A magyar próza ereje (1.)
ĀEredetileg a magyar próza erejéről szertettem volna írni a február 18-i magyar széppróza napja alkalmából – de lemaradtam róla, mert éppen Szerb Antalt olvastam, párhuzamosan Krúdyval
ĀEredetileg a magyar próza erejéről szertettem volna írni a február 18-i magyar széppróza napja alkalmából – de lemaradtam róla, mert éppen Szerb Antalt olvastam, párhuzamosan Krúdyval
ĀItt hóval, másutt esővel vagy égből jött jeges darával köszöntött a február
Ā„Véres” eseményekkel van tele A rózsa neve, Umberto Eco regénye, amellyel az író 1980-ban a szemiotika tudományából és az egyetemi katedráról hirtelen átlépett az akadémiai bestseller-irodalomba
ĀA fegyelemre akkor van a legnagyobb szükség, ha körbeölel a káosz. A fegyelem nemcsak általános életelv, arany középút, hanem a túléléshez is erőtartalékot képez
ĀSzobakatedra. Amikor a gyermekirodalomba való egyetemi kurzus bevezetéseként egy példázatot ismertetek, majd fölteszek egy kérdést, olykor meglepő tapasztalatok birtokába jutok
ĀGyakran találok a virtuális és valódi postaládámban is „kéretlen” küldeményeket, amelyek az időre, a haszontalan információk miatti agyterhelési kapacitásra és a pénztárcára vonatkozó takarékossági okokból azonnal a kukában kötnek ki
ĀA torony szűk és magas, tele van könyvekkel, amelyek közül látszólag egyre kevesebb az elolvasatlan darab, mert a bezártság olvasásra késztet
ĀNos, a retorikára, a tájékoztatásra és a hitelességre vonatkozó elvárásokat talán magának az uniós szervezeteknek, biztosoknak és a médiának is komolyan kellene vennie!
ĀHa félünk a pusztulástól, mert bizony félünk a pusztulástól, és nem élvezzük azt, mint az öngyilkos birodalmak, a félelmeink határait is meg kell ismerni
ĀNem hiszek az összeesküvés-elméletekben, noha a bizonyított összeesküvés-gyakorlatok tényét nem utasítom el
ĀEgy látszólag ártalmatlan mozzanat figyelmeztetett újra a névadás és a nyelvhasználat erejére és a nyelvi kisajátítás jelenségére
ĀA magyar kultúra akkor is megmarad (legalábbis, amíg himnuszunk megmarad), ha az európai civilizáció idegen hatáskörbe kerül – és nem tud énekelni, csak megrendülni, a szónak nem a kulturális, költői, hanem konkrét civilizációs értelmében
ĀEgyetemi hallgatóimat több-kevesebb sikerrel igyekszem leszoktatni a „verselemzés” kifejezés használatáról, az analízis helyett az értelmezést állítva középpontba
ĀAz év eleji (olykor megfontolt, máskor azonban kellőképpen át nem gondolt) fogadalmak megtétele idején a legtöbbször fogalmunk sincs arról, hogy melyik cselekvésünknek mi lesz majd a következménye
ĀEljátszottam a gondolattal, hogy milyen lennék denevérnek vagy kutyának, esetleg pacsirtának és vízilónak, hangyának vagy szúnyognak, majomnak és poloskának, attól függetlenül, hogy barátaim vagy ellenségeim éppen milyen jelzőket aggatnak rám
ĀInnen, a toronyból széttekintve sem sok kétségünk lehet afelől, hogy éppen a sajtószabadság szlogenjeit zászlóikra tűző, valamilyen ördögi terv szerint kiképzett véleménykommandók egyre több helyszínen bukkannak föl a „művelt” Nyugaton
ĀSzobakatedra. Év vége felé még a pandémiás időkben is gyógyító hatású lehet a humor, az ugyanis az egészséget szolgálja
ĀAki a geometriában a legalapvetőbb fokon is járatos, az tudja, hogy átmérőről csak akkor beszélhetünk, ha előttünk van egy kör
ĀSzobakatedra. A lét magában hordozza a szégyent – állította Heidegger, a filozófus –, ezért a szégyent senki nem kerülheti el, legföljebb szégyene nem derül ki
ĀSzobakatedra. Az ember legfontosabb küldetései között szerepel a jóság. Ugyanúgy kiviláglik az üzenet a keresztény erkölcsből, mint az arisztotelészi etikából
ĀElőre figyelmeztetek mindenkit: csalódni fog, aki a címben említett (az egykor irodalmi, 1957-ben alapított, aztán a konszolidáló Aczél-korszakban értelmiségi ellen-fórumként működő) lapra gondol
ĀMivel számomra minden nap a magyar nyelv, a magyar költészet, a magyar kultúra, a magyar tudomány napja a dátumtól függetlenül, az év 365 napján, bármikor felidézhetők e jeles napok
ĀA tánc (benne a társastánc) mostanában, a társasági életet meglehetősen korlátozó járványhelyzetben ténylegesen is metaforává válik. Nemhogy táncolni nem tudunk, de még egymás közelébe is alig jutunk
ĀMár vagy jó évtizede minden hónapban újraolvasom Márai Sándor Négy évszak című prózai epigrammáinak üzeneteit
Ā„Az elmúlt év sok gyötrelmet hozott” – írta Márai a Naplójában, 1957. január 1-jén. Az író szinte állandóan úton volt, fizikailag és lélekben is, ezeket az utazásokat desztillálta hatalmas életművében
ĀKrúdy Gyula, „a pesti Toronyőr” sem mentesült a kultúrpolitikai életműcsonkításoktól
ĀNe menjünk a kannibálok közé: ne engedjük keresztyén értékrendünk fölé a ránk „éhező” kannibálerkölcsöt – legyen bár a „kannibálnak” bármilyen színe és neme vagy hovatartozása
ĀHol volt, hol nem volt, az unión innen és túl, ott, ahol a kurta farkú kismalac túr, de még a szivárványba öltöztetett üveghegyen innen, volt egyszer egy liberális keresztyén
ĀAláírtam a Kiállok Bagdy Emőke pszichológus professzor mellett petíciót
ĀA névadás nehézségeiről a hibridpártokat létrehozó, a túlélésért látványosan kapaszkodó politikusok helyett jóval megbízhatóbb adatokkal szolgálnak a normális családok