László Tamás

Vélemény és vita

Röptessük gyermekeinket!

Az államnak és az önkormányzatoknak a meglévő üres lakásállományuk egy részéből létre kell hozniuk egy ifjúsági lakásalapot, amely a szülői otthon elhagyását segíti, meghatározott be- és kilépési feltételekkel

A KSH demográfiai folyamatokkal kapcsolatos friss adatai aggasztók. Az elmúlt évek biztató születésszámai megtorpantak: 2022 első hónapjaiban kevesebb gyermek született, mint tavaly. Az 1,23-ról 1,59-re emelkedő teljes termékenységi arányszám sem emelkedik. Csökkenő létszámú szülőképes korosztályokkal értük el a családtámogatási rendszernek köszönhetően az évente 90 ezer újszülöttet. Ez az önmagában jelentős eredmény veszélybe kerülhet. A helyzetet súlyosbítja, hogy évente több ezerrel csökkennek a szülőképes korosztályok. Hol vannak tartalékok, kitörési pont a demográfiai trendfordulóhoz?

A Magyar Nemzeti Bank nemrég megjelent, Fenntartható egyensúly és felzárkózás című dokumentumának A gyermekvállalás ösztönzése című fejezetében áll: „Demográfiai fordulat – amiből nem engedhetünk: évente 110 ezer újszülött.” Indító megállapítás: „Az elmúlt évtizedben 200 ezer fővel csökkent a magyar népesség, demográfiai fordulat nélkül 2030-ra további több mint 400 ezres csökkenés várható.” Ugyanakkor nemcsak magas termékenységgel, hanem a „visszatérőkkel”, azaz pozitív vándorlási egyenleggel is számolnak (tíz év alatt kb. 190 ezer fővel), nagyobb mértékben, mint a születések emelkedésével (kb. 120 ezer fővel). A pozitív vándorlási egyenleghez kétirányú folyamat kell: a nyugati társadalmak életminőségének hanyatlásával párhuzamosan a hazainak az emelkedése. Mindkettőre határozott a remény az önsorsrontó nyugati és a nemzeti magyar politika ellentétes iránya miatt.

Az MNB szerint a demográfiai fordulat eléréséhez szélesíteni kell a családtámogatási rendszer horizontját. Elsőként fogalmazta meg „a megfelelő időben történő családalapítás támogatását minden kívánt gyermek megszületése érdekében” alapelvet. Ezen belül kiemelt fontosságúnak tartják az első otthon megteremtését szolgáló programok támogatását. Ez olyan korosztályokat szólít meg, amelyek csökkenő létszámúak, viszont olyan folyamatok indulhatnak meg körükben, amelyek a demográfia alakulására jelentős hatással lehetnek.

Az anya korcsoportja szerint a 20–29 éves korosztályban 1990-ben 84 ezer gyermek született, ebből 50 ezer a 20–24, 34 ezer a 25–29 éves korosztályban, ám 2019-ben már csak 37 ezer gyermek született, ebből 12 ezer a 20–24, míg 25 ezer a 25–29 évesében. Látható, hogy a jelenlegi évi körülbelül 90 ezres élveszülés a 30, sőt jelentős mértékben a 40 év feletti női korosztályokat érinti. Ugyanennek a 20–29 éves korosztálynak a részvétele a házasságkötések százalékában az 1990-es 70-ről 2019-re 30-ra csökkent. Az első házasságkötés átlagos életkora az 1990-es 25-ről 2019-re 33 évesre nőtt. E tendenciák ellenére azt állítjuk, hogy ez az a korosztály, amellyel a demográfiai trendforduló elérése érdekében érdemes foglalkozni.

Rosszalló felhanggal emlegetjük a fiataljainkkal kapcsolatban a szülői otthon egyre későbbi elhagyása kapcsán a „mamahotelt” és a „papabankot”. Szemléljük reálisan a kérdést! A szülői fészek elhagyásának vannak mentális akadályai. Az önálló életkezdésre csekély a motiváció, a szülők, nagyszülők marasztalják fiaikat, lányaikat: „Előbb élj, ne köteleződj el, itt mindened megvan, tanulj, dolgozz, teremtsd meg az egzisztenciádat, ráérsz házasodni, addig szórakozz!” A legerősebb akadály viszont gazdasági természetű, a fiatalokat megkérdezve a többségi – kissé elkeseredett – válasz az, hogy „semmi esélyünk sincs önálló életkezdésre, pláne saját lakásra”. Ez összeurópai jelenség, a gyermekvállalás szempontjából legfontosabb 25–34 éves korosztály fele vagy még nagyobb része a szüleivel él egy háztartásban.

