Belföld
Kézre álló apró önvédelem
A Mauser fegyvergyár háború utáni „maradványaiból” 1949-ben a Németország nyugati megszállási övezetéhez tartozó Oberndorf am Neckar településen alapított Heckler & Koch GmbH (H&K) Theodor Koch és Alex Seidel nevéhez köthető. A győztes szövetségesek korlátozásai miatt a cég eleinte alapvetően varrógépalkatrészeket, mechanikus szerkezeteket és mindenféle gépekhez kisebb kiegészítő berendezéseket készített, s talán ma is a polgári vonalon mozogna, ha 1956-ban nem ír ki tendert a Bundeswehr (Német Szövetségi Haderő), melyre a H&K – stílszerűen nem egy kötőgéppel, hanem – egy megbízható fegyverrel jelentkezett.
Igaz, ez nem volt nehéz, hiszen a Mauser alapokon kulturálódott szakember- és mérnökgárda vélhetően nagyobb örömmel gyártott (végre) puskát mint forgó cérnafűzőt vagy szimpla fogaskerekeket.
A vállalat termékei, azaz az MP5 géppisztoly, a G3 és a modernebb G36 rohampuskák, az MP7 önvédelmi fegyver, az USP típusú pisztolyok és a nagy pontosságú PSG1 mesterlövészpuska az 1956-óta eltelt évtizedekben igencsak népszerűek lettek a piacon. Az aktatáska méretű, abban könnyen elrejthető fegyverek amúgy nem csak a különleges szolgálatoknál tűntek föl, hanem a filmkészítők is felfigyeltek rájuk. Ékesen (vagy szomorúan – mindez nézőpont kérdése) bizonyítja ezt egy mozis szakmai oldal, ahol a szerkesztők az általuk ismert összes alkotást igyekeztek a képkockákon feltűnő fegyverek szemszögéből leltározni. Ha végig nézzük a sorokat magunk is meggyőződhetünk róla, hogy a H&K termékei gazdagon kaptak szerepet a vásznon.
A cégnek egyébként dolgoznak leányvállalatai az Egyesült Királyságban, Franciaországban és az Egyesült Államokban is.
A Magyar Honvédség különleges rendeltetésű erői jelenleg a Heckler & Koch MP5A3 géppisztolyt alkalmazzák. Azt, hogy mennyi a rendszeresített állomány, nem árulják el, de ettől még magának az eszköznek az adatait bátran lehet közölni.
A vállalat a szóban forgó géppisztolyt az 1960-as években fejlesztette ki a Német Szövetségi Köztársaság fegyveres szolgálatának igényei alapján. A termék alapja a nagy sikerű G3-as gépkarabély volt, s így a típuscsaládok az MP5, MP5K, MP5SD, MP5PDW, MP5A1 (A2, A3) és A4 lettek.
A 9 milliméteres fegyver kétféle tárába tizenöt vagy harminc lőszer tölthető. A tömege éppen túllépi a 2,5 kilogrammot, betolt válltámasszal a hossza pedig mindössze huszonhat centiméter (Ebből 22,5 centiméter maga a cső.). Percenként elméletileg nyolcszáz lövésre képes, a kis méretért – úgymond – cserében viszont a hatásos lőtávolsága mindössze százötven méter. Igaz, nem is arra alkották, hogy egy kilométerről lelőjenek vele bárkit is, hanem sokkal inkább a közelharc – megbízható – eszköze.
Létezik egy speciális kivitel is, melyre különleges hangtompító szerelhető. Utóbbival a dörej egy kispuska elsütésének a pukkanásáig mérsékelhető.
A Magyar Honvédség haderőfejlesztésének kevéssé látványos, ugyanakkor elengedhetetlen részéről szóló sorozatunkban korábban bemutattuk a PZH–2000 önjáró löveget, a Leguan hídvető lánctalpast majd a Leopard 2A7+ harckocsiban fél óra alatt motort cserélni képes Bergpanzer–3 „Büffelt”, azaz Bivalyt, a légvédelmet mesterfokon űző Skyranger 30 eszközt, majd a minap sorra kerültek a rakéták, a tűzszerészrobotok, az aknavetők és az akár negyven milliméternyi páncélt átütő fegyverek is.
