Rab Irén

Vélemény és vita

Utolsó generáció?

Ha majd egyszer elemzik a 2024-es EP-választás kampánytémáit, a programok alapján senki sem fogja gondolni, hogy milyen bajban volt ekkor ez a közösség és a világ

Húsz éve volt az első EP-képviselőválasztás Magyarországon. Az esemény történelmi fontosságát átérezve ezeregyszáz kilométerről is hazautaztam, hogy itthon, magyar európai polgárként adhassam le a voksomat. A hangsúly a magyaron volt, magyarként Európában. Később európaiságomat kipróbálandó kétszer is Németországban szavaztam, hiszen ezeknek a választásoknak látszólag semmi tétje nem volt akkor, legalábbis nemzeti szintű tétje nem. Bementem a nagyméretű szavazófülkébe, kicsomagoltam a lepedőnyi ívet. Képtelenség volt áttekinteni a felsorolt összes pártot, harminckettő volt belőlük, ennek negyedét ismertem a sajtóból, a többit nem. Volt pártja például a nőknek, a férfiaknak, a nyugdíjasoknak és a feltörekvőknek, a rózsaszínűeknek (párducok) és a szürkéknek (fogatlan oroszlánok) is. A párducok valószínű a fiatalokért, a fogatlan oroszlánok az idősek jogainak képviseletéért akartak Brüsszelbe kerülni. Vagy inkább a kampánypénzt megkaparintani, mert mandátumra esélyük sem volt.

A demokrácia és az egyenlőség jegyében létrehozott Európai Parlament óriási vízfej az unió testén. Szerepét és feladatait túlértékeli, a nemzeti parlamentekével azonosítja, ezért aztán folyamatos hatáskör túllépésben van. Arról nem is szólva, hogy az EP a huszadrangú levitézlett vagy éppenséggel kezdő politikusok gyűjtőhelye, akik ideológiai alapon politizálnak és nem országaik érdekében. A 2015-ös nagy migrációs hullám kellett ahhoz, hogy az embernek kinyíljon erre a szeme, és bogarásszon kicsit a Nyílt Társadalom Alapítvány adatbázisában. Az adatbázisban „megbízható szövetségesek” címszó alatt az EP-képviselők harminc százaléka volt név szerint felsorolva akkoriban. Brüsszelben huszonötezer jól fizetett lobbista (vállalkozó, egyesület, NGO) tartja befolyás alatt az EU-s intézményeket. Szabad bejárásuk van az EP-képviselőkhöz, a különféle bizottságokhoz. Az eredményét látjuk.

Ma már az EP-választás nem nyár eleji hacacáré, hanem vérkomoly dolog. A migráció és sok egyéb más lobbiérdek látványosan megosztotta Európát, befolyásuk jól látható az Európai Parlament széksoraiban. A valaha mérsékelt jobbközép fölényű parlament ereje szemmel láthatóan megcsappant, balra húzódott, mintha ott jobban sütne a nap. Öt éve még úgy gondoltuk, hogy a migráció, mint kampánytéma nyerő lesz, hiszen normális európai ember nem akarhatja a kontinens vesztét. De a kontinens érdekével szemben a progresszív világ világméretű problémát vizionált, a klímarettegést, aminek nemtől, kortól és nemzeti hovatartozástól függetlenül rengeteg európai bedőlt. A kampánytémához megtalálták a hiteles képviselőt is, akit a már érzékenyített tömegek azonnal követni tudtak. Ki mer ugyanis ellenállni egy dacos tekintetű, bevallottan beteg, tanulatlan leánygyermek akaratának? Greta Thunberget simogatták, óvták, sokmillióan követték és elhitték neki, hogy péntekenként ifjú követőivel mindannyiunk jövőjéért aggódnak. Így aztán az ikszet a Thunberget támogató pártok neve mellé húzták be. A jelenlegi EP-ben húsz százalékot sem ér el a konzervatív és nemzeti elkötelezettségű képviselők aránya, és ők sem alkotnak egységes platformot.

