Az anya legyen nő, az apa pedig férfi

Személy szerint örömmel fogadtam a Alaptörvény kilencedik módosításának hírét. Igen bölcs döntésnek tartom a család intézményének pontos megfogalmazását és védelmét. Az anya legyen nő, az apa pedig férfi, nincs ebben semmi elhibázott. Ez nem holmi szeszély, hanem a Teremtő akarata. A család elleni támadások évtizedeit éljük. Pár évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna mindaz, ami most történik körülöttünk.

Két anya, két apa, béranyaság és egyebek egyszerűen csak ízléstelen vicceknek számítottak volna. Mostanra azonban napjaink valóságává, divatcikké váltak az antropoló­giai elhajlások. Feloldották a családot, mint egy üdítő pezsgőtablettát. A gyerekek cserebere tárgyává, árucikké vagy éppen ajándéktárgyakká váltak.

Nemrég mikrofonvégre kaptam az első olasz transznemű palamenti képviselőt, a leghíresebb LMBTQ-aktivistát, Vladimir Luxuriát. A férfiból nővé alakult személy úgy fogalmazott, maga sem tartja bölcs dolognak az anyaméh áruba bocsátását, az újszülöttek árucikké változtatását. Helyesebb lenne, ha heteroszexuális házaspárok adományként engednék át gyermekeiket a homoszexuális pároknak – vetette föl a legfrissebb ideát a transzszexuális politikus.

Nem tagadom, egy pillanatra megszédültem a gondolattól. Háromgyerekes édesanyaként fájdalommal hasított belém a gyerek­ajándékozás gondolata. Pedig ez már csak így van a haladó Nyugaton, minden, amit a fantázia elbír, az valósággá válhat.

Azt hiszem, a dolgokat még időben a helyére kell tenni, megelőzve a súlyosabb elhajlásokat. Az anya legyen nő, az apa pedig férfi. Nem azért, mert Novák Katalin családügyi miniszternek így tetszik vagy mert a jobboldali harcos Giorgia Meloni így szeretné, hanem azért, mert a természet így alkotott meg minket. A magyar állampolgárok számos fölösleges fejfájástól megkímélhetik magukat, ha már az elején leszögezik, hol vannak a határok. Olaszországban az elmúlt években számtalan szópárbajban próbálták bizonyítani a józan ész törvényét, de mindhiába.

Éveken keresztül tartó sorozatos tüntetések, családügyi konferenciák, a civil társadalom kitartó rezisztenciája ellenére az olasz parlament képviselőháza az LMBTQ-kisebbség védelmében döntött. Elfogadta a homotranszfóbiáról szóló törvényjavaslatot. A szenátusban tovább folytatódik a vita, az azonban kétségtelen, hogy amennyiben jogerőre emelkedik a javaslat, akkor befellegzett a hagyományos család kifejezésnek.

Diszkrimináció kategóriába tartozik majd, ha a család fogalmát egy nő anya és egy férfi apa fogalmaira szűkítenék le. Arról nem is beszélve, ha bárki is feltételezné a gyermekhez való jogukat. Hát itt tartunk mi ebben a csodálatos országban. A szabadságból a szabadosságba fordulva. Napjaink egyik legdivatosabb fogalma a szabadság. De létezik-e korlátok nélküli szabadság? Vagy csak akkor lehetünk valóban szabadok, ha egészséges keretek, falak védenek? Nem elválasztanak, nem megfosztanak valamitől, hanem biztonságban tartanak. Ez esetben nemcsak a keresztény tanítás a korlát, hanem a természet, a Teremtő akarata is.

Chesterton angol író így fogalmaz: „Lehetséges, hogy a katolikus tanítás és fegyelem olyan, mint egy fal, de ez a fal játszóteret kerít be. A kereszténység az egyedüli keret, melyben a pogány öröm fennmaradhatott. Képzeljük csak el, hogy gyermekek játszadoznak a tengerből magasan kiemelkedő sziget gyepes ormán. Míg a szirt szélén ott állt a fal, a legbolondabb játékba is nyugodtan belevethették magukat, s a sziget olyan lett, mint egy lármás gyerekszoba. Ám egy napon leomlott a fal, és elébük tárult a veszély a maga meztelenségében. Nem zuhantak a mélybe, de mikor barátaik visszatértek, ott találták őket összebújva és dideregve a sziget közepén, és ajkukon elnémult a dal.” Kicsit így képzelem el a magyar és a nyugati társadalmak összevetését. Magyarország még olyan, mint egy lármás gyermekszoba, a szabadosságtól megittasodott Nyugat azonban némán és tehetetlenül didereg a sziget közepén.

(A szerző újságíró)