Az önálló életkezdés, a házasodás és a gyermekvállalás időben rendkívüli mértékben elhúzódik, sőt valójában fokozatok nélkül 32–35 éves korban egybeesik. Ezt az életszakaszt három részre lehet osztani: a felkészülés időszakára – ez ma a 20–24 éves korosztály, az első lakás megszerzésének időszakára – ez ma a 25–29 éves korosztály és a családalapításéra – ez ma a 30–34 éves korosztály. Nem kell a lehetetlent megcélozni, mindössze azt, hogy ez a 15 éves ciklus három–öt évvel lerövidüljön.

Ez egybevág az MNB javaslataival: „A fiatalok párkeresésének és családalapításának egyik kulcskérdése, hogy képesek-e önálló háztartást, egzisztenciát kialakítani. A magyar családtámogatási rendszer több eleme is segíti a családok otthonteremtését, azonban ezek a támogatási elemek elsősorban a már családalapítás mellett döntő párokat segítik. Az első otthon megteremtését elősegítő programok elindítása támogatni tudja a fiatal párok családalapítását, miközben beruházási igényt is jelent a nemzetgazdaság számára. Javasoljuk, hogy legyen elérhető állami garancia mellett alacsonyabb önerővel, illetve állami támogatással, kamatmentesen elérhető hitel első otthon teremtésére, illetve országszerte induljanak fecskeházprogramok a fiatalok számára.”

A vázolt eszközöket rendszerbe kell szervezni és kibővíteni egy ifjúsági önálló életkezdő programban. Első lépésként a huszonöt év alattiakat kellene megcélozni: az eddig járó adókedvezményt lehetne összekapcsolni egy állam által támogatott, kiegészített takarékoskodási programmal, ami a jelenlegi lakástakarék-rendszer megújított, kibővített változata lenne.

A második lépésben a még egyedülálló fiatalokat lehetne megszólítani egy bérlési rendszerrel, amelyben a szülői otthon elhagyását egy közösségbe szervezett életstílus válthatná fel. Erre vannak remek meglévő és bevált formák, például a Fokoláre lelkiségi mozgalom által működtetett úgynevezett „genlakások”, amelyeket néhány fiatal együtt bérel, közösségi szerepvállalás igényével. A takarékoskodás ebben a formában is követelmény lehet. Az állam és az önkormányzatok a meglévő üres lakásállományuk egy részéből létre kell hozni egy ifjúsági lakásalapot, amely a szülői otthon elhagyását segíti, meghatározott be- és kilépési feltételekkel.

A harmadik lépés a fiatal párok számára az önálló életkezdés támogatása, amelyre szintén a bérlés volna a megfelelő megoldás, hiszen az a „belenövést”, míg a tulajdonlás a súlyos eladósodással járó „beleugrást” jelenti a lakáshoz jutás tekintetében. Ezt szolgálhatják a fecskeházprogramok, amelyek úgynevezett „röptető” lakásokat jelentenének életkezdő fiataloknak. Ez lehet egy valóban speciális épülettípus, amelyhez mintaprogramokat kellene indítani. A fecskeházprogram számára az előbb már említett ifjúsági lakásalap kellő hátteret biztosítana.

Az idő sürget, a fiatalok első lakáshoz jutásának célzott támogatását mihamarabb ki kellene dolgozni. A szülőket és nagyszülőket pedig arra biztatjuk, hogy marasztalás helyett segítsék repülni felnőtté váló gyermekeiket!

(A szerző építész, volt országgyűlési képviselő)

Kapcsolódó írásaink

Czopf Áron

Czopf Áron

Houellebecq – az egyetlen kortárs író

ĀA lendületesen iszlamizálódó Franciaországot leíró Behódolás cselekménye 2022-ben játszódik, éppen a francia elnökválasztás idején. Ez a könyv már számos tekintetben profetikusnak bizonyult

Brém-Nagy Ferenc

Brém-Nagy Ferenc

Restség

Ā„Hány macska farka kell, hogy az égig érjen? Egy is elég, ha elég hosszú.” Nagyanyám sokszor ismételt igazsága jutott eszembe, amikor elolvastam egy neves baloldali értelmiségi okfejtését a választás után kialakult helyzetről