Martin Andrea

Vélemény és vita

Svájcisapka? Nem, svájci index

Gyurcsányék az egyszerű polgárokat könnyedén rávették, hogy a magyar bankoktól forint- helyett devizaalapú kölcsönt vegyenek fel

Dobrev Klára, az Európai Parlament szocialista magyar alelnöke 2022 után a nyugdíjak svájci indexálását szeretné bevezetni Magyarországon. Az már önmagában is mulatságos, hogy egy EU-tagállam politikusa, akit a demokratikusnak éppen nem nevezhető listás választás juttatott ki Brüsszelbe, egy, az EU-n eddig tudatosan kívül maradó ország nyugdíjrendszerének részletét emelné át a magyar nyugdíjrendszer „megreformálásába”. Tudja vajon Dobrev Klára, hogy miről beszél?

Igen, a „svájci” jelző Magyarországon jól hangzik. No nem a svájcisapka, hanem egyéb ismert termékeik, főképpen a pontos és megbízható órák, gépek vagy valutájuk miatt. A svájcifrank-alapú hitelek bedőléséért nem Svájc a felelős – hiszen a kamatlábak ott ma is éppen olyan alacsonyak –, hanem a vezető valuták közötti hirtelen árfolyamváltozás.

A hazai jegybanki kamatokat mesterségesen magasan tartották, ezzel az országba vonzottak mindenféle banki spekulációt. Az egyszerű polgárokat könnyedén rávették, hogy a magyar bankoktól forint- helyett devizaalapú kölcsönt vegyenek fel. A magyar devizahitelesek tragédiáját ez a mindentől elrugaszkodott ördögi ötlet okozta. Papíron, szerződés szerint svájci frankot, a valóságban gyenge magyar forintot kaptak svájci indexálással! Ajaj.

Akkoriban megkérdeztem a svájci bankfelügyelet jogi munkatársát, hogy vajon ez az eljárás a világban úgy általában törvényes-e. A válasz az volt, hogy egy banki kölcsön olyan szerződés, amelyet két fél köt egymással, és akár a hottentották tőzsdei indexét vagy a Kuala Lumpur-i rizsárfolyamot is alapul vehetik, ez a szerződésszabadság része. Hogy miért, milyen kormányzati és egyéb propagandamódszerekkel terelgették a népet az alacsonyabb kamatokat kínáló svájci-frank-alapú katasztrófa felé, az persze teljesen más, az politikai felelősség.

Amiért az ember másodszor is a fejéhez kap, ha meghallja azt a bizonyos svájci indexálást, az a két ország közötti földrajzi, történelmi, gazdasági, szociális és mentalitásbeli különbségek ismerete. Ez egy magyar átlagpolgártól nem várható el, de talán elvárható lenne attól, aki olcsó politikai sikert remélve ilyen fogalmakkal dobálózik. Ha nem lennék jólnevelt, parasztvakításnak nevezném az ilyesmit.

Svájcban nem harminc-negyven éve kezdődött el az eredeti tőkefelhalmozás. Évszázadok óta, háborúktól, forradalmaktól, terrortól, kisajátításoktól, államosításoktól, reprivatizálásoktól mentesen alakult ki az a stabil gazdasági-társadalmi alap, amelyre ma építenek. Minden döntést népszavazásra bocsátanak (most márciusban éppen az Indonéziával kötendő szabadkereskedelmi egyezményről fognak dönteni a polgárok), a nyugdíjemelésről viszont egy tanács dönt.

Ami a svájci nyugdíjrendszert illeti, aligha akad komplikáltabb a világon. Vegyük szépen sorra, de leegyszerűsítve a lényegét! A svájci nyugdíj három pilléren nyugszik. Az elsőbe kivétel nélkül minden, húsz és hatvanöt év közöttinek, aki Svájcban él, be kell fizetnie. Ez alól a külföldiek sem mentesülnek, Aki hamarabb kezdett dolgozni, az tizenhét éves korától fizet. Akinek nincs jövedelme, annak is fizetnie kell, tehát főiskolások, egyetemisták helyett a szülők, közös háztartásban élők helyett az eltartó fizeti be az AHV-nak nevezett nyugdíjbiztosítást. Hogy mennyit, az a vagyon és jövedelem együttes függvénye.

