Kondor Katalin

Vélemény és vita

Újabb zivataros századunk

A magyar nép imája, a Himnusz népünk zivataros századairól beszél. Optimistán azt hihettük, ez a múlt. S bár még csak alig húsz éve kezdődött el a 21. század, aligha tagadható, hogy már ez a mögöttünk hagyott pár esztendő is zivataros volt

Meglehet, sokan vitatják, de egy tisztességes, szerényen élő, becsületesen dolgozó, s a világ dolgai iránt érdeklődő, jó szándékú embernek minden oka megvan arra, hogy veszélyben érezze magát, hogy ne legyen nyugodt a lelke, s eluralkodjon rajta a pesszimizmus. Mert minden nap úgy érezheti, támadást intéznek ellene.

Támadják magyarsága miatt (méltatlannak éreznék bárkit, beleértve a legújabb gyalázkodó Nie­dermüllert, akár csak pár ostoba szavával is ideidézni), támadják kereszténysége miatt, ütik-vágják, mert nem „humanista”, hiszen nem fogadja be a rabló, gyilkoló, őt kiszorítani óhajtó hordákat. („Hányszor zengett ajkain / Ozmán vad népének / Vert hadunk csonthalmain / Győzedelmi ének!”) S ha még a napi politika is érdekli, akkor az sem teszi jókedvűvé, hogy hazaárulóink – akik a haza fogalmát sem ismerik – szerte a világon milliós fizetésekért hazudják tele s rágalmazzák országunkat. („Hányszor támadt tenfiad / Szép hazám, kebledre,”)

Megelevenednek a Himnusz szavai („Bújt az üldözött s felé / Kard nyúl barlangjában”), de elbújni ma már nem lehet sehova. Egy közös masszává vált Európa, ahol megtámadhatják egy ország kerítését, pedig ami belül van, az a tiéd, s közben folyton azt hazudják, béke van, békében élünk. Ki az a vak, aki ezt elhiszi s nem tudja, hogy a legújabb háborút már más eszközökkel vívják, mint a korábbiakat. Nem bombák vannak, hanem vírusbombák, víruskísérletek. Kívül, belül folyik a harc, szellemi, biológiai, hagyományos hadviselés egyaránt. Minden eszközt bevetve, ezeket egymással váltogatva, szembe is, meg fondorlatosan hátba is támadnak, szünet nélkül.

Támadóink tükörbe nem néznek, felelősséget nem vállalnak, akár itthonról, akár külföldről induljon is az akció. S mindennek következményeképpen azt láthatjuk, sokan úgy döntenek, inkább becsukják a szemüket, inkább nem érdeklődnek, mert nem mennek vele semmire. Nincs következmény. Persze valójában van. A közöny. Vagy a fentebb emlegetett tisztességes, a világ dolgai iránt érdeklődő emberekben a kiábrándultság. Ami sajnálatos és végzetes, de valójában érthető. Mert mit is gondoljanak például az évek óta mutyiban zajló börtönmutyiról? A hosszú-hosszú évekig folyó, igazságos döntést ritkán hozó perekről? A földből hirtelen kinövő házakról, bocsánat, palotákról, amelyek árát egy teljes élet tisztességes munkájával is képtelenség megszerezni? S mit gondoljanak az Európai Unióról? Amelynek urai a tolerancia jegyében hazudnak, mint itthoni híveik, éjjel és nappal. Őket cseppet sem érdekli az iszlám. Az olaj- és a fegyverbiznisz annál inkább. Meg a pénz természetesen. Ám mai világunkból már hiányoznak azok, akik azért fognának fegyvert, hogy emberi értékekért harcoljanak.

Akik meghívással vagy hívatlanul érkeztek és egyre csak érkeznek Európába, azoknak van istenük. Nekünk is van, bár valójában nincs, mert nemigen törődünk vele. Nem tiszteljük tanításait sem. Az élet törvényét, ami nem más, mint szeretet, felelősségvállalás és lelkiismeret. Azok közül sem tisztelik már sokan, akik erre – mert ez a hivatásuk – felesküdtek. Éppen ezért olyan embert idézek most, aki nálam sokkal érthetőbben fogalmazta meg mindazt, amit a pénzimádók, a hazaárulók és a Niedermüller-félék sokaságának figyelmébe ajánlok.

Ő egy prágai katolikus püspök, Petr Pit’ha. Íme: „Vallom, hogy fehér ember vagyok, elismerem az emberi fajok különbözőségét, természetesen minden ember méltóságát, de elutasítom, hogy feketére változzak, vagy sárgára, vagy hogy megváltoztassam a szemem színét. Férfi vagyok, aki képes gyermeket nemzeni, de nem képes megszülni. Ezért ragaszkodom az elrendezett tartós házassághoz, mert ez a társadalom alapja, és a nevelés letéteményese. (…) Egyszerre vagyok gazdag és szegény. Kenyeremet megkeresem, és meg is tudom osztani. De nem vagyok hajlandó lustákat eltartani. (…) Európai vagyok, mert cseh vagyok. Cseh földön nőttem fel, és komolyan veszem nemzetem nyomorát, szörnyű nyomorát és dicsőségét is. Ezért nem vagyok hajlandó feloldódni a konzum multikultúra szellem nélküli uniformitásában. Keresztény vagyok. Tisztelettel a más vallások és nézetek iránt, és biztosan tudom, hogy minden döntésemben ehhez tartom majd magam. De erősen ragaszkodom a saját keresztény istenemhez és parancsolataihoz, amelyeket azért hozott, mert bölcs, igazságos és együttérző az emberekkel. Ember vagyok, mert van lelkiismeretem és felelősséget vállalok.”

Hogy kik hallják meg az okos, tisztességes, bölcs emberek szavát, nem lehet felmérni. Sem Csehországban, sem minálunk. Pedig voltak, vannak váteszeink, nem kell értük semeddig sem elmenni. Az okos szavakat tiszteljük, léleksimogatónak tartjuk, de egyre többen vagyunk olyanok, akiket cikkem első mondataiban emlegettem, akik nehéz lélekkel élik mindennapjaikat.

Nekik bizonyára jól esik, ha igaz szavakat hallanak. Ám abban is biztos vagyok, hogy immár a tetteket várják.

Kapcsolódó írásaink

Lóránt Károly

Lóránt Károly

Pezsgőbontás a briteknél

ĀJanuár 31-én Nagy-Britannia negyvenhét éves tagság után kilépett az Európai Unió­ból

Dippold Pál

Dippold Pál

Az értelmező

ĀAz elmúlt néhány napban a szokásosnál több esetben tanulmányozhattuk a balliberális pökhendiség sértő megnyilvánulásait