Vitéz Ferenc

Vélemény és vita

Ha egy téli éjszakán…

Szobakatedra

A kánikulában a fajsúlyosabb olvasmányokkal való időtöltésre is nehezen veszi rá magát az ember – bántja szemét a hófehér lapot fölhasító fény, és inkább a „könnyűséggel” szeretne töltekezni. Viszont ha a cseh író, Milan Kundera A lét elviselhetetlen könnyűsége című, 1984-es regénye mellett dönt, a többi közt például rögtön azzal szembesül, hogy a könnyű élet nehezíti a létezést.

Ez a sejtés eleve nagyobb esélyt ad a napszúrásnak, ráadásul a szovjet blokk társadalmi hátterében összeölelkezik a filozófiai, lélektani önértelmezés a szerelmi vagy erotikus kontextusban megjelenő szabadság beteljesülhetetlenségének melankóliájával.

A kánikulában ez mégsem olyan könnyű olvasmány, jöjjön inkább valami hűvös fuvallat, a sokfélesége, mássága, teljességigénye miatt szinte besorolhatatlan olasz szerző, Italo Calvino Ha egy téli éjszakán egy utazó című regénye 1979-ből! A szerző úgy nyilatkozott a művel kapcsolatban, hogy szeretett volna egy kedvére való könyvet olvasni, de írt helyette inkább tíz másikat egyetlen könyvben. Pontosabban tíz befejezetlen regényt, tíz lehetséges regény csonkán maradt első fejezetét, a töredékek azonban lassan egybekapcsolódnak az olvasó férfival és a mellette megjelenő olvasó nővel folytatott párbeszédekben.

Calvino regénye eleve nyitott mű, több szempontból mintegy halmozza a befejezetlenséget. A cím egy befejezetlen mondat. Mindegyik fejezetben csak elkezdődik egy történet, és amikor a cselekmény fordulóponthoz érkezik, félbeszakad, majd egy másik történet kezdődik – az olvasó ugyanakkor abban a hitben van, hogy az előző történet folytatását kapja. Az Olvasó(k) keresi(k) előbb a történet folytatását, aztán az írót. A történetek közötti narratív értelmező betétekben az olvasás metaforájával találkozunk (az olvasás aktusa fejezi csak be a művet), de a megismeréssel egyenértékű olvasással mindig egy új történet kezdődik el.

A meg nem nevezett olvasó, az egyes szám második személyű férfi és társa, az Olvasó Nő (Ludmilla) annak köszönhetik találkozásukat, hogy mind a ketten ugyanazt a hibás könyvet kezdik olvasni – ennek címe a Ha egy téli éjszakán egy utazó. Ám a hibás kiadásért kapott cserepéldány egy másik könyv, amelynek semmi köze nincs az előzőhöz. S ez is félbeszakad. Majd a harmadik történet is megszakad, ekkor jutnak el Uzzi-Tuzzi professzorhoz, a kimmer irodalom szakértőjéhez, ugyanis a befejezetlen mű is kimmer író munkája. Sőt, a professzortól megtudják, hogy „a kimmer könyvek mind befejezetlenek”, majd elmélkedni kezd az olvasás mibenlétéről.

Az olvasás – mindig azt jelenti, hogy adva van valami, amit megírtak. „Egy létező, tapintható, meg nem változtatható tárgy, s ez a valami szembesít bennünket valami mással, ami nincs jelen, ami az anyagtalan világ része; láthatatlan, mert csak gondolhatunk rá, csak elképzelhetjük, vagy mert volt, de nincs többé, elmúlt, tovatűnt, nem mehetünk utána a holtak birodalmába.” Ludmilla közbevetése szerint az is elképzelhető, hogy „azért nincs jelen, mert még nem létezik, még nem szülte meg a vágy, a rettegés, a lehetséges vagy a lehetetlen. Olvasni, ez azt jelenti, hogy olyasmi elébe megyünk, ami most van keletkezőben, s amiről senki se tudja, mi lesz.” Nesze neked kánikulai fölfrissülés, már ha nem tekintjük annak azt, hogy az agysejtjeink közötti kapcsolatok intenzív mozgósítás elébe néznek!