Nem érdemes abszolút számokkal dobálózni, hiszen mások a lakhatási és megélhetés költségek, ezért a bruttó átlagjövedelemhez fogok viszonyítani. (Azt ugyanis aligha állíthatja Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felesége, hogy az EU bármelyik országa vagyon vagy jövedelem szempontjából valaha el fogja érni Svájc színvonalát.) Nos, az első alapba kivétel nélkül mindenki befizet a tinédzsertől a nyugdíjkorhatárig, vagyon és jövedelem együttes mérlegelése alapján körülbelül tíz százalékot. S mit kap ezért?

Egy mindenki számára egységes nyugdíjat, amelynek összege az átlagos havi jövedelem 23–46 százaléka. Azaz lassan, tagoltan mondva, hogy mindenki megértse, mindenki befizet a jövedelmétől és vagyonától függően egy életen át (!), és ezért kap egy egységnyugdíjat, amelynek a mértéke az átlagos svájci havi jövedelem 23–46 százaléka között mozog.

Nem véletlen, hogy sokan hazatérnek Svájcból nyugdíjaskorukban Magyarországra, mert a svájci átlagos jövedelem 23 százaléka Svájcban gyakorlatilag semmire sem elég, Magyarországon viszont meghaladja az átlagfizetést. S mielőtt elfelejtenénk, a nyugdíj Svájcban adóköteles, Magyarországon pedig nem. Magyarországon ugyanez a számítás ma 52-104 ezer forintig terjedő nyugdíjat eredményezne. Nyilvánvaló, hogy ez az alapnyugdíj csak az egzisztenciaminimum biztosítására alkalmas, és inkább a szolidáris társadalmi biztosítás és újraelosztás eszköze.

A svájci Szövetségi Tanács rendszerint kétévente megvizsgálja, hogy ezek az úgynevezett AHV/IV-nyugdíjak kiigazításra szorulnak-e. A határozat a Szövetségi AHV/IV Bizottság ajánlásán és az ár- és bérindexek számtani átlagain alapul. Ez lenne az a híres svájci index? Akkor nézzük! A Szövetségi Tanács 2019-ben a minimálnyugdíjat 1185 frankban rögzítette. Ez az átlagkereset 23 százaléka. Az emelés pedig 2019-hez képest az idei módosítás nyomán 2021-ben tíz frank, azaz 0,8 százalék volt. Azért ez nagyon messze esik az inflációkövetéstől. A bérek fejlődését pedig biztosan nem követi. Ez lenne az a híres svájci index?

A második alap az, ahová munkavállaló és munkaadó is befizet egy bizonyos szintig kötelezően, azon felül pedig szabad megállapodás szerint. Ezzel az alappal tornázható fel a nyugdíj az átlagkereset 60 százalékára. A befizetések aránya az élet folyamán lépcsőzetesen emelkedik a jövedelem 7–18 százalékára. Azaz egy ötvenöt év feletti alkalmazott a jövedelme 28 százalékát fizeti be összesen a kötelező nyugdíjbiztosításra. A vagyont licenccel rendelkező nyugdíjpénztárak kezelik.

A harmadik alap szabadon választott, és két részből áll, a látszólagos adókedvezménnyel járó lekötött betétből és a teljesen szabad privát betétből. Tulajdonképpen mindkét takarékossági forma adóköteles, csak az utóbbit azonnal, a lekötött alapot a felhasználáskor, azaz a nyugdíjkorhatár elérését követően kell leadózni. Minél többet keres valaki, annál inkább rákényszerül a privát takarékosságra, azaz saját magának kell az adózott jövedelméből a nyugdíjáról gondoskodnia, ha nem akar óriási jövedelem-visszaesést, amikor nyugdíjba vonul.

