Esküvő a halállal?

A „műalkotások” majdnem mindegyikének biztos eleme az az epizód, amikor egy fiatal pár, közvetlenül házasságkötésük után felkeresi a Kreml falánál lévő ismeretlen katona sírját, az ifjú ara pedig fehér menyasszonyi ruhában hatalmas rózsacsokrot helyez el a kőkoporsó talapzatánál, szimbolikusan kifejezve háláját minden olyan katona iránt, aki életét vesztette a második világháborúban.

„A fiatal pár élete egyik legboldogabb napján a halállal találkozik” – hangzik általában a narrátor sztereotip magyarázata. És ez az a pont, amikor a nézőnek végleg le kell mondania arról, hogy a valósághoz bármilyen köze is lehet az amolyan „látogassunk el a vad Keletre” felkiáltással készült silány, legfeljebb csak figyelemfelkeltésre alkalmas filmnek. A tisztelgés a sírnál az orosz felfogás szerint éppen az életről szól, és a hála kifejezése mindazoknak, akik saját életüket adták azért, hogy a fiatalok összeházasodhassanak.

A méltóságteljes ceremónia tartalma ma már minden orosz identitásának egyik legfontosabb elemévé vált.

Ennek tudatosítása nélkül értelmezhetetlenné válik Vlagyimir Putyinnak a mostani háború befejezésére tett egyik feltétele: Ukrajnát nácítlanítani kell. Orosz részről Ukrajna nácítlanítása a 2014-es puccs után került élesen terítékre, amikor az Egyesült Államok vezényletével elűzték Viktor Janukovicsot. Az ukrán elnöknek akkor már a pincében volt a népszerűsége,
a tüntetőkkel kötött megállapodás értelmében a kiírandó elnökválasztás biztos „befutó” veszteseként távoznia kellett volna a hatalomból. De a tüntetők vért, Washington pedig tuti biztos Amerika-barát átmeneti kormány akart.

Az erőszak és a több évtized óta visszafojtott indulatok szelleme pedig véglegesen kiszabadult a palackból. Horogkeresztes zászlókat lengető náci félkatonai szervezetek meneteltek Ukrajna nagyvárosainak utcáin, a szélsőségesek mindenkit, még minisztereket és parlamenti képviselőket is terrorizálták, akár csak egy rossz szóért, amely nem tetszett a nacionalistáknak. Nyolc év óta a mindenkor regnáló ukrán elnök és adminisztráció azoknak a politikai csoportoknak a foglyává vált, amelyeknek ideológiai gyökerei a második világháború német megszállásában, Hitler támogatásában és nem utolsósorban mindenkinek a gyűlöletében és megölésében találtak táptalajt, akik nem ukránok. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy az ukránok többsége azonosult volna a neonácikkal.

Kormányzati szinten pedig már hosszú ideje nem volt az ügyben mozgástér, ha a hatalom birtokosai hosszabb túlélésre játszottak, ki kellett szolgálniuk a nácizmus iránti nosztalgiát. Ezért emeltek szobrokat annak a Sztyepan Banderának, akinek reguláris erői a német nácik szövetségesei voltak. Ez a történelem, amely napi szinten azt jelenti, hogy a karlendítéssel köszönő egyenruhások éppen fanatikus oroszellenességük okán lettek a legfőbb támaszai és kiszolgálói az Egyesült Államoknak, amely most a „demokratikus” Ukrajnának segít Oroszországgal szemben. Így már érthető, mit jelent érzelmi és politikai szempontból is Putyinnak Ukrajna nácítlanítása.

Ukrajna lakossága mindeközben szenved a bombázásoktól, a közvetlen életveszélytől, a bizonytalanságtól, és menekül. Ha valakik, akkor az egykori Szovjetunió népei pontosan tudják, hogy mit jelent a polgári lakosság számára a háború. És mint minden ilyen esetben, az egyszerű emberek válnak a háborús szenvedés legnagyobb áldozataivá.
Most sincs másként.

(A szerző lapszerkesztő)