Belföld
Izraeli drón a magyar égen
Még 2008. december elején jelentette be Afganisztánban a Gripen-átvételnél, akadozó nyelvvel – sokak szerint csöppet kapatosan – botrányt okozó Szekeres Imre honvédelmi miniszter, hogy a hadsereg megvásárolta az izraeli Elbit Systems cég által gyártott Skylark I típusú mini UAV-kat. A rendkívül megbízható és hasznos eszközből 2017 és 2022 között további, ismeretlen darabszámban vett a honvédség. Igaz, ezek már nem az első generációs darabok voltak, hanem azok modernizált (Skylark I LEX) változatai.
Maga a Skylark egy, a kor követelményeinek megfelelő kisméretű, könnyű, viszonylag egyszerűen kezelhető harcászati megfigyelő és felderítő pilóta nélküli repülőgépcsalád – szakszóval UAV tagja. Kifejlesztése az Elbit Systems vállalathoz köthető.
A szerkezetnek több változata létezik – így akad a sorban gyalogosan is szállítható és kézzel indítható kivitel épp olyformán, mint a nagyobb utánfutóra épített katapultból kilőhető verzió. A gép meghajtásáról egy villanymotor és a hozzá kapcsolódó légcsavar gondoskodik. Egyaránt fölszerelhető nappali üzemű televíziós (CCD) és éjszakai infravörös (FLIR) kamerával. A Skylark - akárcsak bármely modern társa - a „műszeme” által észlelt látványt valós időben képes az irányító állomásra küldeni.
Izraelen kívül 2007-ben Ausztrália és Kanada rendszeresítette elsőként. A Magyar Honvédség által 2008-ban alkalmazott drón hatótávja tizenöt, míg a ma rendszerben tartott utódjának a hatósugara száz kilométer körül jár, s ezzel a képességével hatékonyan tudja támogatni a különleges erők műveleteit. Fontos megjegyezni, míg az első változat üzemideje durván másfél, addig legkorszerűbb utódjáé már hat óra. Repülési magassága bőven négyezer méter fölött jár, tömege a szenzorokkal és kamerákkal együtt súrolja a negyven kilogrammot.
Létezik egy hibrid, azaz elől robbanó, hátul villanymotorral hajtott verziója is. Ez már tizennyolc órát képes szárnyalni, és a hatótávja is megnőtt százhúsz kilométerre – cserében viszont csak háromezer méter környékén alkalmazható.
A Magyar Honvédség haderőfejlesztésének kevéssé látványos, ugyanakkor elengedhetetlen részéről szóló sorozatunkban korábban bemutattuk a PZH–2000 önjáró löveget, a Leguan hídvető lánctalpast, majd a Leopard 2A7+ harckocsiban fél óra alatt motort cserélni képes Bergpanzer–3 „Büffelt”, azaz Bivalyt, a légvédelmet mesterfokon űző Skyranger 30 eszközt, majd a minap sorra kerültek a rakéták, a tűzszerészrobotok, az aknavetők és az akár negyven milliméternyi páncélt átütő és a különleges katonákat szolgáló apró fegyverek. S sorra került a minap a helikopterből is kihajítható Polaris MRZR 4 deszantos jármű is, s korántsem mellékesen feltártuk, mire képes az Airbus legújabb honvédségi helikoptere, azaz a H–225M.