A svájci nyugdíjrendszer annyira más társadalmi és gazdasági környezetben működik, hogy meglehetősen elrugaszkodott gondolatnak tűnik bármely részének vagy valamilyen – ahogy Hofi mondaná, Magyarországon világhírű – indexnek a bevezetése, alkalmazása. A nyugdíjintézetek a különféle vállalati nyugdíjpénztárakból fejlődtek ki, és sok évtized alatt vívták ki maguknak a bizalmat. A bankok ugyancsak hosszú évtizedes tapasztalatokkal kezelik a különféle nyugdíjbiztosítási betéteket. Minden intézmény mögött jelentős tőkevagyon áll. Az emberek takarékosak, és a svájci frank a világ egyik legstabilabb pénzneme.

Csak megjegyzem, hogy Németországban is megpróbálkoztak a tőkealapú, de szabadon választott nyugdíj-előtakarékossággal a legutolsó szociáldemokrata kancellár, Gerhard Schröder idején. A ma is érvényben lévő, bár sokszor módosított, államilag nagy összegekkel támogatott úgynevezett Riester-Rente és a nem támogatott Rürup-Rente nyertesei egyértelműen a pénzügyi szektor vállalkozásai voltak. A kamatok esése nyomán az egykori nagyívű ígéretekből semmi sem maradt, és a nyugdíjszínvonal Németországban folyamatosan csökken. Ráadásul a német nyugdíjat is megadóztatják, és a nyugdíjasoknak társadalombiztosítási járulékot is kell fizetniük.

A svájci nyugdíjasokat még egy teher nyomja. Amikor először meséltem róla a szüleimnek Budapesten, akkor elképedve hallgatták. Akármilyen hihetetlen, de a saját ingatlanban lakók aránya Svájcban jóval alacsonyabb, mint Magyarországon, mindössze negyven százalék. Az idősebbek mintegy fele lakik saját ingatlanban, a másik fele lakbért fizet. Nemcsak a lakbér terheli a nyugdíjat. A saját ingatlannak van egy fiktív lakbérértéke (Eigenmietwert), ami jövedelemnek számít, azaz a nyugdíj összegéhez hozzá kell számolni, és a megemelt összeg után kell jövedelemadót fizetni!

Ezt burkolt ingatlanadónak is lehetne nevezni. Ha mindezt Magyarországra vonatkoztatnánk, mint a svájci indexálás részét, akkor ez oda vezetne, hogy sok idős ember nem tudná megtartani az ingatlanját, mert nem tudná kifizetni a hozzá tartozó adóhányadot. És akkor még nem beszéltünk egy csomó dologról, például a drága svájci tömegközlekedésről. Ez Magyarországon a nyugdíjasoknak ingyen van, és emeli a magyar nyugdíjak értékét, még ha sokszor túlságosan nagyvonalúan el is feledkezünk róla.

Hogy teljesen világos képet kapjunk a helyzetről, elég, ha az OECD-tagállamok országonkénti átlagkeresethez viszonyított nyugdíjszínvonalát tekintjük át. Magyarország előkelő helyen áll az átlagbér 84 százalékával. Németországban ez az érték már csak 51 százalék, Svájcban 44 százalék. Sehol sincs kolbászból a kerítés. Természetesen nem kell sajnálni a nyugati nyugdíjasokat, de ténykérdés, hogy nem az állami nyugdíjból élnek jól, ha jól élnek, hanem a saját, nagyrészt adókkal terhelt előtakarékossági erőfeszítéseikből.

(A szerző fogorvos, Bern, Svájc)

Kapcsolódó írásaink

Putsay Gábor

Putsay Gábor

Hatékony, lendületes gazdaság

ĀA magyar egészségügy hírnevét erősíti és rangját emeli, hogy jelentősen javította korábbi pozícióit a Semmelweis Egyetem egy elismert nemzetközi felmérésben