Vélemény

2019.
július 31.
4:35
Csizmadia László
Csizmadia László

Tusványos margójára

ĀA civil világot remélhetőleg lelkes, fokozott cselekvésre készteti Orbán Viktor tusványosi értekezése

2019.
július 31.
4:34
Galsai Dániel
Galsai Dániel

A felejtés mámora

ĀFricska. Van a régi mondás a kis elefántról, aki nehezen tanul, viszont igen könynyen felejt. Egyes ellenzéki hírlapírók mostanság kiselefánt-szindrómában szenvednek

2019.
július 30.
4:36
Őry Mariann
Őry Mariann

A liberalizmus alkonya

ĀOrbán Viktor tusványosi beszéde után idén sem a hazai, inkább a nemzetközi reakciókat érdemes figyelni

2019.
július 30.
4:36
Vitéz Ferenc
Vitéz Ferenc

Az Uborka Könyve

ĀHiába rakják már el a háziasszonyok az uborkát és a többi savanyúságot télire, a mostani nyár nem igazán „eseménytelen időszak a közéletben”, nem kell szezonális kacsákat világ(háló)ba röppenteni

2019.
július 30.
4:36
Bogár László
Bogár László

A nép uralma

ĀChurchill szerint a demokrácia a legrosszabb kormányzási forma – nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik

2019.
július 30.
4:35
Kruppa Géza
Kruppa Géza

Bosszú

ĀPártjaikkal együtt durván beégették magukat Brüsszelben a saját honfitársaik elgáncsolásán mesterkedő ellenzéki képviselők

2019.
július 30.
4:34
Galsai Dániel
Galsai Dániel

András a bátor

ĀFricska. Azért ismerjük el, igen jópofa srác ez a Lovasi Andris! Az egyesek szerint ikonikus dalnok fellépett Tusnádfürdőn, ami szerintem nem túl érdekes dolog, de lehet velem vitatkozni

2019.
július 29.
4:15
Faggyas Sándor
Faggyas Sándor

Kőműveskanál és kard

ĀKépzeljük el azt a kőműves mesterembert, aki karddal a kezében húzza fel a házat… vagy azt a keresztes lovagot, aki kőműveskanalat forgatva védi az ostromlott várost az ellenségtől

2019.
július 27.
4:18
Dippold Pál

Vörös köd

ĀVörös riasztást léptettek életbe Nyugat-Európában a rendkívüli forróság miatt. A meleg onnan jön, ahonnan a földrészt elöntő migránsok. Délről, Afrikából

2019.
július 27.
4:17
Kő András

Macskák

ĀSzázhúsz éves lenne Hemingway – olvasom, és nekem erről az a macska jut az eszembe, amelyikkel Key Westen, az író koloniál stílusban épült házában találkoztam

2019.
július 26.
3:47
Nagy Ottó

Alsó széle, közepe

ĀAki volt katona tudja, a cím az általános jó tanács, sőt, majdnem utasítás a kezdő honvédeknek, az első éleslövészeten, és persze a már haladóknak is az összes többin

2019.
július 26.
3:44
Veczán Zoltán

Az világnak megfövése

ĀTaszító, amikor egy felnőtt ember az életéért könyörög – hát még, ha három. Azokban a barbár időkben, amikor még vitába bocsátkoztunk e gusztustalan fajjal, tán még szántam volna őket, most viszont csak zavart a jajveszékelésük

2019.
július 27.
4:18
Szerencsés Károly

Cseng, remeg a friss víz

ĀSzép, verőfényes nyári nap. Vár a csillogó-villogó idő, a sok boldog óra, ha tudjuk is, hogy mindenfelé hamis arany csillog, azért jó megfürödni az álmokban

2019.
július 27.
4:17
Ulicza Tamás

Sebaj, Tóbiás

ĀFricska. Várunk. A légkondi nem megy. Vagy nincs is. De az még a jobbik eset, mert akkor legalább az ablakok nyithatók. Már 20 perce áll a vonat, senki nem tudja, miért

2019.
július 26.
3:45
Faggyas Sándor

Terror és thermidor

ĀA régi és új európai baloldal ma is vállalja 1789 és 1793 örökségét is, amely lényegét tekintve a marxizmus, a leninizmus, a sztálinizmus, a trockizmus, a maoizmus és a nyílt társadalmat hirdető neoliberális globalizmus alapja

2019.
július 26.
3:43
Petrin László

Brüsszeli Bermuda

ĀNem is hinnénk, hogy nemcsak uniós pénzek, hanem uniós jogok is eltűnhetnek Brüsszel sötét bugyraiban

2019.
július 26.
3:43
Galsai Dániel

Ez mi?!

ĀFricska. Nem tudom, hogy politikailag kellőképpen korrekt-e a kérdésem: ez mostan mi a fészkes fene itten? Pörbe fogta a magyar államot M. Zoltán, a battonyai rém

2019.
július 25.
3:23
Szalai Attila

A helyesen értékelt valóság

ĀÁllítólag a német rendőröknek elegük van a migránsokból, és hajlamosak a bevándorlást ellenző, Angela Merkel politikáját élesen bíráló, 2013-ban alapított Alternatíva Németországért (AfD) új tömörülésre szavazni

2019.
július 25.
3:24
Kacsoh Dániel

Fletó tanácsai

ĀGyurcsány-védelmi akciótervet hirdetett Gyurcsány Ferenc, a bukott miniszterelnök nyolc pontban foglalta össze pártja, a Demokratikus Koalíció „sikerének” titkát, üzenve egyúttal a többi ellenzéki formációnak

2019.
július 25.
3:23
Kondor Katalin

Sóhivatal

ĀValamikor hajdanán a sóhivatalok intézték a sókitermelés és -eladás állami monopóliumából származó adóbevétellel kapcsolatos ügyeket