Uralkodni mindenáron

Megint a múlttal – ezúttal a közelmúlttal – hozakodom elő, pedig a múltat ugyebár már magunk mögött hagytuk. Vagy mégsem? Amikor már oly sok mindent látott, érzett, tapasztalt az ember az „új” világunk bajaiból, álságosságából, joggal hihetnénk, hogy nem kell törődnünk a lényeglátók korábban elhangzott figyelmeztető jelzéseivel. Pedig voltak ilyenek. Már csak ezért sem árt figyelmet szentelni a múltnak. A közelinek és a távolinak egyaránt.

Nos, valamikor 2016-ban egy konferencián mondta az alábbiakat Eva Maria Barki, az Ausztriában élő, magyar származású jogtudós asszony. Európa veszélyben című előadásának mondandóját nem tudom, hányan vették komolyan. Magam sem őriztem meg minden mondatát, de most nem is az a cél, hogy miért vagy miért nem vagyunk fogékonyak az előre látó emberek véleményére, hanem az, hogy vonjuk le a tanulságokat az ő figyelmeztetéseikből.

Emlegethetném most Csurka Istvánt, az ellenfelei által gyűlölt váteszt, valamint sok más embert, de maradjunk most egy olyan tudós jogásznál, aki egy nyugati „mintaországban” élve fogalmazza meg rendre lényeglátó véleményeit. Barki asszony szerint Európa veszélyben van. Hat évvel ezelőtt ezt persze már mások is észrevették, de a jogásznő már akkor is élet vagy halál kérdésnek tartotta Európa hat évvel ezelőtti helyzetét, pedig mihozzánk a műőrületek (gender, metoo, black lives matter és a többi) még alig jutottak el. Holott már akkor zajlott a hibrid háború.

Barki asszony persze már 2014-ben írt arról (bárki utánanézhet), hogy vannak nagyhatalmak, amelyeknek szilárd véleménye, hogy céljukat katonai erőszakkal lehetne elérni, ami elkerülhetetlenül egy új, veszélyes háborúhoz fog vezetni. (Mintha eljött volna mára ez az idő.)

Barki idézte akkoriban Gorbacsovot is, aki óvta Európát egy háborútól, s azt is mondta (a jogásznő által tolmácsolt szavait írom ide): „Ha valaki nem bírja idegekkel, és elveszti a fejét, azt mi mindnyájan nem fogjuk túlélni. Én ilyesmit meggondolatlanul nem mondok, nagyon aggódom.”

Magam nem emlékszem arra, hogy Gorbacsov szavait emlegettük volna akkoriban, pedig íme, csaknem itt tartunk. Most ne merengjünk azon, hogy ki veszítette el a fejét ezekben a napokban, s ki fogja még, de még egy idézet ide kívánkozik. Ez is a jogásznő előadásából való, aki Soros Györgynek egy 2015-ben elmondott eszmefuttatásából is idézett, s természetesen kommentálta is a spekuláns sza­vait.

Íme: „S. Gy. felhívta Európa figyelmét arra, hogy végre fel kellene ébrednie, és végre észre kellene vennie, hogy háború van. Ám ő ezt másképpen értelmezte, nem óvni akart a háborútól, hanem ellenkezőleg: tudomásul kell venni a háborút s ennek megfelelően cselekedni. Ez a felhívás különösen az Európai Unió tagállamaihoz szólt, hogy végre azt kell tenni, amit egy államnak tennie kell, amely háborúban áll Oroszországgal.”

Nos, hogy ezen „figyelmeztetésekhez” ki milyen kommentárt fűz vagy fűzne, az a napi sajtóból jól elképzelhető. Van miniszterelnök-(ön)jelöltünk, aki csapatokat küldene – magyar katonákat – Ukrajnába. Van „szakadár” újságíró szép számmal, aki a jelen helyzetben azonnal rohant az orosz nagykövetséghez tüntetni, szóval van itt minden, mi szem-szájnak ingere, csak éppen józan eszük nincs az örökös hőbörgőknek. Mert ugyebár mindenről „azorbán” tehet. S képtelenek felfogni, hogy ami jelenleg van és történik országunkon belül, az a lehető legjobb helyzet. Mert a „művelt” Nyugathoz való csatlakozásunk és a Kelettel (oroszok, kínaiak) kialakított jó kapcsolat helyesen felismert lehetősége és megteremtése előnyös helyzetbe hozta a függetlenségét alapelvnek tekintő országunkat. Mert ez a magyar érdek.

Persze az örökös talpnyalók és igazodók, magukat ellenzéknek nevező, de alternatívát felmutatni sosem képes balliberális társaság ezt képtelen megérteni. Elküldenék honfitársainkat egy olyan háborúba, amelyhez semmi közünk. Csak azért, mert Kárpátalján születtek (magyar területen), s ott szeretnének élni, s nem csatában meghalni. Annak ellenére, hogy az ukrán hatalom sosem bánt kesztyűs kézzel az ottani magyarokkal. Mindmáig. Ez ellen miért nem tüntettek az örökösen ágálók az ukrán követség előtt? Vagy még korábban az ukrán piacot és gazdaságot kizsigerelő nyugati jövevények ellen? Most éppen Amerikánál akarnak jónak mutatkozni? Mert tudják, hogy a széthullóban lévő amerikaiak első számú ellensége Oroszország, aztán meg Kína. Ezért kellene nekünk is barátságtalan viszonyt kialakítani a két nagyhatalommal. Hát nem!

Ezekben a napokban is csak azért imádkozhatunk, hogy győzzön a normalitás, a béke és az egymás békén hagyása. Ez utóbbi persze csak akkor, ha nem arról van szó, hogy az életünkre törnek, ha a szabadságunkat akarják korlátozni, és ha a józan eszünk ellen fenekednek. Mert ha igen, akkor harcolni kell. Rendületlenül. A nagyvilágon e kívül nincsen számunkra hely. Nem is akarjuk, hogy legyen. Adja meg a Teremtő, hogy itt boldoguljunk. Álságos nagyhatalmak és honi hazaárulók támogatása nélkül.

Pár mondat erejéig visszatérek Eva Maria Barki hajdani előadásához, amelyben George Friedman amerikai politológust is idézte, aki egy interjúban azt mondta, hogy ha már Eurázsiát nem lehet meghódítani, akkor legalább a nemzeteket kellene felheccelni egymás ellen és az egyensúlyt megzavarni, a nemzeteket az egyensúlyból kiütni. Nos, ezt a kísérletet tapasztaljuk ezekben az években. Ukrajnával kezdték, jó pár éve. Ki lesz a következő? Nem tudjuk. De a jelszó megmarad: uralkodni mindenáron.

(A szerző újságíró)