Galsai Dániel

Vélemény és vita

Összenőttek

Fricska. Bekövetkezett tehát az, amit már rég mindenki tudott: összeborultak az Orbán-fóbiában szenvedők a DK-tól a Jobbikig

„Talán lehetett volna másképp, de a helyzet most az, hogy Gyurcsány Ferenc rehabilitációja nélkül jelenleg nincs esélye a kormányváltásnak” – írá a nagy Török Gábor, aki úgy független politológus, mint én a száz pluszos testsúlyommal balett-táncos. Bekövetkezett tehát az, amit már rég mindenki tudott: összeborultak az Orbán-fóbiában szenvedők a DK-tól a Jobbikig. Minden elv elfelejtve, Fletó a legpeckesebb kakas a szemétdombon! Én pedig most régebbi mondatok között böngészek. „…nem tagadom, néhány Unicumot meg kellett innom ma, hogy elviseljem a helyzetet” (Karácsony Gergely 2014-ben a Gyurcsánnyal való összefogásról). „Nem fogok Gyurcsánnyal egy listán szerepelni” (Jakab Péter, Jobbik, 2020. március). S végül egy friss mondat Schiffer Andrástól, aki eredetileg egy valóban középen álló zöldpártnak álmodta meg az LMP-t: „Összenőttek, akik összetartoztak.” Törökék most ezt az összeborulást ünneplik. A józanoknak még van bő egy évük, hogy eldöntsék, kíváncsiak-e erre a horrorfilmre.

Kapcsolódó írásaink

Rab Irén

Rab Irén

Soros, a hamiskártyás

ĀA Nyílt Társadalom Alapítványok mára körbefonja a világot, civil szervezetei mindenütt jelen vannak

Vitéz Ferenc

Vitéz Ferenc

Jónás és az „ecethal”

ĀSzobakatedra. Év vége felé még a pandé­miás időkben is gyógyító hatású lehet a humor, az ugyanis az egészséget szolgálja