Vélemény

2022.
augusztus 25.
6:58
Kerékgyártó György
Kerékgyártó György

Megint a fa

ĀA kétségbeesésben, kapkodásban – láss csodát! – ugyanaz az ötlet került elő, amely nemrég Magyarországon: ma már Németországban, Hollandiában is úgy vélik, ha nagyon nagy a baj, el lehet égetni a gyűjtött fát, a biomasszát

2022.
augusztus 24.
7:06
Kondor Katalin
Kondor Katalin

Megállt az idő?

ĀEmlíthetnénk persze számos, igazságszolgáltatási szempontból botrányos régi ügyet – Bajnai és libái, a devizahitelesek aljas átverése –, melyek elbírálása köszönőviszonyban sem volt az igazsággal

2022.
augusztus 24.
6:55
Vitéz Ferenc
Vitéz Ferenc

Életrajzi jegyzetek

ĀKétperces. Írja bele azt is, hogy a barátnője szerint azért durvultak el ennyire az emberek, mert nem képesek magukkal szembenézni. Önvédelem az egész. Ha tükörbe néznének, nem tudnák elviselni magukat. Ezért belerúgnak inkább másba

2022.
augusztus 24.
6:45
Galsai Dániel
Galsai Dániel

A rádió aranykora

ĀFricska. A siker gyakorlatilag garantált, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy már van egy ötperces Facebook-bemutatkozó videójuk is, melyben az egyik műsorvezető-szerkesztő, Herényi Károly mesél a reménybeli dicső jövőről

2022.
augusztus 24.
6:32
Bán Károly
Bán Károly

A skorpió mérge

ĀA baloldal az elmúlt tizenkét évben óriási hibákat követett el azzal, hogy nem tudott megszabadulni Gyurcsánytól, aki volt pártjából, az MSZP-ből hasított ki egy jókora darabot

2022.
augusztus 23.
8:03
Brém-Nagy Ferenc
Brém-Nagy Ferenc

Önismeret

ĀMa a közösségek, törzsek, nemzetek magukra vonatkozólag a legteljesebb ismeretet éppen a regények révén szerzik, regények segítségével vitáznak önmagukról

2022.
augusztus 23.
6:57
László Tamás
László Tamás

Egy hónap hordaléka

ĀElőkerülnek ínségsziklák, régen elsüllyedt hajók rozsdás maradékai. Uszadékfák feneklenek meg. Eltűnt a víz, csak a hordalék maradt. Ez a kép ugrott be, miközben Gyurcsánynak az elmúlt egy hónapnyi „készülését”, Facebook-bejegyzéseit olvasta

2022.
augusztus 23.
6:56
Galsai Dániel
Galsai Dániel

Vigyázz, Ferenc!

ĀFricska. Ezt a központi szabályrendszert maga Fletó mester tette közzé közösségi oldalán, bizonyítván ezzel azt is, istentelenül unja már a parlamenti szünetet

2022.
augusztus 23.
6:56
Szarka László Csaba
Szarka László Csaba

Szükségtelen, erkölcstelen, lehetetlen

ĀA Koonin–Dressler vita kiinduló állítása a következő volt: „A klímatudomány arra kötelez bennünket, hogy nagy és gyors csökkentést érjünk el az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásában”

2022.
augusztus 22.
6:03
Bogár László

Atomháború?

ĀA ma élő felnőtt nemzedékek fölényes magabiztossággal zárják ki annak a lehetőségét, hogy az orosz–ukrán konfliktusból atomháború robbanjon ki, ez a hamis biztonságérzet könnyen végzetessé válhat

2022.
augusztus 20.
7:44
Deme Dániel

Elektromos roller? Köszönöm, nem.

ĀHa minden szabályozás nélkül az emberek felelősségérzetére, óvatosságára és előzékenységére hagyatkozunk, akkor pontosan az fog történni, ami történik is, totális anarchia rekordidőn belül

2022.
augusztus 20.
6:37
Kő András

Szent István koronája

ĀA pápa nem kegyes ajándékot adott nekünk, hanem megértette, hogy Európának ezen a pontján Magyarország pacifikáló tényező

2022.
augusztus 19.
8:15
Domonkos László

Szent István országa, darabokban

ĀDél-alföldi pápistának különös, sajátságosan megindító a szatmárnémeti, nevezetes láncos templom látványa, környezetével együtt különösen

2022.
augusztus 22.
6:03
Csizmadia László

El a kezekkel hídjainktól!

ĀA békés emberek szabad mozgását, egyedi érdekeikért tüntető csoportocskák nem akadályozhatják. A közművek megtámadását szigorúbb törvényekkel szükséges védeni

2022.
augusztus 20.
7:25
Galsai Dániel

A hiéna

ĀFricska. Minden mondat, minden gondolat minimum csúsztatás, gyakran hazugság, hergelés, a saját bűnök másra kenése

2022.
augusztus 20.
6:22
Szerencsés Károly

Kiragyogva kimagaslani

ĀIstván és utódai kemény kézzel léptek fel a pogánysággal szemben, de a magyarság lelkéből kiűzni soha nem tudták a vágyat a vándorlás, a táltostüzek misztériumai iránt. Szerencsére

2022.
augusztus 19.
8:01
Galsai Dániel

A sport üzenete

ĀFricska. Egykori sportújságíróként volt módom a legnagyobbakkal beszélgetni – összesen talán kettőt ismertem, akik balliberális elveket vallottak. És ez nem véletlen

2022.
augusztus 19.
7:31
Nagy Dóra

Felhívott Elvis

ĀMielőtt azonban válaszolhattam volna a magamban feltett kérdésre és az idegen felém intézett üdvözlésére, a hang mellé kép is társult. A döbbenetem pedig még magasabbra hágott, és csak annyit tudtam kinyögni: Elvis? Ön az Mr. Presley?

2022.
augusztus 18.
7:11
Lóránt Károly

Egy multipoláris világ felé

ĀA nagy sakktábla (6.). Brzezinski számol azzal, hogy Amerika példátlan hatalma idővel csökkenni fog, ezért Amerikának az a feladata, hogy más regionális hatalmak felemelkedését úgy befolyásolja, hogy azok ne veszélyeztessék globális elsőbbségét

2022.
augusztus 19.
6:46
G. Fehér Péter

A vég kezdete

ĀA Fehér Ház lassan kénytelen lesz elismerni, hiábavaló vég nélkül önteni a pénzt az ukrán rezsimbe, hiszen még a washingtoni háborús gépezetnek is megvannak a maga korlátai

2022.
augusztus 18.
6:40
Vitéz Ferenc

Házkutatás

ĀKétperces. A papír sarkában egy embléma villant föl, kék alapon sárga csillagok, ám az is meglehet, hogy hamisítvány volt, az eredeti végzés pedig vagy nem is létezett, vagy a betolakodók kicserélték