Vélemény

2021.
május 25.
4:47
Rab Irén
Rab Irén

Rövid emlékezet

ĀAz első úszó Európa-bajnokságot 1926-ban Budapesten rendezték. Nem volt nagy fakszni, összesen kilenc számban versenyeztek, és a nők nem is indulhattak. Nem építettek látványos helyszíneket, megfelelt a jó öreg Csaszi

2021.
május 25.
4:46
Vári F. Teofil
Vári F. Teofil

Magas, vékony férfi, aki növésben van

ĀKarácsony keresztapja, Gyurcsány Ferenc kimondottan sokat forgolódott miniszterelnöksége idején is orosz és kínai vezetők körében. Nem mutatta, hogy finnyás lett volna a kínai vagy akár az orosz nyelv hallatán

2021.
május 25.
4:44
Nagy Dóra
Nagy Dóra

Tudtuk, csak nem sejtettük

ĀEbben a világban már nincsenek tények. Nincs tudás, nincs tapasztalat. Narratívák vannak, és aki ezeknek nem felel meg, azokat kicsinálják. Már a szemednek se higgy, mert az is rasszista, ezért tévesztett meg azzal, hogy egy feketét fehérnek látott

2021.
május 25.
4:42
Galsai Dániel
Galsai Dániel

Szikrák

ĀFricska. Június 5-re kormányellenes tüntetést hirdetett a Hősök terére Jámbor András, a Mérce egykori főszerkesztője, előválasztási országgyűlési képviselőjelölt és a Szikra Mozgalom

2021.
május 22.
3:52
Brém-Nagy Ferenc
Brém-Nagy Ferenc

Nesze neked, konferenciasorozat

ĀKonferenciasorozat kezdődik Európa jövőjéről. Az erről szóló közös nyilatkozatot március 10-én írta alá az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság elnöke

2021.
május 22.
3:51
Szerencsés Károly
Szerencsés Károly

Szűrt holdfény

ĀA mostani napok nem az én idegrendszeremnek valók. S ezek a „mostani napok” túl régóta tartanak már, és úgy érzem, még sokáig fognak is

2021.
május 22.
3:50
Kő András
Kő András

Nyilak találkozása

ĀNéha úgy érzem, még most is kerget. Meglát a Margit hídnál, és uccu neki! Meglódul. Üget. Hatalmas tappancsaival utánam ered, és jaj lesz nekem, ha egyszer utol is ér. Annyi év múltával visszafizeti a „kölcsönt”

2021.
május 22.
3:48
Galsai Dániel
Galsai Dániel

Időutazás

ĀFricska. Minden rosszban van valami jó. Ebben a történetben például az, hogy végre végképp lehull az álarc, a vérgőzös gyűlölködők előmásznak a félhomályból, és ha kedvük szottyan, a „független” HVG-n világgá is kiálthatják lelkük setét titkait

2021.
május 21.
5:05
Őry Mariann
Őry Mariann

Brüsszel sosem tanul

ĀEzen a héten sem a szebbik arcát mutatta az Európai Unió

2021.
május 21.
5:04
Kelemen András

Vészkiáltás Macroniából

ĀNégy éve, 2017 tavaszán úgy tűnt, hogy a francia választási küzdelemben a nemzeti jobbos Fillonnak áll a zászló

2021.
május 21.
5:00
Galsai Dániel

Fegyőr különítményesei

ĀFricska. Mondom, sose becsüljük le a hitványság és a műveletlenség démoni erejét!

2021.
május 20.
4:59
Boros Imre

Fohász a fanyalgókhoz

ĀHa valakikhez fohászkodunk, az azt jelenti, hogy valamire rá akarjuk őket venni, vagy éppen azt, hogy arról, amit cselekedni készülnek, mindenképpen le kívánjuk őket beszélni

2021.
május 20.
4:56
Nagy Ervin

Karácsony, a másholember

ĀA liberális és a baloldal – ami ma már végérvényesen összeállt a globalista szellemiség zászlaja alatt – kizárólag magának tulajdonítja a helyes út kijelölését, és azt is, hogy mit jelent a fejlődés

2021.
május 21.
5:02
Vitéz Ferenc

Az olvasás művészete

ĀAz ágyba már nem szabad magunkkal vinni a napi gondjainkat, legalábbis az esti imával le kell tenni azokat, és tanácsos óvakodni a következő napon ránk váró feladatok miatt keletkező szorongásoktól is

2021.
május 20.
5:00
Sütő-Nagy Zsolt

A mozgalmár

ĀJurcsányi Józsi szeme rég nem csillogott olyan fényesen, mint amikor szombaton meghallotta Karácsony Gergely nagy bejelentését

2021.
május 20.
4:59
Vári F. Teofil

Az Apró–Dobrev-klán esete a hatalommal

ĀMentve a menthetőt az Apró–Dobrev családnak nem maradt más választása, mint a politikai agyhalott Gyurcsány Ferencet a frontvonalból kimenteni, és lecserélni a szellemileg lényegesen jobb karban lévő feleségére, Dobrev Klárára

2021.
május 20.
4:54
Galsai Dániel

Kaszára, magyar!

ĀFricska. Igazi múltidéző akcióba kezdett Óbuda-Békásmegyer baloldali vezetése!

2021.
május 19.
2:49
Rab Irén

Hol a bal, hol a jobb?

ĀEgyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szélsőjobboldali párt, amelynek provokációitól volt hangos fél Európa

2021.
május 19.
3:13
Bán Károly

Karácsony küldetése

ĀA baloldali sajtó szerint ránk kérgesedett a reménytelenség, amikor szombaton, Nyírtasson megjelent Karácsony Gergely, a remény embere, és elhozta a „99 Mozgalmat”, az ország újraegyesítésének programját

2021.
május 19.
2:46
Lóránt Károly

A második levél

ĀAz intézményeket elfoglaló szélsőbaloldali, kulturális marxista erők állnak szemben a nemzetállami tradíciókat (kulturális és történelmi örökséget) megtartani igyekvő erőkkel