Futóbolondok
ĀA lövészárkok gyorsan mélyültek, ám jött a járvány, a testületi ülések elmaradtak, így a ferencvárosiak kevéssé érzékelhették, milyen nagy a baj
ĀA lövészárkok gyorsan mélyültek, ám jött a járvány, a testületi ülések elmaradtak, így a ferencvárosiak kevéssé érzékelhették, milyen nagy a baj
ĀMeghajolt a radikális abortuszpárti lobbi előtt az Európai Parlament
ĀRétvári Bence: A kormány a középosztály megerősítésén dolgozik, mert az tudja a hátán vinni az országot, a baloldal pedig éppen ezt zúzná szét
ĀKiszervezte a médiát saját polgármestere alól a baloldal, vélhetően már a 2024-es választásokra készülve
ĀEzúttal is keményen bírálta és leszavazta Baranyit a baloldal
ĀA háborús infláció idején nem egy újabb adóra van szüksége a magyar családoknak – mondta Dömötör Csaba a dugódíjról – A baloldal korábban is megszorításpárti és adóemelés-mániás volt, és nincs az a kétharmados vereség, ami ettől eltéríthetné önöket
ĀMár helyi baloldali politikusok is azon háborogtak egy Facebook-csoportban, hogy a polgármester utasítására a közteresek nem büntethetik meg a szabálytalanul parkoló ukrán járműveket
ĀJakab Orbán Viktor székébe próbált beülni, de a saját széke mellé ült – összegezte a jobbikos történetet Dömötör Csaba, miután a bukott pártelnök helyett felszólaló Z. Kárpát Dániel az eddigieknél jóval konszolidáltabb hangnemet ütött meg
ĀRétvári: Kormányon a baloldal a legdurvább neoliberális lépéseket teszi meg, és amikor így „kezeltek" egy válságot, az hétszázalékos gazdasági csökkenést hozott, míg tavaly több mint hétszázalékos volt a növekedés
Ā„A kormány azért dolgozik, hogy az ország polgárainak élete normális kerékvágásban maradhasson”
ĀNémeth Szilárd: Ha Gyurcsány és klónjai kormányoznának, már háromszoros gázárat és négyszeres villanyárat fizetnénk, megvalósulhatna Márki-Zay álma, kevesebbet kellene fürdeni, és mosás helyett szellőztetni lehetne a ruhákat
ĀFerencváros most egy politikai laboratórium, amely megmutatja, milyen lesz az a Magyarország, amelyben már nem a Fidesz a meghatározó erő – jelentette ki Vágvölgyi 2020 júniusában. Való igaz, ez sikerült…
Ā„Orbán Viktor egyértelmű vállalásokat tett, hogy megőrzi az eredményeket”
ĀRétvári: A baloldalivá lett Jobbik a baloldali mantrákat ismétli arról, hogy a magyarnál rosszabb nincsen, minden, ami magyar, az rossz
ĀDömötör Csaba: A DK elnöke volt az, aki közölte Márki-Zay Péterrel, hogy nem lehet frakciója, ő teremtette le Karácsony Gergelyt a b betűs szóval Márki-Zay miatt, ő zárta ki Márki-Zay Pétert az Elnökök csoportból
ĀA bukott baloldali kormányfőjelöltet korábban szinte vallásos áhítattal „akár a máglyára is” követő Lukácsi Katalin megvilágosodott, már úgy látja, volt messiása nem jó vezető
ĀÖnöknek már késő, de tanulság lehet más pártoknak: a magyarok nem szeretik azokat, akik a saját gerincüket operálják ki – mondta Rétvári a jobbikos Brenner Kolomannak
Ā„Hódmezővásárhely polgármesteréből a katasztrofális vereség kihozta a legrosszabbat”
Ā„Szellemileg üresek, megoldási javaslataik nincsenek, hiszen még a valós problémákat sem ismerik fel, marad a riogatás. Nem véletlen, hogy a választók nem kértek belőlük”
ĀA szabadság ereje fogja megbuktatni a Fideszt – szögezte le Tóth Bertalan az utolsó ülésnapon, bőszen putyinozva, Rétvári közölte: A baloldal minden történelmileg fontos időpontban el tudja találni a hazánk számára rossz válaszokat
ĀKunhalmi is másokat okol a vereségért, úgy emlékszik, ő óva intett a putyinozástól, csakhogy társelnök társa utolsó parlamenti felszólalásában háromszor hangzott el Putyin neve
ĀA Gyurcsány által a választási vereség után azonnal lefokozott, kék szalagos kapitány még nem vette észre, hogy vége a csatának
ĀAz ön- és közhülyítésnek is vannak fokozatai, ez überelhetetlen – írta Hont arról, hogy Jakab olyan adatokkal üzent a „károgóknak”, amelyek a Jobbik-tábor megfeleződését mutatják
ĀBizarr beszélgetésnek lehettek tanúi, akik figyelemmel kísérték Márki-Zay Péter legutóbbi köztelevízióbeli szereplésé
ĀMárki-Zay az új jobbközép párt építéséhez úgy kezdett hozzá, hogy vérig sértett több mint hárommillió szavazót, mondván, „a Fidesz a nem tolvaj jobboldaliak számára vállalhatatlan”
ĀA többhavi hergelés hatására másfél millióan rajzolták tele nemi szervekkel vagy „csak” virágokkal, cicákkal a szavazólapokat – a demokrácia dicsőségére
ĀMárki-Zay fejét még ki sem vették a guillotine alól a kosárból, és egyből hátba is szúrtad – írta a Jobbikot a Gyurcsány-listával leharmadoló Jakab Péternek egy kommentelő
ĀMárki-Zay nem érzi úgy, hogy gratulálnia kellene Orbán Viktornak, szerinte a kétharmadot adó választókat megvezették
ĀGyurcsány „kapitánya” egyre inkább szétesik, többször használta a Csillagok háborúja hasonlatot, amely szerint a Fidesz a „sötét oldal”, Orbán pedig „Halálcsillagot épít”
ĀÁtlátszó taktikai fogás valódi bizonyítékok nélkül a határon túli levélszavazatok megsemmisítését követelni, de nem meglepő Márki-Zay „levélszavazó zombis” kijelentése után
A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.
Elfogadom