Szerencsés Károly

Vélemény és vita

Ideológiai fergeteg

A hatalom belőlünk fakad, s akiket kiválasztunk, azokra csak rábízzuk az ügyek intézését, mert minden kérdésben már nem foglalhatunk állást

Milyen kiábrándító, hogy amió­ta az ember létrehozta az államot a rendezett együttélés viszonyainak megteremtésére és fenntartására, azonnal megindult a küzdelem a birtoklásáért, kisajátításáért, s bizony nálunk ez gyakran vezetett olyan szélsőséges ambíciókhoz, hogy a nagy hataloméhségben maga az ember került végveszélybe. Persze az állam irányítására ki kell választani azokat, akik a hatalmat a nevünkben képviselhetik.

De a hatalom belőlünk fakad, s akiket kiválasztunk, azokra csak rábízzuk az ügyek intézését, mert minden kérdésben már nem foglalhatunk állást: nem vagyunk sem a vándorló törzsi szabadságban, sem a görög poliszok napidíjas népgyűléseinek korában. Választunk tehát képviselőket, polgármestereket, s hírmondókat is, de őket másképpen. Nagy tévedés azt hinni, hogy magát a hatalmat kapja meg egy személy, csoport, párt a választással, s ez a tévedés mégis újra meg újra felüti a fejét. Államigazgatásban is, városvezetésben is, bíróságokon is, egyéb intézményekben is. A választott csak a mi képviseletünk jogát kapja meg, de ezt is csak addig, amíg a bizalmunkat élvezi, s nem ellenünk, hanem értünk dolgozik. Nincs még egy nemzet a világon, amely ezt a tételt világosabban kifejezte, védelmezte volna, mint a magyar. Ezt tartalmazza a Szent Korona-tan, és az Aranybulla. Hogy minden hatalom a Szent Koronáé, azaz a nemzeté és a hatalom gyakorlására kiválasztottaké együtt. S ha utóbbiak ellenünkre tennének jogunk van ellenállni, a hatalom intézőit leváltani, akár, ha királyok is. S még inkább, ha kiskirályok. Akkor is ha valamely nagy birodalom császára, főtitkára, főbiztosa, küldöttje is az illető egyben.

Állítom, hogy ez a magyar mentalitás még élt a huszadik század közepén, és él ma is. Szabadságélmény ez, a szabadság ügye. És a keresztény hité, mert a kereszténység alapelve az, hogy minden ember személyiség és szabad. S az emberek közössége, a nemzet maga is az. Ennek megtestesítője a Szent Korona. Ez a miénk, sem nemzetiség, sem egyház, sem politikai nézet nem parcellázhatja ki magának, de ki sem rekeszthető belőle. Azért, mert lelki adottságainál fogva közvetlen kapcsolatban áll az Istennel. Valaha egy királyunk felajánlotta országukat Máriának, s ő elfogadott minket. Sok baj és megpróbáltatás közepette soha nem feledtük ezt a kapcsolatot. Elszakították volna, ma is cibálják, rángatják, szétharapnák, tépnék e köteléket, de nem anyagból való, és senki a világon el nem tépheti.

A legveszélyesebb mindig a belső meghasonlás. A Teremtőtől elszakadt mesterséges „világnézet”. Ennek végzetes elfajulása az „ideológia”, amely végül mindig ugyanarra koncentrál: a hatalom kisajátítására. Önmagáért való, s ezért mindig pusztít. Megsemmisíteni akar. A vallásháború is ilyen, a fajelméletre épülő ideológia, az osztályharcra épülő veszedelem is. Megtapasztaltuk. Elképesztő áldozattal jártak ezek a téveszmék. S mindig csak a hatalomról szóltak. A vallás foglya és eszköze legyen az egyén, és ne ez tegye teljessé a derűt az életben. A faj létezik csak, az egyén nem is a faj, amely az időben és térben széthúzódik. Az egyénnek nincs önállósága, csak a fajnak, s a fajok harca: ez a világ. És éppen így: az ember csak osztálylény, osztályának tagja, a világ nem más, mint osztályharc. Hány világháború dúlta fel a Földet ezen ideológiák nevében a hatalomért. A harmincéves háború, a bolygó méretű gyarmatosító háborúk, népirtások Észak- és Dél-Amerikában, Afrikában, az első (nagy) háború, a második világháború. És ma? Háború van?

Mi is belekeveredtünk. A mi államunk, a mi nemzetünk. Kis híján belepusztultunk az iszlám nagy európai terjeszkedésébe. Rettenetes nemzet vagyunk, tényleg. Hiszen be is hódolhattunk volna. Mint ma is. Anyagilag jobban jártunk volna. Mint ahogy az első háborúban is. Meg a másodikban. Feltehettük volna a kezünk 1939-ben. De mi mindig védtük azokat is, akik velünk éltek. Feladhattuk volna, feladhatnánk, de Mária országa nem maradhatnánk. Nemzet sem igazán. A Szent Koronáé biztosan nem. S akkor az Aranybulláé sem, az ellenállásé sem. Rákóczié, Széchenyié, Batthyányé, Andrássy Gyuláé, Deáké sem. Vörösmartyé, Petőfié, Adyé sem, Kodályé, Bartóké, Nagy Lászlóé sem. Zsilinszkyé, Szabó Dezsőé, Sinkáé sem. A világtörténelem legszebb és legreménytelenebb forradalmáé és szabadságharcáé sem 1956-ban. Megfertőzött minket is az ideológiák hamis vírusa? Ilyen is volt, de nem ezen múlott: lenyomtak erővel ezek is, azok is.