No migration, no gender, no war! adott iránymutatást a magyar miniszterelnök Európa számára egy évvel ezelőtt. Az ellenoldal sokáig nem tudott rá releváns kampánytémát találni, hiszen Orbán Viktor azt fogalmazta meg, amit ma a legtöbb európai polgár kíván: a normalitást, békét és nemzeti önrendelkezést. A balzöld haladárok ennek éppen ellenkezőjét képviselik, viszont a választók szavazatai kellenének nekik. Átlapozva a német parlamenti pártoknak az év elején kiadott választási programját azt látja az ember, mintha egészen más világban, alternatív valóságban élnének.

A német kormánypártok közül a szocialisták mindenütt külső-belső ellenséget vizionálnak. A külső ellenség ki más lehetne, mint Orbán Viktor, név szerint kiemelve a szocik programjában. A belső ellenség az AfD, akiknek az Alkotmányvédelmi Hivatal éppen most állítja ki a jobboldali szélsőségeseknek kijáró bizonyítványt. Veszedelmes belegondolni, hogy a tagállami szuverenitásban, nemzetállamok Európájában és a konnektivitásban gondolkodó pártot és az őt választó mintegy 15 millió német állampolgárt szélsőségesnek, az alkotmányos rendre veszélyesnek tartanak Németországban.

A Zöldek programja legalább ennyire riasztó. Ők azok, akik Egyesült Európát szeretnének, ami természetesen jólétet, igazságosságot, szabadságot és biztonságot jelent. Mindenben legyen unió, azaz régi nevén központosítás: infrastruktúrában, beruházásban, megújuló energiában, ügyészségben, rendőrségben, sőt a tervek szerint EU-hírközlési ügynökség létrehozásában is! Az új TASSZ (fiatalabbak kedvéért a Szovjetunió központi hírközlő szerve) majd megmondja, mit és hogyan lehet nyilvánosságra hozni. Ne aggályoskodjunk, hogy miből telne európai minimálbérre és társadalombiztosítási igazolványra, örüljünk inkább, hogy megígérik! Az ő Európájukban nem lenne kiközösítés, legfeljebb csak minket és a hozzánk hasonlóan gondolkodókat zárnák ki vagy be büntetésből. Mert Európát függetleníteni kell az autokratáktól és EU-s pénzeket csak a jogállamiság és a demokratikus elvek betartásával szabad kifizetni. Hogy mi a jogállami és mi a demokratikus, azt majd természetesen ők mondják meg.

Ha majd egyszer elemzik a 2024-es EP választás kampánytémáit, a programok alapján senki sem fogja gondolni, hogy milyen bajban volt ekkor ez a közösség és a világ. Mert úgy tesznek, mintha nem lenne a háború, eladósodás, gazdasági lejtmenet, mintha nem lenne a migráció, nem lenne veszélyben a keresztény gondolkodás és kultúra, nem csökkenne a népesség. (Mondjuk Németországé a bevándorlóknak köszönhetően éppenséggel nem csökken.) Mintha be lenne kötve a politikusok szeme, beviaszolva füle, nem látnak, nem hallanak. A háború említése nélkül építik a „szabadság és béke projektjét”, mert hitük szerint felelősséggel tartoznak a német népnek és a jövő generációjának is.

Persze sok kis párt indul ismét, szám szerint harminckettő. Köztük az „Utolsó Generáció”, az a szélsőbaloldali klímaaktivista csoport, akik autópályán, repülőtéren és egyéb feltűnést okozó helyeken az aszfalthoz ragasztják magukat, akik azért járnak múzeumba, hogy pótolhatatlan festményeket öntsenek le paradicsomszósszal, miegyébbel. A programjuk szerint az Európai Parlamentet színpadként használnák hasonló protestakciókhoz. Természetesen a demokrácia jegyében. A nap botránya, hogy a szavazóíven a jelöltjeik neve mellett a klímavédő elnevezés szerepel. Ez a foglalkozásuk. A többi párt most tiltakozik, mert úgy érzik, ezzel jogtalan előnyhöz jut az Utolsó Generáció. A zöld identitás sok szavazatot hozhat, hiszen Németországban az Európa Parlamenti választásokon 16 év az alsó korhatár. A felső bevezetésén jó ideje gondolkodnak, ne döntsenek ugyanis az idős emberek mások jövőjéről.

A szerző történész