Migránsok bent, britek kint

A volt luxemburgi kormányfő, aki stílusában, mondjuk, valóban szórakoztatóbb utódjánál, magáénak tudhatja azt a nem túl dicsőséges eredményt, hogy elnöksége alatt kevesebb tagja lett az Európai Uniónak.

A kiválás persze formálisan már az új ciklusban történik, de az odáig vezető folyamat az elmúlt öt év, a leköszönt biztottság sara.

Noha egyelőre komoly kilépési szándék nem merült fel más tagállamokban, a Brexit riasztó példa arra, hová vezethet a túlzott központosítás és a válságok félrekezelése. A szubszidiaritás leépülésére, Brüsszel észrevétlenül egyre messzebb nyúló csápjaira már David Cameron volt brit kormányfő is figyelmeztetett, reformtörekvései azonban nem jártak sikerrel. Pedig már akkor aggódni kellett volna, amikor két tagállami vezető, Cameron és Orbán Viktor ellenszavazatának dacára lett az Európai Bizottság elnöke Jean-Claude Juncker. Nem volt mögötte konszenzus, úgy választották meg, hogy két nemzetállam vezetője egyértelműen nemet mondott rá. Cameron megígérte a tagságról szóló népszavazást, az ígéretét beváltotta, a következmé­nyei­vel azonban már nem tudott megbirkózni. Boris Johnsonig kell várni arra, hogy egy vezető komolyan gondolja: „A Brexit az Brexit!”

A kilépéspárti kampány azzal az üzenettel győzött 2016-ban, hogy a Brexittel a britek újra kezükbe vehetik a sorsukat. Ez az üzenet pedig nem vesztette érvényét azóta sem. Brüsszelben azonban nem igazán szeretnek odafigyelni az uniót érintő kritikákra. Amikor sorra erősödnek meg az euroszkeptikus pártok, akkor a populizmus, sőt a fasizmus veszélyére figyelmeztetnek, és hangzatos beszédeket tartanak az „európai projekt” védelmében. Egészen lenyűgöző ez a szóhasználat, mert a liberális elit láthatóan teljesen érzéketlen arra, hogy mi a különbség a nemzet, a haza és egy „projekt” súlya között. Egy projekt melletti szenvedélyes kiállást tényleg csak olyan értékrendű és lelkivilágú emberektől lehet várni, mint például Guy Verhofstadt és úgy általában a liberális frakció, ahová a Momentum is teljes szívéből odatartozik. Az európaiak többsége szerencsére nem ilyen.

Az emberek aggodalmainak meghallgatása folyamatos politikai ígéret, amit Brüsszel éppen igyekszik is teljesíteni, a maga nagyon brüsszeli módján. Az Európa jövőjével foglalkozó konferencia hozhat jó eredményeket, és fontos magyar érdek is ennek alakításában minél inkább részt venni. De hát azért mégis, mennyire esszenciálisan uniós megoldás ez! Egy konferencia. Lesz itt minden, konzultáció, a lakosság bevonása, önreflexió vagy – David Sassoli EP-elnököt idézve – a reformok új korszaka. Sőt akár egy tényleges, fizikai valójában létező konferencia is, ami legmerészebb reményeinket is meghaladhatja. Egy csomó konferen­ciázást meg lehetett volna persze spórolni, ha az elmúlt években odafigyelnek a tagállami választások és népszavazások eredményeire – már ahol meg merték kérdezni a lakosságot a migráció unokáink életét is meghatározó problémájáról –, de azért ez is valami.

Jean-Claude Junckernek nem sikerült az a sorsdöntő feladat, hogy a briteket bent tartsa, a migránsokat meg kint – ahogyan azt a magyar miniszterelnök sokszor megfogalmazta. A baj már megtörtént, de sose mondhatjuk, hogy minden elveszett. Európát jobbá tenni most sem késő.