Klímaügy: jóslatok és javallatok

A Guardian című angol napilap 2004-ben egy igen figyelemreméltó írást jelentetett meg arról, hogy az akkori amerikai kormányzat – ez az ifjabb Bush első elnökségének időszaka volt –, most már nemcsak a szakértők aggodalmaira nem reagál, de a Pentagon szigorúan titkos elemzéseit is semmibe veszi. A téma pedig nem más, mint
a klímaváltozás.

Hogy nagyjából mennyire megalapozott lehetett ez a Guar­dian által feltételezett, tizenöt évvel ezelőtt született Pentagon-jelentés, annak illusztrálására elég volna akár egyetlen mondat is ebből az elemzésből. Ez a mondat pedig úgy hangzik, hogy 2020-ra a brit szigeteken szibériai hideg uralkodik majd, a világtengerek szintjének radikális megemelkedése számos európai várost tesz lakhatatlanná, a világ az éhínség, a járvány és a háború káoszába süllyed.

A Guardian számára e Pentagon-jelentést eljuttató Observer nevű, szintén angol újság munkatársa egy bizalmas beszélgetésre hivatkozva azt is hozzáteszi, hogy a globális konfliktusok akár az atomháború közvetlen kirobbanását is valós veszéllyé tehetik. Ami kialakulóban van, az egyúttal az Amerikai Egyesült Államok történetének legsúlyosabb nemzetbiztonsági kockázatát hozza magával, hangsúlyozza a Pentagon hírforrása. Vagyis, hangzik el a konklúzió, ha a világ kormányai nem cselekszenek azonnal, az emberiség léte húsz éven belül (tehát nagyjából mostanában) véget is érhet.
Túlságosan kézenfekvő lenne ezek után azt mondani, hogy nos, akkor hölgyeim és uraim, mivel a mára megjósolt klímavilágvége érdeklődés hiányában elmarad, tessék nyugodtan továbbsétálni, hisz nincs itt semmi látnivaló. Van azonban két oka is annak, ami miatt mégsem kellene most ezt tennünk. Az egyik, hogy a klímaügy mögött valós és igen súlyos kihívások húzódnak meg, csak nem úgy és nem azt kellene e kihívásokban felismerni, amit például a katasztrófajósok 2004-ben meg azóta is megfogalmaznak.

A másik, és talán most legyen számunkra ez a fontosabb, lévén hogy mindennek oka van, élcelődés helyett – bár ez a magas labda nagyon csábít a leütésre – inkább a nyilvánvaló hisztéria mélyebb okait próbáljuk megérteni. Nagyon különös színjátéknak lehetünk tanúi a klímaügy kapcsán, amelynek lényege az, hogy egy összeomlófélben lévő politikai alakzat, amely annak köszönheti az állapotát, hogy kiüresedvén elveszítette minden mondanivalóját, most látszólag roppant erejű globális „mondanivalót” épít maga alá a klímaügy segítségével.

Ez a politikai alakzat a nyugatias politikai rendszernek az a szegmense, amelyet baloldalként szoktak megnevezni. És az elmúlt néhány évtized folyamán azért veszítette el a mondanivalóját, mert a globális hatalmi rend gátlástalan kiszolgálásán, tehát a legsilányabb kollaboráción kívül másra, pláne többre nem nagyon mutatkozott képesnek. Tette ezt ráadásul úgy, hogy pontosan azokat a társadalmi rétegeket segítette egyre kiszolgáltatottabbá tenni, amelyek éppen róla feltételezték, hogy legfőbb támaszuk és valóságos segítőjük lehet. És mivel mindezt mondanivalóként aligha tárhatta szavazói elé, így egyre primitívebb és átlátszó hazugságokkal próbálta megtölteni a számára adatott beszédteret. Ám most a klímakérdés ürügyén olyan hatalmas erejű globális hisztériát próbál felépíteni, és lássuk be, nem eredménytelenül, amely elképesztő drámaisággal tudná megfordítani az elmúlt három évtized trendjeit. A siker fő oka az, hogy a kérdés valóban az emberi létezés, mi több, az egész földi élet lényegét érinti, így a Föld minden lakója okkal és joggal érzi úgy, hogy részt kell vállalnia a megoldásában. Mindez különösen igaz a fiatal nemzedékre, amelynek a jövővel kapcsolatos aggodalmai valóban nem alaptalanok.

A probléma természetesen nem is ezzel van, hanem azzal, hogy a klíma kérdése az egész ökológiai válság csupán egyik, és nem is biztos, hogy leglényegesebb eleme. Másrészt pedig némileg gyanakváskeltő, hogy a klímaügy radikális zöld és szocialista híveit, politikai reprezentánsait éppen azok a globális tőkestruktúrák támogatják bőkezűen, amelyek a legnagyobb mértékben járultak és járulnak hozzá a földi élet elpusztításához. És végül, de nem utolsósorban nem lehet nem észrevenni, hogy a politikai térben máris megindult azoknak a politikai erőknek a brutális erejű lejáratása, amelyek csupán erre kívánják felhívni a figyelmet.

Máris zajlik a politikai jobboldal komplex vád alá helyezése, amiért „bagatellizálja és elhanyagolja” a klímakérdést, így bármilyen eszközzel (akár polgárháborút szítva is) eltávolítandó a politikai térből. Holott a helyzet éppen az, hogy pontosan a politikai jobboldal, azon belül is a nemzeti politizálás reprezentánsai már két évtizede igyekszenek bemutatni, hogy a globális kapitalizmus mint létszerveződési rendszer okozza a földi életet fenyegető komplex környezetpusztítást és azon belül a klímaügyet is. Mindez meglehetősen drámai módon irányítja rá a figyelmet arra, hogy az emberiség számára ugyan valóban sokasodnak azok a kérdések, amelyekre csak egy komplex globális együttműködési rendszer adhat választ, ám ennek a feltételei ma nemcsak hogy katasztrofálisan rosszak, de éppen jelentősen romlanak is.

Hiszen a szemünk előtt zajlik az a folyamat, amelynek során egy politikai alakzat csak azért, hogy hamis mondanivalót szerezzen magának, képes arra, hogy összefogás és együttműködés helyett olyan globális polgárháborút szítson, amelynek kizárólag vesztesei lehetnek. Mindez nem túl kedvező előjel a 21. századra. Először tehát e lelki, erkölcsi, szellemi klímának kellene megváltoznia.