Ki mire alkalmas?

Noha az Európai Unió következő hétéves költségvetésének és a pandémia okozta gazdasági válság enyhítésére szolgáló helyreállítási alapnak az elfogadása körüli hullámverés háttérbe szorította valamelyest, nem árt figyelni rá, hiszen most, hogy kiderült, sem az unió bizottsága, sem a parlamentje nem váltja le karácsonyra Orbán Viktort, gyaníthatóan hamar találkozunk majd újra vele.

Mindig tanulságos nyomon követni, ahogyan a magyar nyilvánosság magát szabadságában korlátozottnak érző és/vagy láttató részében a tények szelektálásával, alakításával, elrendezésével, és ha hiányoznak, akkor gyártásával felépül egy-egy értelmezési keret. (Zárójelben jegyezném meg, a magyarországi médiaszabadság lassan úgy néz ki az európai közbeszédben és a világsajtóban, mint a régi viccben a csernobili atomsugárzás: nem volt, nincs, és azóta folyamatosan csökken.) Így lett például a katasztrofális kormányzása miatt méltán katasztrofális vereséget szenvedő baloldalból demokratikus ellenzék, mára simán csak demokraták, amely társulás nevében is demokratikus vezérpártjának az elnöke demokratikusan kijelentette, vagy felesége lesz pártjának a miniszterelnök-jelöltje, vagy nem lesz jelölt.

Ezt a legújabb elbeszélést a Lánchíd felújításával, biciklisávokkal és buszbérlési tenderekkel nem túl sikeresen küzdő főpolgármester indította el a Time magazin riportjában megszólalva, amikor azt mondta, amióta Orbán Viktor hatalmon van, gazdasági növekedés van, a járvány jelenti az első válságot, és az megmutatta az alkalmatlanságot. Mondható lenne, hogy Karácsony Gergelynek nem sikerült kibontania az igazság minden részletét, hogy gazdasági növekedés nincsen magától, azt önnönmagában még a világgazdaság pénzbősége se garantálja, hogy egész Európa küzd a koronvírus-járvánnyal, és ugyan párját ritkítja a magyar ellenzék, amelyik ezt is a valóság meghajlítására, a kormány támadására, politikai haszonszerzésre használja fel, az ezerszer legyalázott egészségügy egyelőre megbirkózni látszik vele.

De tudjuk, az igazságnak kevés szerep jut a narratívaépítésben. A főpolgármester üzenete is végigfutott a nyilvánosság bal felén, mint ingerület az éber idegrendszeren. Megírta egy újságíró, akit mint releváns információt közlőt hosszan faggattak a rádióban, hogy aztán a tétel feltűnjön a bukott miniszterelnök Facebook-posztjában vagy éppen Kuncze Gábor interjújában.

Az alkalmasság az egyik legfontosabb kérdése a politikának, illetve az, hogy a választók kiről hiszik el, hogy alkalmas és képes az ország vezetésére. Ha ebből a szempontból tekintünk az egyesült ellenzékre, hát… Gyurcsány, ugye, már bizonyított, a fővárosról sem az az ember benyomása, hogy hihetetlen fejlődésnek indult, amióta a baloldal átvette, ez igaz a kerületeikre is, és akkor a parlamentben mérgezett egér üzemmódba kapcsolt többi lehetséges jelöltről még nem is beszéltünk. A legtöbbet eme politikai tömörülés szereplőiről az mondja el, hogy telesírtak minden telesírható helyet a választási törvény megváltozása miatt, de az azzal keletkezett nem túl bonyolult feladvány megoldásához, az alkalmazkodáshoz tíz évre volt szükségük. Érthetőnek tűnik hát, hogy ha a saját alkalmasságuk bizonyítása kevés reménnyel kecsegtet, akkor Orbán „alkalmatlanságát” kellene valahogyan átverni a közvéleményen.

Ez sem könnyű, de van hozzá segédcsapat. Mint az ismert és alkalmas újságíró-műsorvezető, aki azt írta a kormányoldalról: „az utolsó molekula oxigént is kiszívjátok a diskurzusból”. Hacsak úgy nem.

(A szerző lapszekesztő)