Határon túl

Brüsszel nemet mondott - Az SZNT viszi tovább az ügyet

A Székely Nemzeti Tanács nem hátrál meg a kisebbségi jogokért folytatott küzdelemben

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) élni fog a fellebbezési jogával, és megtámadja az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottságnak (EB) az erdélyi szervezetnek a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezésére adott elutasító válaszát – jelentette be Izsák Balázs SZNT-elnök kedden sajtótájékoztatón Sepsiszentgyörgyön.

Brüsszel nemet mondott - Az SZNT viszi tovább az ügyet
Brüsszel elutasította a polgári kezdeményezést, de az SZNT nem adja fel, hangsúlyozta Izsák Balázs
Fotó: Facebook/Izsák Balázs

Az SZNT elnöke szerint a szervezetnek a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című európai polgári kezdeményezés benyújtójaként két hónap áll rendelkezésére, hogy megtámadja a bíróságon az EB elutasító döntését, számításai szerint a keresetet november 3-áig kell iktatniuk – mondta.

Izsák Balázs rámutatott: tisztában vannak azzal, hogy az EB-nek jogában áll úgy dönteni, hogy egy polgári kezdeményezés kapcsán nem kezdeményez jogszabályt. „Ugyanakkor, mint minden határozatot, ezt a határozatot is meg kell indokolnia” – jelentette ki.

Hozzátette: az indoklásnak megvannak a törvényes feltételei, melyeket az EB-nek be kell tartania. Úgy értékelte, hogy a bizottság SZNT-nek küldött hivatalos válasza nem felel meg ezeknek a feltételeknek.

Kapcsolódó írásaink