A toronydőlések naplója
ĀA „toronynapló” írójának legalább középfokú tériszonya van, ezért ha feljut a magasba, soha nem a mélybe, hanem a messziségbe néz
ĀA „toronynapló” írójának legalább középfokú tériszonya van, ezért ha feljut a magasba, soha nem a mélybe, hanem a messziségbe néz
Ā„Ne remélje, hogy megszabadult a könyvektől!” Erre a tíz évvel ezelőtt magyarul is megjelent beszélgetéskötetre hivatkoztam már e hasábokon
ĀAz idei nyaralási szezon (egyéni és közösségi érdek közt ingadozva, az egyéni érdeket háttérbe szorítva is) a félelem és a racionalitás újragondolására késztetett. Az otthonmaradás után „itthon” maradtam. Lillafüredre utaztunk
Ā„Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! / Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.” Sokan ismerik József Attila Két hexameter című versét, amely halála előtt egy évvel, 1936 novemberében-decemberében született
ĀAmikor az egyszer már megtörténtnek tűnő eseményeket és jelenségeket látjuk-érezzük ismétlődni az életünkben, nem egyszerűen a déjà vu élménye ragad el, hanem valamilyen szorongató bizonytalanságérzés is. Hogy már megint ugyanabba a folyóba léptünk…
ĀA balról érkező liberális összhangban fölzeng az „éljenmájuselseje”, a „blacklivesmatter”, a „világproletárjaiegyesüljetek”, a „múltatvégképpeltörölni”, a „halálafehérekre”
ĀNem tudom, ki hogy van vele, de nekem gyakran szokott lelkifurdalásom lenni. Elsősorban azért, mert nem tettem meg mindent, amit kellett volna – vagy nem tettem meg mindent érte
ĀA tanár és diák tudáskapcsolati viszonyát bizonyára félreértelmezzük, amikor úgy gondoljuk, hogy a tanár kérdez, a diák pedig válaszol a kérdésekre
ĀA szépség és a csúfság egyaránt értelmezés kérdése. Attól függ, hogy a pokolban vagy a mennyországban szeretnénk-e érezni magunkat
ĀÓriások nincsenek – csak szellemóriások vannak! S magukat óriásnak képzelő törpék – mert az igazi nagyságok többnyire a háttérben maradnak
ĀAz igazmondónak ugyanis kötelessége, hogy képessé tegyen másokat az igazság elviselésére
ĀNem vagyok tanító – „csak” tanár. A „csak” szónak itt az idézőjelnél is árnyaltabb a jelentése
ĀIfjúkoromban sem értettem többet a naponta ismétlődő „hajóvonták találkozása tilos” figyelmeztetésből, mint harminc-negyven év múltán – pedig hírhallgató lévén 2007-ig rendszeresen értesültem róla a rádió vízállásjelentéseiben
ĀVajon mit kezdenének a hollandok és a liberálisok Babits Fekete ország című versével?
ĀA sors abszurd játékának is tekinthetnénk, hogy a valóságos nemzet-, ország- és lélekcsonkolás centenáriumán nem tudunk „fizikailag”, csak virtuálisan emlékezni
ĀNe várjuk, hogy bárki is elnézést kérjen a magyaroktól. S a magyarok majd most is elnéznek a gyalázat fölött, mert a magyarok a gyalázat (és gyalázkodás) fölött állnak. Én így gondolom, és nem fogok senkitől sem elnézést kérni amiatt, hogy magyar vagyok
ĀA jóslatokat a racionális elme nem fogadja el – a prognózisokban hisz, de a jósok és szakértők kijelentései megegyeznek abban, hogy egyaránt a jövőre vonatkoznak
ĀIgen, nézzünk körbe a lakás falain, és keressük a könyvespolcokat – a szerencsés megszállottak talán nem is látják a falat a polcoktól…
ĀA matúra olyan záróvizsga, amelynek sikere feljogosítja az érettségizőt, hogy „középfokú” állást vállaljon, vagy továbbtanuljon
Ā„A felhőnek sikerül magát a nap és a föld közé tolnia. De legyőzte-e vajon a napot ezzel?”
ĀIgen elgondolkodtam, hogy méltó módon miként lehet foglalkozni a méltatlanság legaljával
ĀA költészet napja környékén József Attilát szinte kötelezően elő kell vennünk, s az ő szellemében mindazokat, akik a világ gyémánttengelyéhez szeretnék igazítani gerincüket: a versek vagy a versolvasás révén
ĀHa valaki azt gondolta, hogy a csend és a csönd között a különbség csupán költői árnyalatnyi, a fizikailag és lelkileg egyaránt átélt válságos időkben rájön, hogy talán tévedett
ĀMinden valamirevaló író (moralista, filozófus, művész) igyekszik tisztázni világhoz való viszonyát
ĀVannak híres és végzetes süllyedések, mint amilyen Atlantisz és a Titanic pusztulása volt
ĀA március ma félelemmel van tele – de a félelmekről nem a március tehet. Állítólag már az utolsó „öt percben” vagyunk. De még mindig van rá időnk, hogy önmagunk legyünk
ĀJókai kristályprizmájában megnyílik fantáziájának „izzó kohója” – ahogy Herczeg Ferenc fogalmazott; a világirodalmi zsinórmértéknek tekinthető Borges is úgy érvel, hogy az emlékezet és képzelet meghosszabbítása a könyv
ĀS épp a történelem hazudtolta meg Francis Fukuyamát, hiszen a liberális demokrácia globális erőszakossága fokozza a „beteljesülést” akadályozó ideológiák harcát
ĀLehetett „proletárköltő”, materialista és istenkereső, népi és liberális, költő voltában azonban megfellebbezhetetlen. Hiteles így a Nem! Nem! Soha! József Attilája is