
Socca: Továbbjutottak a magyar csapatok
ĀMindkét együttesünk sikerrel vette a Bajnokok Ligája krétai csoportkörét
ĀMindkét együttesünk sikerrel vette a Bajnokok Ligája krétai csoportkörét
ĀA hatodik kiemelt magyar–luxemburgi kettős nem kezdett jól, 11–5-re bukta el az első játszmát a harmadikként rangsorolt Natalia Bajor, Tatiana Kukulkova lengyel–szlovák duóval szemben
ĀA bajnok és listavezető szombathelyiek már a félidőben 5–1-re vezettek
ĀAz észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 2024/25-ös idényében pénteken 8–3-ra győzte le a vendég San Jose Sharks csapatát a Winnipeg Jets
ĀA magyar válogatott Juhász Dorka a liga honlapja szerint kilenc és fél percet játszott, és két pontot szerzett
ĀA Falco kiváló kosárlabdázója a szerdai szombathelyi teljesítményével érdemelte ki a büszke címet
ĀA horvát középpályás a Real Madrid történelmének valaha volt legidősebb játékosává válhat
ĀA 27 éves pilóta mögött George Russell, a Mercedes brit versenyzője végzett a második, míg a Ferrarit vezető monacói Charles Leclerc a harmadik helyen a pénteki sprintkvalifikációban
ĀA MOB az olimpiai kvalifikáción részt vett 18 és 35 év közötti sportolók jelentkezését várja
ĀAz orosz elnök fő feladatként jelölte meg Oroszország visszatérését az olimpiai családba
ĀA világ egyik legrégebbi versenysorozata 1851-ben kezdődött
ĀAz Országgyűlés elnöke Törökországban járt
ĀA látássérültekre és a gyengén látó emberekre is gondoltak a világhírű bajor klubnál
ĀCsapattársa, a monacói Charles Leclerc autózta a második legjobb időt
ĀAz Ágyúsok drukkerei azt nehezményezik, hogy a Liverpool magyarja nem kapott sárgát labdaelrúgás miatt
ĀA szezonzáró futam központja Szerencsen lesz
ĀFolytatódik az üzengetés közte és volt férje között
ĀA magyar válogatott csapatkapitányára és társaira nem vár könnyű feladat
ĀAz olasz válogatott így nem indulhat a világkupán
ĀA kecskemétiek legutóbbi öt meccsüket elveszítették a bajnokságban
ĀA motorsport világtanács elfogadta a tervezett szabálymódosításokat