Nagy Ottó

Vélemény és vita

Alsó széle, közepe

Aki volt katona tudja, a cím az általános jó tanács, sőt, majdnem utasítás a kezdő honvédeknek, az első éleslövészeten, és persze a már haladóknak is az összes többin

álláspont

A céltábla alsó szélét, közepét kell megcélozni, ha tízes találatot akar elérni a próbálkozó. Ez olykor sikerül, olykor nem. Nekem, bevallom, nem sikerült, összesítésben még huszonhetet sem lőttem, ellenben Sajtos honvédnak igen, pedig neki erősebb szemüvege volt. Később persze kiderült a turpisság, miután két nap jutalomszabadságra utazott, vidáman közölte velünk, azt se tudja hova lőtt, de amikor kiment a lőlapért, a sértetlen felületre a tollával gyorsan „lőtt” magának egy érintő tízest és két kilencest, és nevetve ránk hagyta a takarítást.


Nos valahogy így dolgozik azoknak az intézeteknek a nagy része, amelyek előrejelzéseikben a magyar gazdaság teljesítményét nem akarják eltalálni. Tudják, hogyan kellene lőni, azaz mi a módszertan, de rendre alálőnek a valóságnak. Ősszel aztán összeszedik magukat és egyre pontosabb lőlapokkal jelentkeznek. Idei teljesítményük nagy része is gyenge eredményeket mutat, annak ellenére, hogy már tavaly és előtte is rendre mellélőttek becsléseikben a GDP-adatoknak. Pedig a magyar gazdaság bővül, a tavalyi éves GDP-növekedés öt, az idei első negyedév pedig még annál is jobb, 5,2 százalékos volt. Az idén a lendület kissé csökken, a jegybank az év egészére – a visszafogott európai konjunktúra miatt, ami az év második felétől érezteti hatását – 4,3, 2020-ra pedig 3,3 százalékos GDP-növekedéssel számol.


Persze a cél ismert, mindig az unió átlagánál két százalékponttal nagyobb gazdasági bővülést kell elérnünk. Ehhez a kormány minden tőle telhető segítséget megad, a héten például a májusban bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv két intézkedése is hatályba lépett. Az egyik az adóelőleg-feltöltés eltörlése, ami az átlagembernek talán nem sokat mond, ám ha hozzátesszük, hogy ez a lépés negyvenezer vállalkozásnak hoz könnyebbséget és azt jelenti, hogy a cégek mintegy százhetvenmil­liárd forinttal öt hónapig tovább gazdálkodhatnak, akkor már más megvilágításba kerül az intézkedés. Úgy is felfogható, mint egy rövid távú, de kamatmentes kölcsön, amiről az állam lemond, ha úgy tetszik, a kamataival együtt.

A másik intézkedésnek köszönhetően még több beruházás jöhet létre Magyarországon. „Forintosítva” ez azt jelenti, hogy a kis- és középvállalkozásokra vonatkozó fejlesztési adókedvezmény-jogcím értékhatára ötszázmillió forintról a kisvállalatok esetében háromszáz-, a középvállalkozások esetében négyszázmillió forintra csökken. Az intézkedés hétezer kis- és középvállalkozásnak jelent könnyebbséget. Egyelőre, mert 2022-ben már ötven- és százmillió forint lesz a beruházási értékhatár, amely után igénybe vehető az adókedvezmény, és ezzel még többen élhetnek.

És ez csak két pont a tizennégyből, a többi pont tucatnyi hatása még kiegészíti ezt. És ezt mind számításba vehetnék a kormány cselekedeteiben és prognózisaiban nem bízó GDP-előrejelzéssel foglalkozó cégek, intézetek, ráadásul most nem is kellene eltalálniuk az öt százalékot, elég lenne, ha előrejelzéseik 4,3 százalékig hordanának, nem kellene csak úgy lövöldözniük a vakvilágba. Hiszen minden adott a jó találati arányhoz, az alsó széle, közepe is ismert, Sajtos honvédet pedig nem kell utánozniuk, már csak azért sem, mert a kormány legújabb adócsökkentő intézkedései több mint ötszázmilliárd forintot hagynak a családoknál és a vállalkozásoknál, amelynek biztosan lesz pozitív hatása a GDP bővülésére. Másrészt azért, mert a 13+1 pontos gazdaságvédelmi akcióterv minden jel szerint telitalálat.

Kapcsolódó írásaink

Veczán Zoltán

Veczán Zoltán

Az világnak megfövése

ĀTaszító, amikor egy felnőtt ember az életéért könyörög – hát még, ha három. Azokban a barbár időkben, amikor még vitába bocsátkoztunk e gusztustalan fajjal, tán még szántam volna őket, most viszont csak zavart a jajveszékelésük

Faggyas Sándor

Faggyas Sándor

Terror és thermidor

ĀA régi és új európai baloldal ma is vállalja 1789 és 1793 örökségét is, amely lényegét tekintve a marxizmus, a leninizmus, a sztálinizmus, a trockizmus, a maoizmus és a nyílt társadalmat hirdető neoliberális globalizmus alapja