Európai Unió
Nem mernek fellépni az Európai Uniós politikai vezetők
Tovább támogatná az EU Ukrajnát

Ursula von der Leyennek a szavai elsőre úgy tűnnek, hogy felismerte a határvédelemnek a fontosságát, mert ahogyan a beszédében is szó esett a következő 7 éves költségvetésnek a felépítéséről is, arról számolt be, hogy a katonai mobilitásra fordítandó forrásokat megtízszerezik, a védelmi beruházásokra fordított forrásokat megötszörözik, és kiemelt jelentőséget fognak szentelni a határvédelemre is - emlékeztetett Halkó Petra az M1-nek adott interjújában. A XXI. Század intézet vezető elemzője hozzátette, mindeközben olyan országokat, mint például Magyarország, amely 10 éve tesz eleget a Schengeni Egyezményben vállalt kötelezettségeinek és védi az Európai Uniónak a külső határát, bünteti, kritikával, illetve politikai nyomásgyakorlással sújtja és pénzügyi zsarolás céltáblájává teszi.
Az elemző megjegyezte, érdemes néhány adatot felelevenítenünk. 2014 és 2022 között 12 Schengeni tagállam valamilyen módon arra kényszerült, hogy kerítést húzzon fel valamely határa mentén. Ennek köszönhetően 315 kilométerről 2048 kilométerre növekedett a Schengeni határ mentén a kerítések a hossza. Magyarország is értelemszerűen tagja ezen 12 országnak. Egész pontosan ugye 2015 és 2022 között több mint 650 milliárd forintot fordított Magyarország kormánya a határvédelemre, ebből mindössze két százalékot térített meg az Európai Unió, mindamellett, hogy kiszabott egy 600 millió eurós büntetést, napi 1 millió forintra büntette Magyarországot, még egyszer azért, mert egyébként a kötelezettségvállalásának eleget tett, nemcsak saját hazája, de egyébként az Európai Unió teljes közösségének a védelmének érdekében is - fogalmazott Halkó Petra.
Kifejtette, Ursula von der Leyen augusztus 31-ei beszédéhez teljesen nyíltan beismerte az Európai Bizottság elnöke, hogy ezeket a megközelítéseket, amelyeket ő a beszédében említ, Ukrajna támogatására szeretnék fordítani. Tehát itt Ursula von der Leyen felvázolta azt, hogy az Európai Unió védelmi stratégiája hogyan is épülne fel. Ez azt jelenti, hogy az Európai Unió védelmi stratégiájának a bővítését közös beszerzések révén Ukrajna támogatására kívánja fordítani. Ez elhangzik a beszédben, olvasható az Európai Unió oldalán, illetve visszahallgatható egyébként a felvételről is, ugyanis itt a hétéves költségvetésen túlmenően szó esik egy védelmi beruházási tervről is, ez 800 milliárd eurót ölel fel, és egy 150 milliárd eurós külön beszerzési mechanizmusnak a felállításáról is, az úgynevezett SAFE beszerzési mechanizmusról beszélünk. Na most ez a SAFE program tulajdonképpen egy közös Európai Unió nevében történő kölcsönfelvétel alapján valósulna meg. Ennek következtében az Európai Unió különféle kötvényeket, kincstárjegyeket bocsát ki, és az ebből származó forrásokat juttatná el, az egyébként programban résztvevő, jelen esetben megdöbbentő módon 19 ilyen tagállamról beszélhetünk, tehát az Európai Unió által kibocsátott hitelekből részesülnek ezek az Európai Uniós tagállamok, amelyek a programban részt vesznek. Ugyanakkor az adósság, mint említettem, az egy közös Európai Uniós szintű adósságként lenne kezelve, vagyis az Európai Unió költségvetésének a részeként kívánják ezt kezelni. Nem a résztvevő tagállamoknak az adósságáról beszélünk, a közösségnek az adósságáról - fogalmazott Halkó Petra, hozzátéve, tehát pontosan ugyanazon a mechanizmuson alapulna ez a fajta megközelítés, mint amelyen alapult egyébként a helyreállítási alapnak a forrása is. Közösen vették fel az Európai Uniós tagállamok azt a történelmi nagyságú hitelcsomagot, amely arra szolgáltatott volna, hogy a koronavírus-járványt követően újra fellendülő gazdasági pályára állíthassák az Európai Uniós tagállamokat. Mindannak ellenére, hogy azoknak az országoknak is törleszteniük kell, amelyek nem kívántak a hitel részéből részesülni, azoknak az országoknak is törleszteniük kell, amelyek részesülni szerettek volna a hitelforrásokból, ugyanakkor még egy eurócentet nem láttak mindebből - emlékeztetett. Ursula von der Leyen erről a fajta közös felelősségvállalásról nem tett említést ebben az augusztus 31-i beszédében.
Hogy Orbán Viktor támogatókra talál-e a kerítés finanszírozása kapcsán írt levele után Halkó Petra megjegyezte: "Ha az eddigi tapasztalatokra hagyatkozunk, akkor azt kell mondjuk, hogy az a fajta politikai nyomásgyakorlás, amely mondhatni már egy alapvető működési elvként jelenik meg az Európai Unió vezetői körében, az nyilvánvalóan ilyen értelemben, idézőjelben eredményre jut olyan szempontból, hogy nem mernek fellépni az Európai Uniós politikai vezetők olyan álláspontok mellett, amelyek egyébként egyértelműen és tényszerűen a saját állampolgáraik és választópolgáraiknak az érdekében állnak".
Urusla von der Leyen alacsony népszerűségi adatairól, amit egy európai polgárokat megkérdezett közvéleménykutatás eredménye hozott kiemelte, ez a válság, bizalmi válság Ursula von der Leyen, illetve az Európai Uniós Intézmény Rendszer irányában nem most alakult ki, sajnálatos módon, hanem talán most érkezett el egy történelmi mélypontra. Most már az, hogy válságból válságba vezeti a jelenlegi európai uniós vezetőség az európai uniós polgárokat, mert hogy a felelőtlen, illetve hiányos és teljesen tévúton járó döntéseiknek a következményeivel az európai uniós polgároknak kell szembenézniük, akár beszélhetünk politikai, társadalmi, gazdasági, biztonsági vetületekről is. Ez a fajta elégedetlenség, bizalomvesztés rövid távon, közép távon biztosan jelentkezni fog egyértelműen és olyan értelemben is meg fog nyilvánulni, hogy hogyan rendeződik át majd az európai uniós erőviszony, az európai uniós szintér - hívta fel a figyelmet Halkó Petra.