A könyvkiadó szerkesztőségében azt reméli a magára maradt olvasó (hiszen a nő nem megy el vele: ő az olvasók között akar maradni, mert nem szeretné átlépni a határvonalat, amelynek a másik oldalán az írók vannak), hogy végre eligazodik a sok-sok félbemaradt történet között. Azonban nem rendet talál, hanem a legnagyobb káosszal találkozik. A szerkesztő szintén megfogalmazza ezt: „A könyvkiadó törékeny szerkezet, drága uram – mondja –, ha bármelyik zugában félrebillen valami, a rendetlenség azonnal szétterül, tovaterjed, megnyílik alattunk a föld, és elnyel a káosz.”

A befejezetlenség elve a fiktív írónál is megfogalmazódik, akit mindig izgalomban tart a kezdés mámora, hiszen az elindulást „számtalan szerteágazó történés követheti”. Eltekintve attól, hogy a kezdés végső soron a folytatást és a lehetséges szerteágazásokat is meghatározza, Flannery írói naplójában ezt olvassuk: „A regényes varázslat, mely olyan sok könyv első fejezetének első mondataiban »vegytisztán« van jelen, csakhamar semmibe foszlik a folytatásban: azzal kecsegtet, hogy olvasásunk idejébe bármiféle kibontakozás belefér. Ó, ha olyan könyvet tudnék írni, mely csupán incipit, mely végig megőrizné a kezdés, a tárgytalan várakozás feszültségét! De hogyan lehetne fölépíteni? Szakadjon félbe az első bekezdés után? Nyúljon a végtelenbe a bevezetés? Illeszkedjenek sorra egymáshoz az elbeszéléskezdetek, mint az Ezeregyéjszakában?”

Nos, a megkezdett és befejezetlen könyvek címei egy újabb történet körvonalait sejtetik. A mű végén az Olvasó bemegy a könyvtárba, abban reménykedve, hogy ott megtalálja a megkezdett történetek folytatását. De egyik könyvhöz sem lehet hozzáférni: mert eltűnt, kikölcsönözték, mert a kötészeten van, vagy lezárták az adott raktárrészt. Viszont ha egybeolvassuk a címeket, az alábbi mondatot kapjuk: „Ha egy téli éjszakán egy utazó, Malbork városperemén, fölébe hajolván a meredélynek, nem félvén szélvésztől s szédülettől, letekint a mélybe, hol homály sűrűsödik, egymásba futó vonalak hálójában, egymást keresztező vonalak hálójában, lehullott levelek holdfényes szőnyegén, egy üres gödör körül, »Hogyan végződik?«”

A „Hogyan végződik?” kérdésére ugyan nem tudunk válaszolni, azt viszont megsejtjük, hogy a töredékek mindaddig töredékek maradnak, amíg nem jönnek létre a találkozások. Csak egy létrejött találkozás után kérdezhetjük, hogy mi lesz a vége, és hogy vége lesz-e egyáltalán, vagy mégis létrejöhet a teljesség. 

(A szerző irodalomtörténész)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Sárdágványos

ĀFricska. „Úgy néz ki, mi is a Jobbik útjára léptünk. Eddig töketlenek voltunk, most már egészen nevetségesek is (…) Gyurcsányék a torkunkon tartják a kést, nem hagynak egy perc nyugtot sem” – idézte a Mandiner két vezető szocialista politikus mondatait

Czopf Áron

Czopf Áron

Houellebecq – az egyetlen kortárs író

ĀA lendületesen iszlamizálódó Franciaországot leíró Behódolás cselekménye 2022-ben játszódik, éppen a francia elnökválasztás idején. Ez a könyv már számos tekintetben profetikusnak bizonyult