

Ilyen kondíciókkal, kevesebb szülőképes nővel és büszke szinglikkel a súlyos demográfiai krízis nem megoldható. Egyetlen lehetőség, ha a nagycsaládosokat a társadalom féltő gondoskodás alá veszi. Vannak ugyanis családok, amelyek az átlagnál sokkal több gyermeket is vállalnának, de kevesen vannak olyanok, akik ezt minden áron, azaz szegénységben is megtennék. Nekik, egyébként mindannyiunk érdekében, jár a jólét, a gyermekek felnevelésének biztonsága, Ez lenne annak ellentétele, hogy mások éppen anyagi jólétük, „függetlenségük” érdekében nem vállalnak gyermekeket, ugyanakkor majd öregkorukban ők is igénylik a társadalom, azaz mások gyermekeinek gondoskodását, anyagi áldozatvállalását.

Ezt az igazságtalanságot kellene valahogy az egyensúly felé billenteni. Kétségtelen, hogy eddig is történtek nagyon pozitív lépések. A gyermekszám növekedése komoly adókedvezményekkel jár, a négygyermekes anyák teljes életútjuk alatt mentesek maradnak a személyi jövedelemadó fizetése alól. Mindenképpen ide kívánkozik az is, hogy bizonyos gyermekszám felett az édesanya válhasson a szükséges gyermeknevelés idejére főállású anyává a képzettségének megfelelő fizetéssel és nyugdíjjogosultsággal. Ez a lépés is a többletköltségeken túl megtakarításokkal is járna, nem is beszélve a szülői gondoskodási többletből adódó, morális tőketöbbletről.

Komoly esélyt ad az otthonteremtésre a családi otthonteremtési program, és gyors sikerekkel járt annak a falusi változata. Nagycsaládos otthon megteremtése azonban nem túl egyszerű jelen körülményeink szerint, főként nem nagyvárosokban, tömbházakban, ahol kevés az alkalmas beosztású lakás. Nagycsaládnak ideális lakhely a vidék, a falu, illetve a kisváros, ahol rendelkezésre állnak elérhető árakon a szükséges méretű telkek, ingatlanok. A hagyományos technológiák mellett a házépítéseknél érdemes lenne új, gyors szerelésű technológiákat alkalmazni, ezek építését kedvezményekben részesíteni. Több olyan technológia is létezik, amellyel nemcsak teljesen új lakóingatlanok építése, de meglévő ingatlanok bővítése is gyorsan (két-három hónap alatt) megoldható, kiváló minőségben és viszonylag olcsón.

Szólni kell a finanszírozásról is. Sok a panasz a banki ügyintézés kellemetlenül bürokratikus voltára. Célszerű lenne a támogatott konstrukciókat teljes mértékben az állami bankrendszer körébe utalni egyszerűsített eljárással, alacsony forgalmi költségekkel. A rendszerbe feltétlenül célszerű beleépíteni a sokgyermekes lét kiemelt premizálását a nyugdíjba lépéskor. Ennek kedvezményezettjei az édesanyák lehetnének attól függően, hogy hány gyermeket neveltek. Ettől függően a nyugdíjprémium érzékelhető nagyságrendet is (30–40 százalék) is elérhetne. Érdemes lenne ezt az intézkedést a következő csomagba beiktatni, hogy a ma nagycsaládosai is részesüljenek belőle, és a jelenleg még nem nagycsaládosok egy részét is a nagycsaládos lét felé terelje.

Ez egyben útmutatás lenne a gyermekteleneknek is, jelezné, hogy a nagycsalád nem egyenlő a szegénységgel, hanem inkább a megérdemelt jólét forrása.

(A szerző közgazdász)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Lendvai kivonulna

ĀFricska. „Ha nem akarunk mindenből kimaradni, akkor megfontolnám a parlamenti jelenlétet” – mondta Lendvai Ildikó az ATV-ben, s azért ennek súlya van

Putsay Gábor

Putsay Gábor

Működünk

ĀKét síkon zajlik jelenleg a gazdaság helyreállítása, legalábbis két szinten lehet változásra számítani

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom