Vélemény

2021.
július 24.
3:06
Őry Mariann
Őry Mariann

Emberellenes liberálisok

ĀSemmit rólunk nélkülünk – ismerős? Ezt az elvet csak látszólag vallják magukénak a liberálisok, akik a valóságban rendkívüli módon utálják a népakaratot

2021.
július 24.
3:05
Szerencsés Károly
Szerencsés Károly

Sohasem

ĀA legnagyobb veszély az emberiségre, ha valamilyen okból – félelem, érvényesülési vágy, közöny – elveszíti az ember a szuverenitását

2021.
július 24.
3:03
Kő András
Kő András

A pontosvessző

ĀNagyon hamar beleszerettem. De valójában az idő tájt, amikor megvettem Erika írógépemet, amelynek egyik billentyűjére ráforrasztattam ezt az írásjelet; mert az írásjelek közül a legszabadabbnak éreztem

2021.
július 24.
3:02
Nagy Ervin
Nagy Ervin

Meddig terjednek az LMBTQ-jogok?

ĀA legkiszolgáltatottabb társadalmi csoport Európában az itt született gyermekek lettek

2021.
július 24.
3:01
Nagy Dóra
Nagy Dóra

Az internet pufajkásai

ĀAzért júliusban már szünetelni szokott a közélet, vagy legalábbis kisebb fokozatba kapcsolnak a szereplők, ám úgy látszik, idén ez másképpen van

2021.
július 24.
2:59
Galsai Dániel
Galsai Dániel

Zsolti váltana

ĀFricska. Az utóbbi hetekben eltűnt a nyilvánosságból, alighanem elvonási tünetei lehetnek

2021.
július 23.
3:11
Sütő-Nagy Zsolt
Sütő-Nagy Zsolt

Az elveszett hőmérő

ĀA minap egy titokzatos hirdetésre bukkantam. Valaki a kedvenc, ám elvesztett hőmérőjét siratta, és nagylelkű felajánlás ellenében szerette volna visszakapni

2021.
július 23.
3:09
Kondor Katalin
Kondor Katalin

A világ és a kobzoska

ĀNo meg a denevér. Két állatka – az egyik repül, a másik, nem tudom, mit csinál – de átmenetileg ők lettek a bűnbakok

2021.
július 23.
3:03
Boros Imre
Boros Imre

Globalista pénzügyi szemfényvesztő műveletek (1973–2010)

ĀHatalmasat alkotott 1994 és ’98 között a csereszabatos globalista brigád hazánkban. Nemcsak nyom nélkül sikálta el a húszmilliárd dollár kisíbolt összeget, ami 1973-tól az MNB-ből kicsorgott, de bagóért árusította ki az ország termelővagyonát is

2021.
július 23.
3:01
Vitéz Ferenc

Gendergyógyászat

ĀJ. Károly fontolóra vette, hogy itt volna az ideje elmenni egy nőgyógyászhoz. Nemrég értesült róla, hogy az Európai Parlament szerint mostantól a férfiak is szülhetnek

2021.
július 22.
4:26
Dippold Pál

Brüsszel piszka

ĀAz Európai Parlament és az Európai Bizottság egyre nagyobb erőkkel támadja Magyarországot és rajtunk kívül mindazokat az államokat, amelyek ragaszkodnak nemzeteik önállóságához

2021.
július 22.
4:24
Varga Bence

Apró

ĀA villamoson találkoztam vele először. Olvasmányomból különös, mesebeli, kedves manókra emlékeztető hangja zökkentett ki. Két mondatot ismételgetett, szünet nélkül. „Van egy kis apró? Ha nincs, akkor már megyek is tovább”

2021.
július 21.
4:08
Bán Károly

Az álszent

ĀCsaknem ötmilliárd forint támogatást kapott az euró­pai és a magyar adófizetők pénzéből Cseh Katalin, a Momentum alelnökének és európai parlamenti képviselőjének családi vállalkozása, illetőleg egy, a politikushoz erősen köthető üzleti kör

2021.
július 23.
2:56
Galsai Dániel

Sánta ló

ĀFricska. Összegezzük, mit tudunk erről a Pegasus nevű, a Soros–magyar ellenzék tandem által irányított műbalhéról

2021.
július 22.
4:26
Rab Irén

Kémszoftverek és a jogállam

ĀNincs a német nyelvben olyan szó, amivel le lehetne írni azt a pusztítást, amit a hétvégi természeti katasztrófa okozott, mondta a helyszínre érkező kancellár asszony

2021.
július 22.
4:23
Galsai Dániel

Zsinórmérték

ĀFricska. Gyurcsány és fanatizált társasága zsinórmérték. Hozzájuk lehet viszonyítani, hogy nagyjából milyen képtelen aljasságokig fog elmenni az ellenzék a jövő évi választási kampányban

2021.
július 21.
4:06
Kiss Antal

Foglaljuk vissza közösen a jelent!

ĀÉrtékelni kell a jelent, annak örülni, amink van, ott, ahol vagyunk, úgy és azokkal, ahogyan és akikkel éppen vagyunk

2021.
július 21.
4:05
Domonkos László

A számok mögött

ĀVilágéletemben legendásan hülye voltam matematikából – persze nem csak én

2021.
július 21.
4:01
Galsai Dániel

Üzenet a szabadságból

ĀFricska. A The Washington Post nevű demokrata (értsd: liberális) lap „posztkommunista maffiaállamnak” bélyegezte hazánkat

2021.
július 21.
4:02
Vitéz Ferenc

Vámpír

ĀMár két hónapja alig tudott aludni. J. Károly két hónappal ezelőtt olvasott arról, hogy léteznek energiavámpírok

2021.
július 20.
3:48
Őry Mariann

Birodalmi érdekek

ĀMegmentőként szállt alá a lengyel balliberális ellenzékbe Brüsszelből Donald Tusk