
Szánalmas magamutogatás
ĀHatalmas indulatokat keltett az olimpia megnyitóünnepsége, és ezt elégedetten nyugtázhatjuk, mert arról árulkodik, hogy még a „fejlett” Nyugaton sem vesztette el mindenki a józan eszét
ĀHatalmas indulatokat keltett az olimpia megnyitóünnepsége, és ezt elégedetten nyugtázhatjuk, mert arról árulkodik, hogy még a „fejlett” Nyugaton sem vesztette el mindenki a józan eszét
ĀOrbán Viktor Tusnádfürdőn elmondott beszédét minden eddiginél nagyobb várakozás előzte meg, hisz olyan tektonikai mélységű világhatalmi energiák erőterébe kerültünk, mint amilyenbe utoljára a 16. században voltunk
ĀSZOBAKATEDRA. Alapfokú fizikai tanulmányainkból emlékszünk rá, hogy térbeli meghatározottságunkat három dimenzióval jelöljük: a szélességgel, hosszúsággal, magassággal/mélységgel, és a dimenzió maga is méretet vagy kiterjedést jelent
ĀMost, amikor magyarságunkban naponta sértenek meg bennünket a magasságos Európai Unió ilyen-olyan tagjai, kockázat nélkül kimondhatjuk, hogy nehéz a dolgunk magyarként ebben a megcsonkított hazában
ĀNAPI KOMMENTÁR. Ki hitte volna, hogy Magyar Péter színre lépésével olyan magyar történelmi nagyságot is megidéz, mint a Búvár Kund néven ismert Zotmund lovag
ĀBaillet-Latour kitért arra, hogy már 1896-ban, az első olimpia idején is felmerült a budapesti rendezés gondolata, mert a görögök lassan haladtak az építkezési munkálatokkal
ĀA jakobinus diktatúra – és általában a francia forradalom – nagy iskolája az emberi szándékok és az emberi képességek közti ellentétnek
ĀMég most is válaszra vár az a kérdés, hogy miként szerezhette meg az első helyet a július 7-i francia nemzetgyűlési választások második fordulójában a Jean-Luc Mélenchon vezette szélsőbaloldalinak mondott tömörülés
ĀNAPI KOMMENTÁR. Úgy fest ugyanis, hogy Karácsonyék eredetileg sem akartak semmit csinálni, csak kifosztani a budapesti kasszát
ĀFRICSKA. Tovább nehezítette a globális informatikai leállással is sújtott repterek működését a klímaaktivisták újabb akciója
ĀMi ez, ha nem nyílegyenesen diszkrimináció a parlamenti többség részéről a kisebbségben maradókkal szemben? Mi ez, ha nem az annyiszor hivatkozott, kettős mérce az európai polgárok által megválasztott honatyákkal s honanyákkal szemben?
ĀFRICSKA. Gustavo Petro kolumbiai elnök bátor tettet hajtott végre, amikor aláírta hétfőn a bikaviadalok betiltásáról szóló törvényt
ĀKÉTPERCES. J. Károly csak most vette észre, hogy a kánikulában megfagyott a levegő. Látszólag felforrósodott, mikor az uniós tisztségviselőket választották
ĀA demográfiai válság ok-okozati rendszere meglehetősen tág összefüggésrendszerben értelmezhető, így a problematika nem rendezhető homogén struktúrába
ĀMég ebben az agybuggyantó nyárban sem csitul a ricsaj az Operaház körül. Szinte menetrendszerűen jött az újabb botránykavics a kiszáradt pocsolyába: a Magyar Állami Operaház főigazgatója már és még urizál
ĀNAPI KOMMENTÁR. Az Európai Parlament ezúttal is megmutatta, hogy többet ér neki a hatalomvágy kiélése, minthogy betartsák a jogszabályokat
ĀA huhogók, lám, sajátos formában feltámadtak. Mondhatnánk, reneszánszukat élik. Itt és ma
ĀBizonytalanná vált világunkban, annak minden szegmensében szinte minden „állítólag” történik
ĀFRICSKA. Magyar szót ejtett arról is, hogy számára egyre világosabb hogy a DK és Fidesz összefog ellene
ĀNAPI KOMMENTÁR. Európa gyengébb, mint öt évvel ezelőtt. Mégis Von der Leyent választották újra a bizottság elnökének, mivel úgy tűnik, hogy kész megvalósítani a baloldal kívánságait
ĀKétségtelen, egy demokráciában joguk van tüntetni még a tudatlanoknak is