Sok-sok minden előkerülhet a ládafiából. Olyan dolgok is, amikre esetleg már nem is emlékszünk, hogy mikor és miért is kerültek oda. Előtalálásuk után pedig rácsodálkozik az ember, jé… Így jártam nem olyan rég magam is. Elkezdtem rendezgetni a kézirataimat, leveleimet, és kezembe került számos, több mint tíz esztendővel ezelőtt írott rövidke olvasói levelem, glosszának gondolt szövegem, amelyek eljutottak ugyan az adott szerkesztőségekbe, de valami oknál fogva nem láthattak nyomdafestéket. Magam amolyan sajátos kordokumentumoknak vélem azokat, s gondoltam talán majd most…
Olvasom az Indexen, hogy Keleti György egykori hadügyér Györgyi nevű lánya – nyilván a családi hagyományokra alapozva – a Magyar Honvédség harc- és haditechnikai eszközeit is felhasználva készítette el a Playboy magyar kiadása számára az új aktsorozatát. Meg kell vallanom – az Indexen láttam néhány fotót –, hogy a hölgy jobban mutat korban és minőségben, mint a Magyar Honvédség fotózáshoz felvonultatott haditechnikai eszköztára (persze az is lehet, hogy múzeumi tárgyak voltak a „díszletek”).
Lehet, hogy őt kellene bevetni „magyar csodafegyverként”?
Magam előtt látom a Keleti Györgyi aktfotóival díszített, még felszállni képes magyar repülőket, amint a látvánnyal megbolondítják az ellenséges pilótákat (repülőgép-vezetőket), akik úgy elcsodálkoznak, hogy azonnal „félrerepülnek”.
Jelentős segítséget nyújthatna ugyanakkor – akár személyesen, akár fotóival – a hölgy a létszámában egyre fogyó Magyar Honvédség szerződéses katonáinak toborzásakor. Aki aláír, kap egy Keleti Györgyi-képet, természetesen választott fegyvernemének megfelelőt. A hadtáposok (ma logisztikusok) például főzőüst mellett serénykedő hölgyet, a gépkocsizó lövészek PSzH-n (páncélozott szállító harcjármű) ülő hölgyet, a hadtörténészek levéltári dokumentumokba burkolódzó hölgyet ábrázoló képet kaphatnának.
Ha netán egy egész kártyapakli összejönne a fotókból, akkor azzal az unatkozó pénzügyesek ultizhatnának
a NATO-beli bajtársaikkal, s nyerhetnének tőlük egy kis pénzt a fejlesztéshez. Utóbbi ugyanis igencsak ráférne
a Magyar Honvédségre, és ezzel talán Szekeres hadügyér őr is egyetért.
(Az Élet és Irodalom szerkesztőségének, a Páratlan oldalra ajánlva, 2009 januárjában.)
