
Genderlegelő
ĀGyerekkorában gyakran kellett kerülgetnie a tehénlepényeket, néha azonban minden elővigyázatosság ellenére elkerülhetetlen volt velük a mezítlábas találkozás

ĀGyerekkorában gyakran kellett kerülgetnie a tehénlepényeket, néha azonban minden elővigyázatosság ellenére elkerülhetetlen volt velük a mezítlábas találkozás

ĀFricska. Bevallom, még mindig Manfred Weber minapi, politikai beszédnek álcázott pszichológiai tünetegyüttesén döbbenek

ĀTanulságos helyzetet teremtett az európai politikai és médiavilágban, hogy tényleges háborús menekültek jelentek meg az Európai Unió keleti határán

ĀA világ súlyosan alábecsüli az energiaellátás nyolcvan százalékát kitevő fosszilis energiahordozók jelentőségét. Az úgynevezett megújuló energiák túlerőltetése törvényszerűen vezet az energiahálózatok összeomlásához, majd energiahiányhoz

ĀFricska. Azért az eléggé bizarr dolog, hogy sokáig morfondíroztam azon, érdemes-e egyáltalán írni a Jobbik szombati tisztújításáról

Ā„Orbán Viktor kormánya törvénytelen!” – olvasható Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök közösségi oldalának fejlécén

ĀA keleti hódoltságban, amelynek olyan szervezetei voltak, mint a Varsói Szerződés, nem volt nekünk vétójogunk

ĀA kertünkben mindig történik valami. Most a rigófiókák estek áldozatul egy vörös macskának

ĀFricska. Sok tapasztalaton alapuló, illő távolságtartással kezelem általában a közvélemény-kutatásokat
Ā„Hány macska farka kell, hogy az égig érjen? Egy is elég, ha elég hosszú.” Nagyanyám sokszor ismételt igazsága jutott eszembe, amikor elolvastam egy neves baloldali értelmiségi okfejtését a választás után kialakult helyzetről
ĀA lendületesen iszlamizálódó Franciaországot leíró Behódolás cselekménye 2022-ben játszódik, éppen a francia elnökválasztás idején. Ez a könyv már számos tekintetben profetikusnak bizonyult
ĀFricska. „Úgy néz ki, mi is a Jobbik útjára léptünk. Eddig töketlenek voltunk, most már egészen nevetségesek is (…) Gyurcsányék a torkunkon tartják a kést, nem hagynak egy perc nyugtot sem” – idézte a Mandiner két vezető szocialista politikus mondatait
ĀAmi történt, az több mint egy figyelmeztetés, hisz a hétvégi kudarcnak mélyebb okai vannak még a jól látható szervezeti válságnál is
ĀAz államnak és az önkormányzatoknak a meglévő üres lakásállományuk egy részéből létre kell hozniuk egy ifjúsági lakásalapot, amely a szülői otthon elhagyását segíti, meghatározott be- és kilépési feltételekkel
ĀA kánikulában a fajsúlyosabb olvasmányokkal való időtöltésre is nehezen veszi rá magát az ember – bántja szemét a hófehér lapot fölhasító fény, és inkább a „könnyűséggel” szeretne töltekezni
ĀA piros lámpás házak legobszcénabb elnevezésével minősítette az Európai Unió vezetőit Edi Rama. Az albán miniszterelnököt elragadta a balkáni indulat az Európai Tanács legutóbbi ülésén
ĀÉdesapám a legnagyobb Elvis-rajongó. A Király minden lemeze, filmje megvan neki, az összes számáról tudja, mennyi ideig volt a slágerlistákon és hányadik helyig jutott, a róla szóló cikkeket pedig albumba szedte
ĀFricska. Végre! Ez már úgy hiányzott nekünk, mint tükörpontynak az úszónadrág. Az ex-SZDSZ-es, partvonalra szorult, hivatásos acsargó Bauer Tamás is belső kényszert érzett, hogy elemezze az ellenzék újabb brutális kudarcát
ĀA transznacionális tőke a hetvenes-nyolcvanas években olyan technológiákhoz jutott, amelyek lehetővé tették számára a globális terjeszkedést
ĀA parlamenti választáson április 3-án történelmi vereséget szenvedett a Gyurcsány vezette balliberális oldal
ĀMost a vármegye meg az ispán miatt már megint kísért a múlt. Nem, nem úgy és nem az, amire libernyákék gondolnak és gondolnának