
Gazsó Alida Dóra: Nem szeretném úgy abbahagyni, hogy nincs egy olimpiai aranyam
ĀA kajakozó visszatekintve a párizsi játékokra, amelyen újoncként egyesben, párosban és négyesben is indult, ugyanakkor elégedetten értékelt
ĀA kajakozó visszatekintve a párizsi játékokra, amelyen újoncként egyesben, párosban és négyesben is indult, ugyanakkor elégedetten értékelt
ĀA futásban az erejét kiválóan beosztva, jó taktikával jött fel egészen a dobogós helyezésig
ĀElfelejtetted, honnan jöttél – üzente
Ā54 milló eurót is fizetnének a 22 éves labdarúgóért
ĀA magyar bajnoki címvédő szurkolóit egy idegenbeli mérkőzésről kitiltotta az UEFA, de ezt a szankciót két évre felfüggesztették
ĀA Bosznia-Hercegovina otthonában aratott hétfői sikere után Marco Rossi együttese négy fordulót követően a harmadik helyen áll csoportjában
ĀJövőre újra játszhat a francia Paul Pogba
ĀNem sikerült kihasználni a szettelőnyt
ĀA magyar bajnok 70–63-ra győzte le az olasz Schiót szerdán este
ĀA férfi kosárlabda Bajnokok Ligájának csoportkörében aratott sikerhez elengedhetetlen volt Perl Zoltán 20 pontja
ĀKét évvel ezelőtt vonult vissza a profi futballtól
ĀElárulta, várhatóan először februárban a fedett pályás válogatóversenyen áll rajthoz
ĀA korábbi 97-szeres magyar válogatott futballista első NB I-es megbízatására készül
ĀPerrel fenyegetőzik a Real Madrid francia világbajnok futballistája
ĀAz elnökség elfogadta a jövő évi versenyprogramot
ĀAz 51 éves német szakembernek ez az első szövetségi kapitányi megbízatása
ĀA nyolcszoros aranylabdás két gólpasszt is kiosztott, ezzel a világbajnok argentinok 6–0-ra felülmúlták Bolíviát, de a brazilok is lazán behúzták saját meccsüket
ĀA BL négy négycsapatos csoportjából az első kettő jut a negyeddöntős csoportkörbe
ĀAz Európa-bajnok hispánok 3–0-ra verték a végére emberhátrányba kerülő szerbeket
ĀA fehérváriak csupán 73 pontot dobtak a francia Le Portel vendégeként kedden a férfi kosárlabda Európa Kupa második fordulójában
ĀA mindössze 22 esztendős magyar válogatott a német THW Kiel 32–28-as győzelméhez járult hozzá