Galsai Dániel

Vélemény és vita

Két kék kéz

Fricska. Varju László két kezét felemelve lépett ki a főügyészség ajtaján. Mint egy kék madár, a boldogság szimbóluma

Nevezett DK-s matador 2018-ban a vád szerint le akart fizetni egy képviselőjelöltet, hogy az ne induljon ellene. Később ő volt az egyik vezíre a közmédia épületébe betörő ellenzéki kommandónak – közintézmény munkáját zavarta meg erőszakosan, ráadásul egy biztonsági őrnek nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott, amikor elgáncsolta. (Lehetne ő a cselgáncsplatform vezetője is!) Ezek után mentővel vitette el magát, hogy aztán másnap fitten, fiatalosan nyilatkozzon. Most rabosították, ahogy minden hasonló, törvényszegő állampolgárt. Normális ember, ha lebukik, elpirul, ő az ujjlenyomathoz használt kék festékkel a kezén pózolt nagyjából tucatnyi híve előtt. (Ekkora „tömeg” ebben a zergenye időben, eléggé dühösek lehettek az összefogott kivezényeltek!) A gátlástalanság és az univerzum végtelen. Az irigység színe a sárga, a féltékenységé a zöld, lehet, hogy mostantól a jellemtelenségé a kék?

Kapcsolódó írásaink

Lóránt Károly

Lóránt Károly

A múló idő nyomában (4.)

ĀÚjrakezdődik egy „milyen Európát akarunk” folyamat, amelybe jó lenne a non-Soros civil szervezeteknek bekapcsolódniuk, mielőtt Európát Verhofstadték az enyészetnek adják

Deme Dániel

Deme Dániel

Tovább hallgat az Akadémia

ĀVan történettudományként az MTA-n sikeresen elvegyülő, lelkiismeretlen, szociopata dilettantizmus, amely homlokegyenest ellentétes a testület önmaga által megfogalmazott küldetésével