Sport
Rossi azt kérdezi, ki legyen a középcsatárunk?

A molcsapat.hu-nak adott interjúban elmondta: egyetért Szoboszlai Dominikkal, aki úgy vélekedett, a magyar csapat többet érdemelt volna. A válogatott először Írországban kétgólos előnyt szerzett, ám emberhátrányba kerülve nem tudta megtartani az előnyt, majd Portugáliával szemben tíz perccel a lefújás előtt döntetlenre állt, ám egy hiba miatt vereség lett a vége.
Rossi leszögezte: „Úgy gondolom, a lehető legjobban felkészültünk mindkét mérkőzésre. Figyelembe véve az ellenfelek karakterisztikáját, játéktudását, erősségeit és gyengeségeit, semmit nem csinálnék máshogy, hiszen működött a tervünk mindkét mérkőzésen, és egy kapitány felelőssége idáig tart.”
Hozzátette: a balszerencse továbbra sem engedi el a kezünket, és ebben benne maradt legalább három pont az első két fordulóban, számol be a Mandiner.
A kapitány külön kitért a portugálok elleni mérkőzésre és a játékosok fegyelmezetlenségére: „Van karakterre hasonló játékosunk, de láthattuk, hogy ez önmagában még semmit nem jelent. Barna élete talán legjobb formájában játszik, úgyhogy most felkérem azokat, akik hiányolták a portugálok elleni meccsen a magyar dominanciát, meg az írek elleni támadójátékot a második félidőben, hogy adjanak tanácsot: ki legyen a középcsatárunk?” – utalt Varga Balázs hiányára, aki a sárga lapok miatt nem játszhat az örmények ellen. Nem először fakad ki Rossi: a keddi meccs után még fontolgatta, hogy törli közösségi oldalát a Facebook-kommentek miatt.