
Országunk létezésének spirituális alapja
ĀNem túlzás, ha azt állítom: augusztus 20-a, ez a nap gyémánt tollal van beírva a magyar történelem arany oldalaira

ĀNem túlzás, ha azt állítom: augusztus 20-a, ez a nap gyémánt tollal van beírva a magyar történelem arany oldalaira

ĀFricska. Ritka alapossággal készíti elő kollektív öngyilkosságát az MSZP

ĀA héten megkezdődött hazánkban – elsőként Európában – a legkorábbi érésű szőlőfajták szüretelése, így a belőlük készülő bor palackjai már szeptember elején a boltok polcaira kerülhetnek

ĀGreta Thunberg a klímavédelem ikonikus figurája, nem ülhet repülőgépre vagy tengerjáró hajóra. A tengeren járni nem tud, és Amerikába el kell jutnia valahogy, így marad a szél erejével vitorlázó versenyhajó

ĀTűz a nap, és azon kapom magam, hogy az ünneplő tömegben az egyik, az ország dolgának szerét ejtő magyar tekintete van rajtam

ĀA tömegtájékoztatásban (és félretájékoztatásban) is szélesen hömpölyög a fősodor. A percemberkék nem is állnak neki ellent

ĀSok rétege van minden választási kampánynak, ahogyan az előttünk álló önkormányzatinak is

ĀFricska. Nem érdemes őket bántani. Elég büntetés számukra, hogy mindent gyűlölnek, lelkükben lerakódik a gonoszság, akár a guanó

ĀMagyarország rekorder lett a második negyedéves bruttó hazai termék (GDP) növekedését tekintve az Európai Unióban
ĀPál apostol is beszél a köztünk lévő különbségekről, majd kihangsúlyozza, hogy e különbségek senkit ne vezessenek a felsőbbség érzésére
ĀFricska. Szórványosan fordul elő, hogy valamely moral insanityre egymás után két Fricskát pazarolok
ĀUrsula von der Leyen a nyári szünidőt arra használta fel, hogy találkozzon a tagországok vezetőivel, és megbeszélje velük azt, amit ők, mármint a tagországi vezetők a legfontosabbaknak tartanak
ĀNagy izgalommal várják a gazdasági és pénzügyi szakemberek, a gazdasági élet szereplői, nem utolsósorban a befektetők a Központi Statisztikai Hivatal holnap megjelenő első becslését a bruttó hazai termék (GDP) második negyedéves alakulásáról
ĀHercule Poirot neve egyet jelent a csavaros bűnügyekkel, a hatalmas bajusszal, a kis szürke agysejtekkel és a piperkőcséggel
ĀJó szokásához híven újabb kettős mércét talált magának az Európai Bizottság, ezt bizonyítják az idei nyár eseményei
ĀFricska. Mérhetetlen türelmet és lelki békét igénylő nyílt levelet írt Iványi Gábor metodista lelkész Donáth László evangélikus lelkésznek és leányának, Donáth Annának, a Momentum üdvöskéjének
ĀEurópára ismét a terror árnya vetülhet, mert az is hír, hogy újjáéledt az Iszlám Állam
ĀNyár van, uborkaszezon. Vagy inkább parlagfűszezon. Amint ugyanis elkezdődik a nyár, elkezdődik a Nagy Parlagfűhiszti is
ĀAz egykor Európa kultúráját meghatározó, a németként is európai nagy gondolkodók és politikusok igencsak csodálkoznának, ha a túlvilágról néhány percre visszanéznének kontinensünkre
ĀFricska. Vannak mondatok, amelyek olvastán az ember csak azon töpreng, az ostobaság és a rosszindulat miképpen tömörödhet egyetlen szövegegységben
ĀMég az sem kizárt, hogy Donald Trump egy, a birodalmi és a nemzetállami Amerika jövőjét vele azonos értelmezési keretbe helyező demokrata párti jelölttel mérkőzhet meg majd bő egy év múlva