Ma is ellenállunk. Nem kis erők sorakoznak a határokon. Két pogány között vagyunk ma is. Ez már úgy látszik, csak így marad. Ellenállunk. Nem tehetünk másként. Ez a küldetésünk. A nemzet és az egyén szabadságának védelme. Ez visszatérő váratlan spontaneitásában is természetes nekünk, mert ez a sok ezer éves keservünk, amelyet segített elviselni példátlan szövetségünk az Istennel. A bújva, nádkúpban tartott misék keserve ez a tatárjárás alatt, a törökdúlás alatt, a katolikus királytól, protestáns nagyúrtól félő szép hittartó őseinké, a kommunista ateizmus alatt lopva megkeresztelteké. Jöhet még idő, amikor bújni, harcolni kell a keresztény hitért? Félni, nehogy megbélyegezzenek? A titkos keresztelés, a megbélyegzés, a félelem hírhozója megjelent megint. Ő hozta, a hetedik kerületi polgármester.

Meztelen ő. De mi sem bujkálunk nádasba, barlangba. Lerombolt templomunk oltárát menekítve, nem futunk. Mindegy, hogy kurucok vagyunk vagy labancok. Emberek vagyunk s szabadok. Lehetünk magyarok. Aki közösséget vállal ma, 2020-ban az egy mondatban meghirdetett vallásháborúval, faji gyűlölettel és osztályharccal, a fehér bőrszínűek, keresztények és heteroszexuális emberek megbélyegzésével (mindez együtt lehet ma a lázas agyakban az „osztályellenség”), bizony cinkos. Hiába hittük, hogy ilyen félelmetesen ostoba szavakat már nem lehet kimondani. De lám, mégis akadt, aki megtette.

Azzal kezdtem, hogy milyen kiábrándító, ahogy az ember rendezett fejlődésbe vettet hitét – állam, önkormányzat, törvények, szabályok, szokások – mindig és mindenkor megpróbálják kijátszani a közösség ellen valamilyen érdek mentén. Itt van ez a tébolyult ember. Ideológia ember. A Demokratikus Koalíció nevű párt alelnöke, polgármester. Kimondta. Tán merésznek, okosnak képzelte magát, tán a környezet, a fények, az intellektuális ideológiai fergeteg ragadta magával. Kicsúszott. Aztán másnap a riporter gondolt egy nagyot, egy bocsánatkérés talán kicsikarható, ha valakit talán megbántott, esetleg akaratán kívül, ha a miniszterelnök a fekete hajón is siklik, ha nincs is még egy ilyen alja ország a világon, mint a miénk, amely… Milyen is? Amely a családpolitikát a bőrszínre alapozza. Micsoda? Maró sósat, irgalmat! A férfi és nő – magyarázza –, nem ember, hanem ideológia. Nincs miért bocsánatot kérnie. Ne is tegye, ne is kérjen bocsánatot. Ahogy mondani szokták, bocsánatot kérni akkor kell, ha véletlenül ráléptünk valakinek a lábára. Itt nem erről van szó. Sokkal többről. Egy bomlásig elfajult eszme elszabadulásáról. Láttunk már ilyet. Hogy kezelni tudjuk-e, kétséges.

Ott a hetedik kerületben ezt az embert a helyi hatalom gyakorlásának képviselőjévé választották. Élő emberek. Nem holtak. Férfiak (és nők is voltak köztük), fehérek (és színtelenek is), keresztények (ateis­ták és más vallásúak is), meg túlnyomó többségükben heteroszexuálisok (s mások) is. Hát így van ez. Homályos az ablak, s még inkább az értelem. S mi csak nézünk, többnyire ijedten. Választás, Mária országa, Szent Korona, ellenállás, Aranybulla? Szabadság, mosolygó szeretet? Család?

Álarcodat immáron levetetted, s újra felöltenéd, de már nem lehet, gyilkos indulatod útra kelt, száll, repül, szórja szitkait. Gőzölög a tó, végítélet, halálszögek, bandák, mintha a szél fújna kusza fák között, olyan a vissza-visszatérő embergyűlölet. Megvéd-e az állam, a város, a rend, a bíróság? Kétlem. De milyen jó érzés, milyen megnyugtató, hogy bársony szeretetével betakar és megóv az Isten.

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Gyurcsány a sokadikon

ĀFricska. „A köztársaság teste az Alkotmányban íródik, szabályokban, intézményekben, közjogi intézményekben él. De a köztársaságnak van egy lelke is: a köztársaság lelkét polgárai gondozzák.” Ezt mondta Gyurcsány Ferenc

Faggyas Sándor

Faggyas Sándor

Karantén

ĀMa még nem tudhatjuk, vajon nagyobb lesz-e a füstje, mint a lángja a kínai Vuhan megapoliszból néhány hete kiindult koronavírus-járványnak