Vélemény

2020.
január 31.
4:37
Tamáska Péter
Tamáska Péter

Az iszlám és a fejkendők

ĀA kancellár a 2015-ös Willkommenskulturra utalva azt a furcsa kijelentést tette, hogy vannak bevándorlók, akik azóta jöttek, és vannak, akik már régebben Németországban élnek, ezt talán az egyszerűbb gondolkodású állampolgárok is megértik

2020.
január 31.
4:37
Boros Imre
Boros Imre

Oroszfóbia és románimádat Nyugaton

ĀDe a „standard” világbirodalom sem volt válogatós, amikor 1944-ben a románok addigra kiérlelt rutinjukra is támaszkodva ismét visszaváltottak rá

2020.
január 31.
4:34
Galsai Dániel
Galsai Dániel

Bauer helytállt

ĀFricska. Amikor az olvasó ezeket a sorokat olvassa, már túlleszünk a Niedermüller Péter elleni tüntetésen

2020.
január 30.
2:49
Putsay Gábor
Putsay Gábor

Gyorsítanának a visegrádiak

ĀAmi eddig utópia volt a közép-európai régió számára, az most elérhető közelségbe került, nevezetesen az, hogy nagy sebességű vasút kötheti össze a térség fővárosait, illetve legnagyobb településeit

2020.
január 30.
2:49
Nagy Ervin
Nagy Ervin

A Jobbik és a Momentum lila dzsekis násza

ĀHa a harmatos elnököt, Jakab Pétert hallgatjuk, akkor óhatatlanul felmerül az, hogy miképp is fog a Momentum és a Jobbik együttműködni, ha Európa új politikai törésvonala éppen e két párt között válik a legmélyebbé

2020.
január 30.
2:48
Bencze Izabella
Bencze Izabella

Végső megoldás?

ĀNiedermüller elvtárs, azért még egy kérdést feltennék: most jön a „végső megoldás” a „rémisztő képződmény” felszámolására? Ne felejtsük el, Hitler is így kezdhette. És folytathatta, mert hagyták neki

2020.
január 30.
2:47
Galsai Dániel
Galsai Dániel

Migránsok? Ugyan!

ĀFricska. Igazából ez egy költői kérdés. Mi történik akkor, ha a déli határnál, több hullámban, hatvan-hetven illegális migráns be akar törni az országba, és erről videofelvétel is készül?

2020.
január 29.
4:39
Bán Károly
Bán Károly

Botka jégtömbjei

ĀA rendszerváltozás óta a Szeviép-ügy a legsúlyosabb botrány, ami a bírói szervezetet érinti – ezt mondta Schiffer András ügyvéd, az LMP egykori társelnöke a Szeviép-per kapcsán mindarról, amit eddig tudhatunk az ottani történésekről

2020.
január 29.
4:39
Kiss Antal
Kiss Antal

Szorosra kell zárnunk, ha ők ennyire Sorosra zárnak

ĀLegyetek igazi liberálisok! A keresztény, nagycsaládos, patrióta, fehér, heteroszexuális virág is hadd virágozzék! Ennyit kérünk minimum, intelligenciafüggően pedig azt, hogy becsüljetek minden magyar édesanyát

2020.
január 29.
4:38
Lóránt Károly

A múló idő nyomában (4.)

ĀÚjrakezdődik egy „milyen Európát akarunk” folyamat, amelybe jó lenne a non-Soros civil szervezeteknek bekapcsolódniuk, mielőtt Európát Verhofstadték az enyészetnek adják

2020.
január 29.
4:36
Galsai Dániel

Két kék kéz

ĀFricska. Varju László két kezét felemelve lépett ki a főügyészség ajtaján. Mint egy kék madár, a boldogság szimbóluma

2020.
január 28.
4:35
Bogár László

Klímaügy: jóslatok és javallatok

ĀA nemzeti politizálás reprezentánsai immár két évtizede igyekeznek bemutatni: a globális kapitalizmus mint rendszer okozza a földi életet fenyegető komplex környezetpusztítást

2020.
január 28.
4:31
Vitéz Ferenc

Jancsi, a Juliska Könyve

ĀMásképp gondolkodik és érez egy kisfiú, mint egy kislány, más „feladatai” vannak; a mesék fontos küldetése a társadalmi, benne a biológiai férfi és női szerepekre való felkészítés

2020.
január 29.
4:37
Deme Dániel

Tovább hallgat az Akadémia

ĀVan történettudományként az MTA-n sikeresen elvegyülő, lelkiismeretlen, szociopata dilettantizmus, amely homlokegyenest ellentétes a testület önmaga által megfogalmazott küldetésével

2020.
január 28.
4:35
Őry Mariann

Migránsok bent, britek kint

ĀElkötelezett európaiként méltatta elődjét Ursula von der Leyen, amikor tavaly év végén átvette az Európai Bizottság vezetését. Az udvariassági minimumon túl azonban valójában kevés oka van rá, hogy hálatelt szívvel gondoljon Jean-Claude Junckerre

2020.
január 28.
4:33
Petrin László

Összetartozunk, megmaradunk!

ĀAhogyan a lopott pénz égeti az ember zsebét, úgy nyugtalanítja egyes szlovák és román politikai körök tagjait pusztán az a tény, hogy a magyar kormány 2020-at a nemzeti összetartozás évének nyilvánította

2020.
január 28.
4:31
Galsai Dániel

Lovasi már nem Kiscsillag

ĀFricska. Nem rajongok Lovasi Andrásért. Tehetséges zenész, de közepes hangja, számomra lapos filozófiája valahogy nem jön be nekem

2020.
január 27.
3:10
Dippold Pál

A bevásárló

ĀA davosi világgazdasági fórumon, mint akárhányszor ezeken a találkozókon, ott tolongtak a világ pénzügyi és politikai celebjei

2020.
január 27.
3:08
Nagy Ervin

A hibrid értelmiség naiv bája

ĀIdőről időre felbukkan egy-egy önmagát „mérsékelt jobboldalinak” tartó, magasan kvalifikált, „hibrid értelmiségi”, aki minduntalan kinyilatkoztatja, hogy szükség van egy „valódi konzervatív” pártra

2020.
január 27.
3:09
Kondor Katalin

Nem csalás, nem ámítás – mindkettő

ĀA világ urainak ingerküszöbét egyelőre nem érte el az a cseppet sem légből kapott jóslat, miszerint Afrikában a következő öt-hét évtizedben nagyjából hárommilliárd munkaképes korú ember lép be a munkaerőpiacra

2020.
január 27.
3:07
Domonkos László

Régi sorsok

ĀAmit a testület tagjai kaptak, az még az úri osztály elleni brutalitásnál is kegyetlenebb volt