A nyelv (és a névadás) ereje
ĀEgy látszólag ártalmatlan mozzanat figyelmeztetett újra a névadás és a nyelvhasználat erejére és a nyelvi kisajátítás jelenségére
ĀEgy látszólag ártalmatlan mozzanat figyelmeztetett újra a névadás és a nyelvhasználat erejére és a nyelvi kisajátítás jelenségére
ĀA magyar kultúra akkor is megmarad (legalábbis, amíg himnuszunk megmarad), ha az európai civilizáció idegen hatáskörbe kerül – és nem tud énekelni, csak megrendülni, a szónak nem a kulturális, költői, hanem konkrét civilizációs értelmében
ĀEgyetemi hallgatóimat több-kevesebb sikerrel igyekszem leszoktatni a „verselemzés” kifejezés használatáról, az analízis helyett az értelmezést állítva középpontba
ĀAz év eleji (olykor megfontolt, máskor azonban kellőképpen át nem gondolt) fogadalmak megtétele idején a legtöbbször fogalmunk sincs arról, hogy melyik cselekvésünknek mi lesz majd a következménye
ĀEljátszottam a gondolattal, hogy milyen lennék denevérnek vagy kutyának, esetleg pacsirtának és vízilónak, hangyának vagy szúnyognak, majomnak és poloskának, attól függetlenül, hogy barátaim vagy ellenségeim éppen milyen jelzőket aggatnak rám
ĀInnen, a toronyból széttekintve sem sok kétségünk lehet afelől, hogy éppen a sajtószabadság szlogenjeit zászlóikra tűző, valamilyen ördögi terv szerint kiképzett véleménykommandók egyre több helyszínen bukkannak föl a „művelt” Nyugaton
ĀSzobakatedra. Év vége felé még a pandémiás időkben is gyógyító hatású lehet a humor, az ugyanis az egészséget szolgálja
ĀAki a geometriában a legalapvetőbb fokon is járatos, az tudja, hogy átmérőről csak akkor beszélhetünk, ha előttünk van egy kör
ĀSzobakatedra. A lét magában hordozza a szégyent – állította Heidegger, a filozófus –, ezért a szégyent senki nem kerülheti el, legföljebb szégyene nem derül ki
ĀSzobakatedra. Az ember legfontosabb küldetései között szerepel a jóság. Ugyanúgy kiviláglik az üzenet a keresztény erkölcsből, mint az arisztotelészi etikából
ĀElőre figyelmeztetek mindenkit: csalódni fog, aki a címben említett (az egykor irodalmi, 1957-ben alapított, aztán a konszolidáló Aczél-korszakban értelmiségi ellen-fórumként működő) lapra gondol
ĀMivel számomra minden nap a magyar nyelv, a magyar költészet, a magyar kultúra, a magyar tudomány napja a dátumtól függetlenül, az év 365 napján, bármikor felidézhetők e jeles napok
ĀA tánc (benne a társastánc) mostanában, a társasági életet meglehetősen korlátozó járványhelyzetben ténylegesen is metaforává válik. Nemhogy táncolni nem tudunk, de még egymás közelébe is alig jutunk
ĀMár vagy jó évtizede minden hónapban újraolvasom Márai Sándor Négy évszak című prózai epigrammáinak üzeneteit
Ā„Az elmúlt év sok gyötrelmet hozott” – írta Márai a Naplójában, 1957. január 1-jén. Az író szinte állandóan úton volt, fizikailag és lélekben is, ezeket az utazásokat desztillálta hatalmas életművében
ĀKrúdy Gyula, „a pesti Toronyőr” sem mentesült a kultúrpolitikai életműcsonkításoktól
ĀNe menjünk a kannibálok közé: ne engedjük keresztyén értékrendünk fölé a ránk „éhező” kannibálerkölcsöt – legyen bár a „kannibálnak” bármilyen színe és neme vagy hovatartozása
ĀHol volt, hol nem volt, az unión innen és túl, ott, ahol a kurta farkú kismalac túr, de még a szivárványba öltöztetett üveghegyen innen, volt egyszer egy liberális keresztyén
ĀAláírtam a Kiállok Bagdy Emőke pszichológus professzor mellett petíciót
ĀA névadás nehézségeiről a hibridpártokat létrehozó, a túlélésért látványosan kapaszkodó politikusok helyett jóval megbízhatóbb adatokkal szolgálnak a normális családok
ĀA „toronynapló” írójának legalább középfokú tériszonya van, ezért ha feljut a magasba, soha nem a mélybe, hanem a messziségbe néz
Ā„Ne remélje, hogy megszabadult a könyvektől!” Erre a tíz évvel ezelőtt magyarul is megjelent beszélgetéskötetre hivatkoztam már e hasábokon
ĀAz idei nyaralási szezon (egyéni és közösségi érdek közt ingadozva, az egyéni érdeket háttérbe szorítva is) a félelem és a racionalitás újragondolására késztetett. Az otthonmaradás után „itthon” maradtam. Lillafüredre utaztunk
Ā„Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! / Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.” Sokan ismerik József Attila Két hexameter című versét, amely halála előtt egy évvel, 1936 novemberében-decemberében született
ĀAmikor az egyszer már megtörténtnek tűnő eseményeket és jelenségeket látjuk-érezzük ismétlődni az életünkben, nem egyszerűen a déjà vu élménye ragad el, hanem valamilyen szorongató bizonytalanságérzés is. Hogy már megint ugyanabba a folyóba léptünk…
ĀA balról érkező liberális összhangban fölzeng az „éljenmájuselseje”, a „blacklivesmatter”, a „világproletárjaiegyesüljetek”, a „múltatvégképpeltörölni”, a „halálafehérekre”
ĀNem tudom, ki hogy van vele, de nekem gyakran szokott lelkifurdalásom lenni. Elsősorban azért, mert nem tettem meg mindent, amit kellett volna – vagy nem tettem meg mindent érte
ĀA tanár és diák tudáskapcsolati viszonyát bizonyára félreértelmezzük, amikor úgy gondoljuk, hogy a tanár kérdez, a diák pedig válaszol a kérdésekre
ĀA szépség és a csúfság egyaránt értelmezés kérdése. Attól függ, hogy a pokolban vagy a mennyországban szeretnénk-e érezni magunkat
A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.
Elfogadom