Macskák

A ház Hemingway kedvenc helyeinek egyike volt, ahová az író 1930 és 1939 között rövidebb-hosszabb időre mindig visszatért. A macska az emeleten, a hálószoba 17. századból való spanyol faágyán aludt. Vörös volt, és közömbösen viselte az idő múlását, a látogatókat. Néha azonban kinyitotta a szemét és nekem ekkor úgy tűnt, hogy mosolygott. Ránk, emberekre. Mintha ismerte volna Marcus Aurelius mondását: „A mosolyban mágikus erő rejlik.” És mintha azt sugallta volna arcának gesztusa, hogy a mosoly fizetség, kárpótlás, nem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy ellopni, mert nem árucikk; többet ér, mint a szem sugara, mint a hamis szavak, varázsszer, kulcs „lélektől lélekig”; a mosolyt cipeli az ember hajnaltól napestig, a virág hervadásáig; a mosoly menekvés. „Ajánlom neked földrengéses / arcom egy megmenekült mosolyát” – írta Nagy László.

A Hemingway-ház egyébként macskabirodalom is. A tropikus környezetben, a pálmafák tövében lépten-nyomon az író kedvenceinek utódaira bukkantam. Hemingway-nek Key Westen hat macskája volt, és mindegyik egy-egy híres személyről kapta a nevét. Így lett az egyik Ezra Pound, egy másik meg Edgar Allan Poe. A macskatemető köveire vésett nevek árulkodnak. (Az író kubai házának kertjében kutyasírok vannak.) A kerti macskaházak láttán ma is félszáz lehet a számuk. Az itatóhelyhez egy történet fűződik. A nagy hordó Kubából való, alsó része azonban, amelyet csinos kis csempével ékesítettek, a Sloppy Joe’s bárból került ide. Egészen pontosan a bár férfivécéjéből. Amikor Hemingway barátja, Joe Russell a férfivécét renováltatta, és a szóban forgó piszoár a földön feküdt, az író fogta és hazavitte. „Itt van az a tárgy – mondta –, amely bizonyítja, hogy a pénzemből milyen sok elfolyt: alkalmasint tehát jogom van hozzá.” Második felesége, Pauline egyáltalán nem lelkesedett az ötletért, és megpróbálta a szerzeményt eltüntetni. A terv azonban nem sikerült, mert Hemingway minden látogatót oda vezetett, ahol a piszoár a kertben állt.

A ház tulajdonosa 1961-től 1964-igegy gazdag aranyműves felesége, Mrs. Bernice Dickson volt. Ahogy egyre több látogató kopogtatott be a Hemingway-házba, Dickson múzeummá alakította át. A pincében, egy öreg kartondobozban összetört macska faszobrot talált, és anélkül, hogy ismerte volna az eredetét, kiállította a múzeumban. Hemingway első felesége, Hadley Richardson elmondta Mrs. Dicksonnak, hogy a festett macska faszobrot Picasso cserélte el egy doboz kézigránátért Hemingway-jel. Valaki azonban ellopta. Később megtalálták a tolvajt és Picasso alkotását is, de már igen rossz állapotban volt.

Amikor az író Key Westen élt, Leo­nard Thompson Curry volt a dokkmester. „Key West szép hely volt – emlékezett. – Hemingway szépen tartotta a kertjét is. Sokszor, amikor átmentünk hozzá, hogy ússzunk egy kicsit, a macskák kijöttek, leültek és néztek minket. Egyikük olyan volt, mint egy kutya. Amikor kedve támadt, ő is beugrott a vízbe, és úszott velünk egy kicsit.”

Visszatérek a vörös macskához. Most meg azt látom, hogy kacsint. Hiába, a képzelet állandóan kikezdi a valóságot.