Nagy Dóra

Vélemény és vita

Nem az abnormalitásra

Mi azonban már régen nem egy normális világban élünk, és a szivárványos agymosoda egyre inkább terjed. Alattomosan és roppant erőszakosan

Akkor szögezzük le egyből az elején: agyrém, hogy be kell vennünk az Alaptörvénybe azt, hogy az anya nő, az apa meg férfi. Mielőtt könnyes szemmel rácsodálkoznának erre a kijelentésemre a libernyákok, és nekifognának a tenyerük dörzsöléséhez, hogy lám, zavar van a jobboldalon, már folytatom is: nem amiatt, amit ők most hisztérikusan, a nemzetközi médiahadsereget bevetve harsognak a közösségi oldalakon.

Napjainkban odáig jutottunk, hogy a mesékben, filmekben, a különböző kereskedelmi reklámokban, a szórakoztató magazinokban folyamatosan tolják a genderpropagandát és a család szentségének megszégyenítését érzékenyítés címén. Az IKEA már odáig megy, hogy családon belüli erőszakkal reklámozza a bútorait. Mondanom sem kell, hogy ebben a fehér férfi terrorizálja a nőt. Az is trend lett már, hogy a Pride végeláthatatlan időszakában arra kötelezik a dolgozókat a multinacionális vállalatok, hogy közösséget vállaljanak az LMBTQ-mozgalommal. A női magazinok címlapjára meleg párokat pakolnak, nagy cikkekben bemutatják, hogy sokkal jobb kapcsolatban élnek ők, mint a heteroszexuálisok, és piedesztálra emelik azokat, akik coming outolnak vagy éppen nemet változtatnak. Hosszú cikkekben értekeznek arról, hogy nincs olyan, hogy nemi különbség, minden választható, és nem szabad elnyomni a gyerekeket sem a fehér, heteroszexuális, keresztény képződményeknek. Egy meleg pár sokkal szeretetteljesebb otthont tud adni a gyereknek, mint egy hetero házaspár. Aztán azt hazudják, hogy Novák Katalin miniszter asszony is arra buzdítja a nőket, hogy fogadják el, hogy kevesebbek, mint a férfiak. Közben előveszik az élő hirdetőtábláikat, vagyis a sztárocskákat, hogy azok a tenyerükre pingált alakokat felmutatva belesírják a kamerákba, hogy a „család az család”. Nagy felfedezés, mondhatom, persze ezekkel pont a lényegről terelik el a figyelmet.

Ez a modern liberális valóság, amiben a kivételeket akarják szabállyá formálni, miközben szét akarják zúzni a társadalom legelemibb részeit.

Igen, agyrém, hogy Alaptörvényben kell védenie egy nemzetnek a hagyományait, a családot és a kultúráját. Agyrém ez, hiszen egy normális világban nem lenne erre szükség. Mi azonban már régen nem egy normális világban élünk, és a szivárványos agymosoda egyre inkább terjed. Alattomosan és roppant erőszakosan. A gyerekeinket célba véve.

Nem is kérdés, hogy egy diszfunkcionális család rossz hatással van a gyermekre, és sajnos vannak ilyen esetek. Az sem kérdés, hogy sokkal nehezebb dolguk van azoknak, akik csonka családban nőnek fel. Bár azt jótékonyan elfelejtik, hogy a válások számának ugrás­szerű növekedéséhez nagyban hozzájárult az is, hogy a liberális kánon égisze alatt a házasság intézményét az évek alatt kiüresítették, miközben az egyént tették meg mindenhatónak, akinek – szerintük – a saját boldogsága hajszolásán kívül semmi más dolga sincsen, így, ha valami nem tetszik neki, akkor azt nyugodtan otthagyhatja, következmények és felelősségvállalás nélkül. Nem a problémák megoldása, a másik megértése, a közös célok kitűzése, az életre szóló szövetség megalapozása, erősítése a lényeg, hanem az egyén. Az egyén, aki bármikor újrakezdheti az életét, mindegy, hogy ennek, milyen ára van.

Azok, akik most a leghangosabban sírnak, hogy nincsenek Magyarországon európai értékek (jelentsen ez bármit is), meg hogy sértik a melegjogokat, akiknek most majd nem lehet gyerekük (teszem hozzá nem emiatt), na, ők azok, akik a mindennapokban azt akarják bemesélni a nőknek, hogy a gyerek csak nyűg, akadály és lemondás. Majd hangsúlyozzák, hogy nem kell kétségbeesni, ha „baleset történik”, hiszen akkor mehetnek abortuszra annyiszor, amennyiszer csak akarnak. Ezzel persze a tenyerüket összefirkálóknak, a nagy emberbarátoknak, jogvédőknek és az Alaptörvény miatt most jajveszékelőknek már semmi bajuk sincsen, nem igaz?

Persze, sok szörnyűség van a világban, de ezek megint a kivételek, és nem pedig a szabályok. Egyedi, fájdalmas és elborzasztó esetekből tanulni lehet, de nem ezek azok, amik alapján döntéseket hozunk. Nem ez a jellemző, hanem ezek a kirívó esetek. Ezért is mutatják be őket olyan nagy részletességgel. Na meg azért, mert arra roppant alkalmasak, hogy érzékenyítsék a társadalmat, és elhitessék vele, hogy a családon belüli erőszak meg a heteroszexuális elnyomás az mindennapos, sőt törvényszerű. Itt az ideje annak, hogy kimondjuk, hogy nem, ez nem az. Itt az ideje, hogy a normalitást folyamatosan ütlegelőktől ne kérjünk bocsánatot, hanem a sarkunkra álljunk, és megállítsuk a romboló, széthúzó, az embereket önző, képmutató fogyasztógépekként kezelő, a közösséget és a legszentebb egységet pusztító propagandájukat. Nem fogjuk feladni a nemzetünket egy önmagát meghaladó, kiüresedett, agyament ideológia és nemzetgyilkos eszme kedvéért.

Soros Györgyöt idézve: „Abnormális időkben a normális szabályok nem működnek.” Ő már csak tudja, és jól tudják ezt a globalisták is. Éppen ezért szükséges, hogy végre a normális világ szabályait megvédjük, ezzel megakadályozva a ki­-vételek szabállyá formálását, az alapok elpusztítását és az abnormalitás terjedését.

(A szerző politológus, az IKoN elnöke)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Összenőttek

ĀFricska. Bekövetkezett tehát az, amit már rég mindenki tudott: összeborultak az Orbán-fóbiában szenvedők a DK-tól a Jobbikig

Bán Károly

Bán Károly

LáriFeri és a balkolbász

ĀA régi csikorgó, recsegő-ropogó lemezt le lehet venni, az Összefogás szimfónia dallamai lecsengtek. A moslékot összegyúrták. Régóta nem volt ez már kérdés, illetve csak idő kérdése volt az egész