Vélemény és vita
Az világnak megfövése
Taszító, amikor egy felnőtt ember az életéért könyörög – hát még, ha három. Azokban a barbár időkben, amikor még vitába bocsátkoztunk e gusztustalan fajjal, tán még szántam volna őket, most viszont csak zavart a jajveszékelésük
A körülöttem hullámzó tömegből vajmi kevesen fordították el a fejüket, inkább mohón lesték a látványt. Valakik a távolban ritmikusan csapkodtak, ez átszűrődött a sokadalom moraján, és megkeményítette ítéletem. Megvetően néztem az elítélteket: mindezt maguknak köszönhetik, hiszen időben megtérhettek volna, akkor most nem jajonganának itt, siralmas végüket várva. Mert azokra, akik kétségbe vonják az igazságot a világ megfövéséről, nem is várhat más, csak a halál. S milyen szimbolikus: újrafelhasznált alumíniumlapra kikötözött testüket rögvest halálra hevíti a nap, amelynek erejét megezerszerezik a köréjük telepített, világmentő csillogó napelemek. Ott vonaglott egymás mellett a három rohadék: egy autógyár elektromérnöke, egy marhatenyésztő s egy atomerőmű igazgatója. Aljas gazemberek, a Föld meggyalázói; a levegőpusztító, gonosz masinák tervezője, társállataink velejéig romlott, egyenlő jogaikat semibe vevő rabszolgatartója és a főbűnös, a betonkelepcében ketyegő, sugárzó világvégének apostola. Az ütemes zaj gazdái közben közelebb értek, a tömeg pedig utat nyitott nekik: megérkeztek a flagellánsok; véres hátukon időről időre, rég betanult ritmusra nagyot csattantak a kopott műanyag flakonok.
