Őry Mariann

Vélemény és vita

Trump országa

Nagy ajándék az amerikai Demokrata Pártnak és az egész balliberális elitnek a Capitolium ostromának nevezett, erőszakba torkollott tüntetés

Ahogyan arra a brit konzervatív Spectator publicistája nemrég rámutatott: a domináns balliberális média, a CNN, a New York Times és társaik a mai napig unásig ismételgetik az akkor készült képeket, és a törvényhozásba betörő, piros sapkás Trump-támogatókkal riogatnak. Nem is ajándék ez nekik, hanem kifogyhatatlan mézesbödön.


Dacára annak, hogy az említett képeket és videó­kat a múlt héten újra elővették a szenátusban is, Donald Trumpot felmentették az ellene indult második impeachment, azaz alkotmányos felelősségre vonási eljárásban. A Republikánus Párt szenátorainak egy része a demokratákkal szavazott, de nem elegen ahhoz, hogy Trumpot elítéljék.

Hogy mindez mit jelent Trumpra és a pártjára nézve, jelenleg toptéma az amerikai és a nemzetközi sajtóban. Az osztrák jobbközép Die Presse szerint a volt elnök győzelme pürrhoszi csupán, valószínűtlen a visszatérése a politika élvonalába, egyre több konzervatív fordul el tőle, a republikánusok pedig erősen megosztottak. A brit baloldali The Guardian láthatóan nincs elájulva az eredménytől, publicistájuk szerint Trump a markában tartja a Republikánus Pártot, és veszélyes örökséget hagy az amerikai politikára, mivel kiderült, hogy egész sok mindent megúszhat komolyabb következmények nélkül.

Ehhez – és a versenyt síró baloldali média többi megnyilvánulásához – persze hozzá kell tenni, hogy a Capitolium ostroma éppen azért kimeríthetetlen napi téma, hogy magával sodorja Trumpot, és ezzel azt is meg lehessen akadályozni, hogy 2024-ben újrainduljon az elnökségért, illetve hogy addig se tarthassa meg politikai tőkéjét.

A brit konzervatív The Telegraph elemzése helyesen mutat rá, hogy mit akartak a demokraták, és mit sikerült megakadályozni: Trumpot megsemmisítették, az eltörlés kultúrája, a cancel culture nagypolitikai megfelelője azonban kudarcot vallott. Ugródeszkának használhatja a második impeachment eljárást, amelyet egyébként is boszorkányüldözésnek nevezett. Egyáltalán nem biztos, hogy négy év múlva, 78 évesen újra elindul az elnökségért, de alighanem meghatározó szereplő akar maradni a politikában. Ezzel nincs egyedül. Egy friss felmérés szerint a republikánus szavazók 74 százaléka szeretné, hogy aktív maradjon, 48 százalék szerint pedig neki kellene irányítania a pártot – érthető módon több vezető párttársa is körön belül akarja tartani.

Az amerikai sajtóban elfogulatlan értékelést ne nagyon keressünk. Nem meglepő módon a CNN is hosszan magyarázza, hogy felmentették Trumpot, de attól még neki vége, nincs visszaút a politika színpadára.

A Wall Street Journal szerint nem nyerhet újabb választást, az ország túllépett az elnökségén, és ideje lenne belátnia ezt a Republikánus Pártnak is. Persze, hogy ezt mondják, hiszen szinte kritikátlanul ünneplik hetek óta Joe Bident és Kamala Harrist, mint a világ megmentőit. Ezt példákkal remekül kielemezte a svájci Neue Zürcher Zeitung, emlékeztetve rá, hogy hogyan mentegette a média a demokrata Alexandria Ocasio-Cortezt, aki úgy számolt be rettenetes élményeiről, hogy nem is abban az épületben volt, ahová bejutottak a tüntetők.

Tetszik vagy sem, jelen állás szerint Donald Trumpot korai lenne leírni. Személyénél is fontosabb azonban, hogy a hetvenmilliónál is több Trump-szavazót pláne nem lehet leírni. A Bident támogató liberális elit valószínű továbbra sem lesz nyitottabb a véleményükre. Márpedig ha nem lesz változás, az amerikai társadalom végleg szétszakad.

(A szerző főmunkatárs)

Kapcsolódó írásaink

Deme Dániel

Deme Dániel

Jobb lesz Hitler Churchillnél?

ĀA Cambridge-i Egyetem egyik szakértői csoportja a minap megállapította, hogy a volt brit miniszterelnök tulajdonképpen egy fehér felsőbbrendűség uralta rezsimet tartott fenn a brit birodalom keretein belül, amely erkölcsileg rosszabb volt a nácizmusnál is

Bogár László

Bogár László

Globális coming out

ĀA megvalósult abszurditások világában élünk, így már semmin sem lepődünk meg, de most mégiscsak történt „valami”, ami azért tudott meglepetést okozni, és azt hiszem, nemcsak nekem

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom